Jogállam, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906 / 8. szám - Az Unio alkotmánya. 4. [r.]
;82 DF LUKÁCS GYÖRGY ják, nehogy az a szabadságot veszélyeztesse. E végből a végrehajtó hatalom gyakorlójának működését megszabott időhöz kötni is kivánatosnak mutatkozott, valamint törekedtek arra is, hogy a végrehajtó hatalomnak a törvényhozás befolyására alkalmat ne adjanak. Ugy fogták ugyanis fel a dolgot, hogy az elnök miniszterei inkább lesznek az elnöknek hü közegei, mint a népképviseletnek, épen ezért megakadályozták a miniszterek kettős szerepét, kimondván, hogy az Egyesült-Államok egyetlen hivatalnoka sem lehet a törvényhozás egyik házának sem tagja. Ugy gondolták, hogy csak ekkép tehetik a törvényhozást igazán függetlenné minden befolyásolástól és biztosithatják, hogy az a nép érdekeinek föltétlen szolgálatába szegődik. Viszont azonban nem akarták a törvényhozást sem mindenhatóvá tenni és őrizkedtek attól is, hogy a végrehajtó hatalmat gyöngének és függőnek alkossák. Elejtették tehát azt a tervet, hogy a congressus válaszsza a köztársaság elnökét, mert ezzel az elnököt a congressus hatályos ellenőrzésére tették volna képtelenné. Hogy tehát az elnök helyzete szilárd alapra legyen fektetve, s hogy a congressus tagjai között az elnöki méltóság és hatalom után való versengést is elkerüljék, azt határozták, hogy a nép válaszsza közvetett választás utján a köztársaság elnökét. Ez által függetlenné tették az elnököt a congressustól és biztosították azt, hogy a congressussal szemben vető jogát alkalmazásba venni bátorsága legyen. Ekképen képzelték az alkotmány megalkotói, hogy a főhatalmi ágak között az egyensúlyt létesíthetik. Függentlenségct biztositottak ugy a congressusnak, mint az elnöknek egymással szemben és ugy gondolták, hogy a főhatalmi ágak kölcsönös ellensúlyozásából mindenesetre a nép húzza a hasznot, mert ugy a törvényhozás, mint a végrehajtó hatalom egyformán igyekezni fog a nép kegyét megnyerni s egyik sem hatalmasodhatik el a nép fölött. Arra az esetre pedig, ha a két hatalom közt jogkörüket illetőleg összeütközések merülhetnének fel, létesítették az alkotmány hiteles magyarázatára a szövetségi