Jogállam, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1905 / 10. szám - Az örökösödési perben hozott itélet legitimáló hatása

784 TÖRVÉN YELŐKÉSZITÉS. hogy az Ítélet res iudicatát állapit meg az egész örökösödési kérdés tekin­tetében a perben állt felek közt. Vagyis az által, hogy B alperestársa volt C-nek, el van zárva attól, hogy ellene újból felléphessen. Olyan ítéletet, mely a res iudicatát megállapítaná ily esetben, nem ismerek, de az ellenkező értelemben sem láttam bírói döntést, periratban azonban volt alkalmam e tételt olvasni és annyi bizonyos, hogy «minden érdekelt meghallgatásának)) értelme csak akkor van, ha ez a ((meghallga­tási) jogi következményekkel jár. A fenti példában nem azért kívánná meg gyakorlatunk a perbehivást, hogy megtudja, miként vélekedik B az A ál­tal érvényesített igény felöl, hanem azért, hogy e perben «rendezhesse az örökösödési viszonyokat», már pedig ha ítélet valamely viszonyt ren­dez, ez res iudicatát állapit meg. Arra, hogy a bíróságok joghatályt is fűznek az ily perbenálláshoz, positiv adatom is van, s ez a losonczi járásbíróság 1898 O 529. számú végzése. Az eset az, hogy a perreutasitottak közül a határidőn belül csak egy indította meg a pert, beidézve perreutasitott társait is. Mivel a perre­utasitás elmulasztásának következménye a 87. §. szerint az, hogy a mulasz­tók igényére való tekintet nélkül eszközlendő az átadás, a reájuk eső hányada a hagyatéknak a 76. §. d. pontja értelmében át lett volna adandó. Ezt a kérelmet utasította el a járásbíróság s a budapesti tábla is, utalás­sal az idején megindított perre. E szerint mindkét biróság azon a néze­ten van, hogy a hagyaték fele tekintetében megindított per kihat annak másik felére is. Egy ily perben a hivatalból beidéztetni rendelt alperesnek, ki per­beli álláspontja szerint felperessel van egy oldalon, rendkívül szánalmas. Felperes perirataira vagy helyeslőleg bólintgat, vagy észreveszi, hogy fel­peres hibákat csinál, beismer, elmulaszt bizonyítást ajánlani, és ezeket ő, az alperes szeretné reparálni. A míg jogi argumentáczióról van szó, addig csak hagyján, de mihelyt ténybeli nyilatkozatokra s bizonyításra kerül a sor, egyik alperes a másikkal szemben teljesen tehetetlen. Magam láttam, hogy egy ily perben felperes kereseti állításának bizonyítása végett egyik alperes, ki felperessel egy követ fujt, a másik alperesnek főesküt kínált! Hogy nyilatkozzék erre a másik? Hiszen ő nem kapja kézhez alperes­társának periratát, sőt még az sem expediens, hogy a bíróságnál levő pél­dányt böngészsze át, mert meglehet, hogy ő már régen ellenvégiratot adott, midőn a főesküt kínáló alperes elleniratát beadja. Viszont azt az alperest, ki materialiter felperes volna, lehetetlen el­zárni attól, hogy bármely bizonyítékát azért ne használhassa, mert egy érdekelt hamarább indította meg az örökösödési pert. A főeskü kínálását csak példa gyanánt hoztam fel, és feleslegesnek tartom bővebben illusztrálni, hogy az alperestárs a per technikai beren­dezésénél fogva nem lehet abban a helyzetben, hogy alperestársa ellen ugy érvényesítse bizonyítékait, ugy tegye meg perbeli nyilatkozatait, mint

Next

/
Thumbnails
Contents