Jogállam, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1905 / 3. szám - Névviselési jog vagy kényszer?

2I4 TÖRVÉN YELŐK ÉSZ ITÉS. teremtünk a nőnek. Ellenvethető ugyan ennek ellenében, hogy kényszerhelyzetről szó már azért sem lehet, mert a nő nyilván abban a tudatban lép majd házasságra, hogy férje nevét viselni joga és kötelessége lesz, tehát mint a házassággal járó egyéb kötelességeknek ennek is önként veti magát alá. Ez az ellenvetés azonban nem találó, mert ezt a kötelességet, melynek megszegése a házasság felbontásán kivül más következményeket is vonhat maga után, nem lehet összehasonlítani azokkal az egyéb házastársi köteleségekkel, melyek ki nem kényszeríthetők s melyeknek megszegése a házasság felbontásán s ennek következményein kivül egyebet nem eredményezhet. De ez a névviselési kötelesség méltánytalan volna sok esetben ugy a nőre, mint a férjre nézve is. Tegyük fel: a férj valami súlyos büntetendő cselekményt követ el s neve hírhedtté válik. Gyöngéd lelkű neje nem akar tele elválni, de a hírhedtté vált név viselésével járó izgalmakat nem tudja elviselni s ismeretlenül szeretne visszavonulni idegen emberek közé. Hogy tehesse azonban ezt, ha férje nevét viselni köteles, mert hisz házassága jogilag fennáll. De sőt akkor sem változnék a helyzet, ha a házasságot felbontják a férj vétkességéből s a nő — nem sejtvén azt, hogy férje a házasság felbontása után be fogja mocskolni nevének tisztaságát —• a perben fentartja férje nevéhez való jogát (1891: XXXI. t.-cz. 94. §.). De méltánytalan lehet a nő szándékán és akaratán kivül a férjjel szemben is, abban az esetben, ha a férjétől különválva élő, attól illendő tartásban részesülő és emellett önálló ipart üző nő czégét a kereskedelmi czégjegyzékbe csak akként jegyeztethetné be, hogy annak szövegében kereskedő férjének neve is előforduljon, mert ez által a két czégnek első pillanatra való hasonlósága alig kerülhető el, még ha a felek azt el is akarnák kerülni. A legnyomósabb érv, a mit felhoznak az emiitett névviselési kényszer mellett az, hogy ez nagy szolgálatot tenne a személyazonosság megállapításánál különösen a telekkönyvben (Főelőadmány II. 295.). Ez az érv azonban nem annyira jelentékeny, mint amilyennek első hallásra gondolja az ember, mert okvetlenül rá kell jönnie annak, a ki gyakorlatban foglalkozott telekkönyvi ügyekkel, hogy mennyire ingatag alapja az azonosság megállapításának a férj neve, különösen akkor, ha a telekkönyvi tulajdonos vagy jelzálogos hitelező időközben már talán harmadízben is férjhez ment, vagy még csak születési nevén szerepel a telekkönyvben. És ezek az esetek nem is ritkák és okozói sok huzavonának és késedelemnek. Furcsa volna különben is, ha Katona Eszter jelzálogos hitelező, a ki időközben Kövér Péterné született Katona Eszter lett, jogellenes dolgot cselekednék akkor, a midőn a törlési nyugtát azon a néven irná csak alá, a melyen a telekkönyvben szerepel és a mely neki valódi elvitathatatlan neve. Ellenkezőleg a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a nőnek férje után való neve éppen nem lehet alkalmas eszköze az azonosság megállapításának, mert ellentétben a családi névvel — melyet csak kivételesen, és akkor is egy