Jogállam, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1905 / 3. szám - Tanulmányok a büntetőjogi gyakorlat köréből; VII. fejezet; A beszámitást kizáró vagy enyhitő okok. 19. r.

BÍRÓI GYAKORLAT. 225 praetationak feladata. Az itt képviselt felfogás nem is akarja a beszámithatlansági esetek körét a priori megszorítani s nem is ezt, hanem csak is azt eredményezi, hogy az öntudatlan állapot kategóriájába esnek azok a helyesen ilyenekül elfogadható beszámithatlansági esetek, a melyek pathologiai jellegök hiányánál fogva szoros értelemben vett elmebetegségek fogalma alá nem vonhatók. A beszámithatatlansági esetek körére tehát az itt felállított ismérv befolyással nincs, de az esetek osztályozását könnyíti. így, hogy egy példával világosítsuk meg álláspontunkat, a szenvedélynek bizonyos magas foka a beszámithatóságot kizárhatja, de ez a beszámítást kizáró ok az öntudatlan állapot és nem az elmezavar fogalma alá vonandó. Az elmebetegségek különböző formáinak ismertetése nem a büntetőjog, hanem az orvosi tudománynak és jelesül az elmegyógyászatnak, az elmebetegségnek ös-zerü esetben megállapítása az orvosszakértőnek feldata. Hogy az orvosszakértőileg megállapított elmebetegség a beszámítást kizárja-e vagy sem, azt a bíró saját meggyőződése szerint dönti el. A szakértői vélemény Liszt helyes megjegyzése szerint a bírót sem nem köti, sem nem fedezi. A m. kir. Curia ismételten kimondotta, hogy az orvosszakértők véleménye a bíróságot feltétlenül nem köti. Kétségtelen azonban, hogy a bírót csak igen fontos okok bírhatják különösen arra, hogy orvosszakértő véleményétől eltérőleg a vádlott beszámithatóságát megállapítsa. Kétségtelen továbbá az is, hogy az elmebetegségek, a szellemi tevékenység beteges megzavarásainak terén a büntető bírónak bizonyos fokú otthonossággal kell birnia, hogy a szakértő kijelentéseit kellően értékesíthesse. Kiváló támpontot nyújt a bírónak az incriminált cselekmény lélektani elemzése. Szkrzeszka* a következő értékes u mutatásokkal szolgál: 1. a c elekménynek természete : 2. a cselekménynek összehasonlítása a tettes egyéniségével; 3. a motívum; 4. a véghezvitel módja, a tettes magaviselete a véghezvitel előtt, alatt és után; 5. a visszaemlékezés vagy annak hiánya (amnézia); 6. a tettes lelki állapota az elkövetés után; 7. a simulatio lehetőségének szem előtt tartása. A motívum és a cselekmény összehasonlításának a tettes egyéniségével s a véghezviteli mód figyelembevételének érdekes illustratiojául szolgál a Curiának 188$. jul. 28-iki Ítélete (BJT. 1 r. k. 87. 1.). Horváth János fazekas, beismerie, hogy 6 hónapos leánygyermekét előre megfontolt ölési szándékkal súlyosan megverte s oly erővel vágta a bölcsőbe, hogy annak feneke kiszakadt. A gyermek más napra meghalt. Tette ezt azért, mert haragudott, hogy neje leányt és nem fiút szült, s már neje terhességének ideje alatt elhatározta, hogy a gyermeket, ha leány lesz, megöli. Az egyik orvosi vélemény vádlott épelméjű voltát, egy másik eskórban gyökeredző * Holtzendorft Handbuch 2. k. Jogállam. IV. évf. 5. f. 16