Jogállam, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1905 / 4. szám - A csavargás és koldulás szabályozása kriminálpolitikai szempontból. 1. [r.]

292 A CSAVARGÁS ÉS K.OLDULAS SZABÁLYOZÁSA. A kriminalpolitikusok által egyértelemmel vallott fentebbi alapelveket tette magáévá az 1895-ben Párisban tartott nem­-clkö-i börtönügyi congnessus, mely Dreyfus Ferdinánd, Riviére Lajos és Brioux előadmányai alapján következőket mondotta ki: «A koldusok és csavargók körében meg kell különböztetni: a) a szegény rokkantakat és betegeket, b) az alkalmi koldulókat és csavargókat, c) a hivatásos koldusokat és csavargókat. Az elsőket ápolni kell mindaddig, mig vissza nem nyerik a megél­hetés eszközeinek megszerzésére szükséges erejüket. A második osztály tagjai köz- és magángyámolitásban részesitendők, mene­dékházakba vagy segélytelepekre gyűjtendők össze, a melyek rendszeresen szervezendők, a munkakötelezettség alapján. A har­madik osztályba tartozók pedig szigorú megtorlás tárgyai, a visszaesés meggátlása végett».* Az általunk negyedik osztálynak felvett csavargó és kol­duló gyermekeket csak azért nem vette be a congressus az osztályozásba, mert ezekkel, illetőleg a gyermekvédelem kér­désével a börtönügyi congressusnak egy egész önálló osztálva foglalkozik. (Folytatása következik). * Revuc Pjnitentiaire 189$. 1057. és 1087. I.

Next

/
Thumbnails
Contents