Jogállam, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906 / 4. szám - A magyar magánjog kézikönyve. Második, javított és bővített kiadás. Irta: dr. Raffay Ferencz jogakadémiai tanár Eperjesen

IRODALOM. 299 két év múlva már elfogyott és második kiadás vált szükségessé, mely ez év elején már el is készült két derék kötetben. Semmi sem dicséri jobban egy vidéki irónak vidéken megjelent munkáját, mint ez a gyors kelendőség, melyet nem a szokásos reclám idéz eiő, hanem egyedül a munka hasznavehetősége, belső értéke. Szerző bizonyára számított is munkájának gyors elterjedésére, mert ezt a két évet a két kiadás közt lelkiismeretesen kihasználta arra, hogy az első kiadást alaposan átdolgozza, kibővitse és minden irányban tökélyesbitse. Ez becsületesen meg is történt, mert mig az első kiadás (egy kötetben) 740 lapra terjed, a második kiadás már megközelíti az 1100 oldalt, mi 300 oldalnál nagyobb gyarapodást jelent. Ez a tetemes kibővítés a magánjogi rendszer tagolatai közt elég arányosan oszlik meg. Mindenik résznek bőven kijut a gyarapodásból, de rá is fér, mert még igy is tapasztalunk itt-ott mostohább bánásmódot az egyes részek közt, melyet a harmadik kiadásnak lesz majd feladata kipótolni, ha szerző objectív megfigyelésünkre hallgat. A munka anyagának beosztása, rendszere azonos a Tervezetével. Ehhez nincsen szavam, ez izlés dolga: nekem mégis jobban tetszik a szokásos beosztás, mely az általános rész után a vagyonjogot, aztán a családés örökjogot helyzi el. A kézikönyvben uralkodó jelleg a practicus érzék; az a törekvés, hogy a különféle jogi helyzetekben biztos útmutatóul szolgáljon. Meglátszik szerzőn, hogy tanárkodása előtt gyakorlati jogászként is működött, mint biró és ügyvéd. Vajha minden theoretikus jogásznak nyílnék alkalma, hogy az életviszonyok bonyodalmainak élő tanúja és első elrendezője lehessen, hogy az uj alakulások bölcsőjénél mint részvevőnek és szemlélőnek szerepe legyen, mert ez képesiti az irót az irodalmi feldolgozása közt a finom jogi árnyalatok felismerésére. Igen kívánatos volna, hogy a theoretikus jogásztanár ne záratnék ki majdnem hermetice a gyakorlati jogszolgáltatásból, hanem valami okos módon contactusba állhatna a gyakorlati élet üterejével, -mi rendkívüli termékenyítő hatással volna működésére, de egyúttal theoretikus tudása igazi olajcsepp volna az igazságszolgáltatás sokszor csikorgó gépezetének helytálló működésére is. Most csak a bírósági határozatok színtelen közlésére van az elméleti jogász utalva, miből talán ép az a kis részlet vagy mellékkörülmény hiányzik, mely az író embernek érdeklődésére mint becses mozaik bátran számithatna. Másik jó tulajdonsága a munkának az, hogy egyrészt a hazai irodalom termékeit tüzetesen, majdnem kimerítően feldolgozza az egyes kérdések keretében, (itt legtöbb jut Grosschmidt Fejezeteinek) és másrészt a judicaturát is oly hangyaszorgalommal állítja elénk, mely méltán elismerést érdemel. Ez utóbbinál szerző majdnem túlzásba is esik, mert a legrégibb keletű bírósági határozatokra is visszanyúl, noha azok sok tekintetben már 20*