Jogállam, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1905 / 3. szám - Névviselési jog vagy kényszer?

TÖRVÉN VELŐ KÉSZÍTÉS. 213 a polgári törvénykönyvben ott, ahol erre alkalom nyílik oly módon szabályoztassék, hogy a magánjogi szabályok concrét alkalmazásánál a fölmerülhető kétségek vajmi szük körre szoríttassanak. Ebből a szempontból most csak a Tervezet 97. §-ával foglalkozunk. Ez a szakasz akként rendelkezik, hogy: «az asszony viseli férje vezeték nevét (családnevét)'). Felmerült nézetek szerint ez a rendelkezés pótlandó volna még azzal, hogy «és viselheti akkor is, ha özvegységre jut». A tervezetet előkészitő állandó bizottság kebelében megtartott tanácskozásokon pedig még oly kívánalmak merültek fel, hogy az idézett szakasz szövegében kidomborítandó az is, hogy ez a névviselési jog egyúttal kötelesség is és hogy mint kötelesség minden jogviszonyra nézve általában imperative hozassák kifejezésre azzal, hogy a nő a férj család- és keresztnevét saját család és kereszt nevével együtt használja (Főelőadmány II. rész 295. 1). A Tervezet 97 §-ával összefüggő kérdések gyakorlati részének mélr tatása előtt figyelmet érdemel különösen annak a kérdésnek a vizsgálata, vájjon az az általános jogtétel hogy nevét viselnie mindenkinek nemcsak joga, hanem kötelessége is, kiterjeszthető-e a férjes nőnek férje után viselt nevére is ? Bár az erre a kérdésre adandó felelet szempontjából nagy tévedés volna a mult idők jogi felfogása alapján érvelni, a melyet a szórványos tételes rendelkezésekből egész hiven reconstruálni úgyis bajos, mégis utalunk számos okirati emlékünkre, hol a szereplő asszonyok sokszor csak leánynevükön említtetnek s a történelem lapjain nevüket emlékezetessé tett férjes nőkre, akiket — nyilván koruk szokásának megfelelően — leánynevükön ismer az utókor (Zrínyi Ilona, Szilágyi Erzsébet stb). Ebből némi joggal lehet arra következtetni, hogy bár régi törvényeink szerint is a feleség a férj nevét és czimét viselte és azt megtartotta ujabb férjhezmeneteléig (Hk. I. 98. 1. §.), ez a körülmény nem vonta szükségképen maga után a nő részéről azt a kötelességet, hogy férje nevével minden esetben és minden alkalommal éljen. De bármi lett legyen is a mult időknek jogi avagy társadalmi felfogása ebben a kérdésben, ez a jogfejlődés szempontjából mindenesetre megfigyelendő körülmény azonban még nem lehet döntő arra nézve, hogy mi felel meg az ujabbkori jogfejlődés követelményének, a mai jogérzületnek. Ma kétségtelenül abból az elvből kell kiindulnunk, hogy a feleség ugy általános magánjogi, mint családjogi szempontból teljesen egyenjogú a férjjel, mert a férj családfői állásával járó némi csekély jogkorlátozás alig vehető számba s különben a mai felfogás szerint is elkerülhetetlenül szükséges; az egyenjogúság elve pedig minden kétséget kizáró módon ellentmond minden oly rendelkezésnek, mely csak az egyik házasfélre nézve teremt olyan kényszerhelyzetet, a mely kényszerhelyzettől a másikat megkíméli. Mert, ha kimondjuk, hogy a feleség feltétlenül köteles — és nemcsak jogosult — férje nevét viselni, ezzel kétségtelenül kényszerhelyzetet