Jogállam, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1907 / 3. szám - Ügyészség és politika [1.r]
ÜGYÉSZSÉG ÉS POLITIKA. 1 75 közül időlegesen rendeltetnek ki, mely intézkedés azonban visszavonható.* Mintha a német szervezeti törvény nem tartotta volna elégségesnek a rendelkezés hiányát, positiv alakban is szakitani akart a ministére public azon jogával, mely szerint az a bíróságokat ellenőrzi, mert 152. §-ában kijelenti, hogy az ügyészek a bíróságok felügyeletével nem bizhatók meg. így tehát a franczia közvádlói intézményre elmondhatjuk, hogy az behozatott ugyan a partikuláris államokba, némelyikbe a maga teljességében; idők folyamán azonban az eszmék tisztító tüzében mind jobban s jobban kialakult annak a parlamentaris államba beillő szervezete. Ugy, hogy ma már abból a szövetséges államok nagyrészében csak a kormány rendelkezési joga maradt fenn. Nem maradhatott fenn annak hierarchicus egységes szervezete sem, a koronaügyészség kivételével, mert — mint láttuk — a főügyészségek s ügyészségek az egyes államok kormánya alá rendeltettek. Ausztriában az 18^0 január 17-iki Bp. honosította meg a franczia ügyészségi intézményt, az 1850 július 10-iki törvény pedig annak hatáskörét jelentékenyen kibővítette, mennyiben e szerint az ügyész nemcsak az igazságszolgáltatás menetére ügyelt fel, hanem a biróságokat is ellenőrizte, sőt a bírói állások betöltésére is befolyást gyakorolt. Az 1852 január 20-iki törvény megszüntette az ügyészek teljhatalmát, mely a franczia jog teljes receptióját tüntette fel, mert ilyen rendszer mellett részrehajlatlan nem lehetett az igazságszolgáltatás.** Az 18^3-iki törvény ismét közeledett a franczia rendszerhez, ámbár jelentékenyen szelídebb alakban, mint az 18^0-iki. Végre a most érvényben levő 1873-iki Bp. a büntető eljárásban szabályozza az ügyészség perjogi hatáskörét, sőt részben közjogi állását is, mennyiben a ?i. §.. kijelenti, hogy az ügyészi kar közvetlenül az igazságügyi ministernek van alárendelve. Ezzel * Löwe: Kommentár 10. kiadás rj3 lap. Kries : Lehrbuch 145 lap. ** Ullmann i. m. 277. s k. I.