Jogállam, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906 / 4. szám - A magyar magánjog kézikönyve. Második, javított és bővített kiadás. Irta: dr. Raffay Ferencz jogakadémiai tanár Eperjesen

Toltsággal tárgyalja az anyagot. Sehol sem találni könnyelműen oda vetett nyilatkozatot. Fogalommeghatározásainál különösen szembetűnik a gondos mérlegelés, meghányás-vetés, hogy a nézeteltérések közt a legjobbat nyújtsa, mely egyéniségén átszűrődött. Lehet valaki más véleményben, mini ő, de az ő nézete és hitvallása ekkor is tiszteletet gerjesztő lesz, mert megtalálja a szükséges megokolást, érvelést, mi egyéni felfogása mellett szól; és ez megnyugtató hatással van. Erőssége szerzőnek a positiv anyag kimerítő feldolgozása, alapos kifejtése. Ez igazi eleme, melyben szinte elevenebbnek látszik. A hol nem érez biztos talajt maga alatt, a hol a positiv forrás beszárad vagy kiapad, melyet jogászi inventióval kellene pótolni, ott nem szeret mozogni, az nem az ő tere. Ez egyik szemében előny, a máséban hátrány számba jöhet. Én Raffay kézikönyvét egészében ugy mint részeiben is, alapos készültséggel és nagy gondossággal megirt érdemes, beváló munkának tartom. Ez általános ászrevételek után szabadjon a bírálónak itt-ott részletkérdés iránt is nyilatkozni, mi azzal a szándékkal sarjadozik ki, hogy egyrészt az olvasó figyelmét a munka kiválóan sikerült részletére felhívjam, másrészt szerző figyelmét is szerintem egyes fogyatkozásra vagy hiányokra irányítsam. Az első közül való (az i. k. ^o. lapján), midőn szerző a nyelvtani és logikai magyarázat egymáshoz való viszonyát a házassági törvény 45. §-a által világítja meg, mely a 30. §. első bekezdésére hivatkozik. Itt szerző szorgos utánjárás és az előmunkálatok átvizsgálása alapján meglepő és igen értékes eredményt tár föl. Messze vezetne ezt itt reprodukálni szerző munkájából, csak az olvasó figyelmét akarjuk ily uton ráterelni az ő okfejtésére. Kifogásom van az ellen, a mit szerző (I. k. 112. old.) a színlelt ügyletről mond, illetőleg nem tár fel, t. i. hogy a kétoldalú ügyleteknél, ha az egyik fél színleges akaratát a másik fél nem ismeri vagy nem ismerheti föl a kellő figyelem mellett sem, akkor az ily ügylet teljes érvényű lesz, a mi a forgalom biztonsága szempontjából elodázhatatlan. Ez nem domborodik ki szerző előadásából, pedig szükséges nyomatékkal rámutatni, mint a kijelentési elmélet folyományára. A jól megirt részletek közé tartozik szerzőnek az elévülésről szóló tanítása '128—54.), melyben kimerítően ki van fejtve a hazai jog alapján az egész tan, szorosan elkülönítve az elbirtoklástól, melynek előfeltételei és tárgyai is mások, mire szerző élesen mutat rá. Igen actuális az is, a mit szerző az örökbefogadás visszaéléseként ostoroz (215. ].), midőn külföldi, de kivált osztrák honos magát üzletszerűen örökbe fogadtatja, mire a határszéli városokban már berendezett irodák állanak fönn, hogy ez által a magyar honosságot megszerezve, a magyar bíróság utján a házassági köteléktől szabadulhasson. Az ilyen in fraundem legis véghezvitt házassági felbontásokat az osztrák bíróság aztán nem ismeri el, az erre alapított uj házasságkötéseket érvényteleneknek nyíl-