Jogállam, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1905 / 9. szám - Tanulmányok az angol magánjog köréből. 3. r.

KÜLFÖLDI JOGÉLET. Grosschmid tanár meggyőző fejtegetése után az 1885 : XXV. t.-cz. értelmezéséről beszélni, csak constatálni akarom azt a megegyező jogbölcseleti felfogást, a melyből a törvény értelmezésénél legmagasabb bíróságunk és leghivatottabb magánjogászunk kiindult. Mindkét érvelés ugyanis, melyet ez ideig ismertettünk, habár tartalmilag eltér, megegyezik formailag, mert a jognak és a birói termékenységnek ugyanazon felfogásából indul ki. Azt mondja ugyanis dr. Grosschmid Benő: A gabonaelővételi ügyletek megsemmisíthetők, miután ezek az ügyletek a káros hitelügyletekről szóló törvény intézkedési alá vonhatók, mert hitelezés nemcsak pénzügyletnél létezik stb. . . A Curia pedig evvel szemben azt mondja: a gabona-elővételi ügyletek nem semmisithetők meg, mivel a káros hitelügyletekről szóló törvény alá nem vonhatók. Megegyezik a két érvelés bölcseleti alapja, mert hisz mindkét okoskodás abból indul ki, hogy jogrendszerünkben fixen, esetszerüleg meg vannak határozva azok a jogügyietek, a melyek megsemmisíthetők és a\ok, a melyek nem semmisithetők meg; az uj ez ideig ismeretlen jogügylettel szemben csak az a kérdés, melyik csoportba tartoznak és helytelen, törvényellenes volna szükségszerüleg mind a két nézet szerint az oly érvelés, mely igy szólana: Ha egy uzsorajellegü ügyletre törvényünk nincsen is, az mégis semmis, miután a jogrendszer egyik alapeszméje az, hogy minden ügylet, melynek révén a\ egyik fél a másikat kizsákmányolja, megsemmisilendő, a reáluzsora ily természetű jogügylet lévén, tekintet nélkül arra, vájjon uzsoratörvény szövegébe bele magyarázható-e vagy sem, megsemmisítendő. Conslatálhatjuk már most, hogy mindkét felfogás a jog befejezettségéből indul ki és kiindul abból, hogy ha a törvényhozó valamely gazdasági vagy erkölcsi elvet akár csak egy megnyilvánulásában is szabályozás tárgyává tesz, ugy ez annyit jelent, hogy ezt az elvet a jogrendszer rendszerint csakis a törvényben szabályozott nyilvánulásában ismeri el. Mielőtt még a fejtegetések során tovább haladnánk, eltérve a gondolatmenet logikai sorától, szükségesnek tartom rövid kitérés alakjában az uzsora gazdasági fogalmával foglalkozni. Tudvalevő és ismeretes tény az, hogy a római pandectajog a szerződés megsemmisítését abban az esetben engedte meg, ha az egyik szerződő fél a másik szerződő felet kényszerrel bírta rá a szerződés megkötésére. A kényszert a pandectajogban és a pandectajog alapján kifejlődött modern jogokban csak az esetben látták fennforogni, hogy ha a szerződő fél másik szerződő társára valamelyes oly positiv behatást gyakorolt, mely behatás következtében a másik szerződő fél szabad rendelkezési képessége megszűnt. A kényszer a római jogban és a pandectajogban tehát azokra az esetekre vonatkozott, a midőn az egyik fél — hogy ugy mondjam — saját akaratát suggerálta a másik félnek. Nem terjedt azonban ki a pandectajognak meghatározása azokra az eretekre, midőn a szerződő társ kényszerhelyzete a másik szer-