Jogállam, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1905 / 10. szám - Az örökösödési perben hozott itélet legitimáló hatása
TÖRVÉN YELŐ KÉSZÍTÉS. 78l perest*. S csakugyan a Márkus-féle döntvénygyüjteményben 18577. sz. alatt közölt határozat szerint, ugy látszik, a biró még annak bizonyítását is felperestől kivánja, hogy a kiket alperesekül beidéztet, érdekelt felek-e s tehát esetleg el lehet utasítani felperest, mert nem igazolja anyakönyvi kivonattal, hogy alperese érdekelt fél, valamint hogy rajtuk kivül más érdekelt nincs, ha alperes nem is tesz ezen az alapon kifogást. Ez az eredmény nézetem szerint egymagában eléggé igazolja a kiindulási pont helytelenségét. E mellett igazolja azt, hogy a mai jogállapotban bizonytalanság uralkodik a tekintetben, hogy mik az örökösödési kereset belkellékei. A hagyatéki eljárásban az a veszély, hogy a valódi jogosult mellőztetik, sokkal kevésbbé forog fenn, először, mert a hagyatéki biró elvileg inquirálhat, másodszor, mert az egyedül illetékes hagyatéki bíróságnál mindenki meggyőződhetik az eljárás folyamatban létéről és jelentkezhetik is, ha érdekeltsége már a hivatalos halálesetfelvételi ivből ki nem tűnik, mig az örökösödési per folyamatban létéről a be nem idézett fél csak véletlenül értesülhet, annál is inkább, mert az örökösödési perben más bíróság is dönthet, mint az, mely tárgyilag illetékes, t. i. ha alperes nem tesz illetőségi kifogást, mi éppen összejátszás esetén semmi nehézséget nem okoz. Ezek szerint .az a szabály, hogy a felek beismerése esetén is kell bizonyítani, perrendeüenes terhet jelent minden felperesre, és mégsem óvja meg a bíróságot attól, hogy jogosulatlan egyént legitimáljon. Térjünk át a második kérdésre, nevezetesen arra, hogy helyesen kivánja-e meg bírói gyakorlatunk az összes érdekeltek beidézését az örökösödési perbe. Első sorban ideiktatok néhány idevágó határozatot: 1. Curia ((Végrendelet érvényessége, valamint az örökösödési jog az örökhagyó összes jogutódainak perben állása meilett bírálható csak el» (4900/1887. Dtár. r. f. XIX. 299. Márkus 2614.). 2. Bp. tábla. «Öröklési perben csak akkor hozhatni jogszerű határozatot, ha az öröklésre igényt tartó minden örökös . . . felperes- vagy alperesként perben állanak. Ennek hiányában felperes keresetével elutasítandó.)) Curia: Helybenhagyja (3635/188$. Dtár. r. f. XIV. 332. Márkus 2615.). 3. Curia. Örökösödési perekben az örökösök közül csupán azokat szükséges perbe idéztetni, a kiknek érdekét az örökség iránt indított kereset érinti (2925/1901. Márkus 18577.). 4. Pozsonyi tábla. Ha a pert örökösödési eljárás meg nem előzte, a hagyaték állaga, valamint a felperes örökösi minősége és az örökösödési arány csak az örökösödésre hivatott összes személyek meghallgatása mellet állapítható meg. Curia: Helybenhagyja (1022/1900. Márkus 18583.). 5. Curia. Általános jogszabály az, hogy az örökösödési perben az örökösödési viszonyok lehetőleg rendezendők, a miből következik, hogy Jogállam. IV. évf. 10. f. j