Jogállam, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1905 / 3. szám - Az alkotmány- és jogtörténet tanítása Magyarországon
TIMON ÁKOS mely egyetemi előadások tárgyául szolgálhatna, a mely akár az összes ázsiai, akár az összes európai népek jogintézményeinek évszázadokra terjedő organikus fejlődését előadná, nincs. Sem Ltv-nek, sem ama többi Íróknak munkái, a kiket B. ur idéz, nem ilyen természetű, hanem bizonyos több vagy kevesebb népcsoport jogrendszerének nagy vonásokban eszközölt összehasonlító fejtegetése, vagy pedig egy bizonyos jogintézménynek, a közvetlen forrásokra támaszkodó összehasonlító tárgyalása. Hogy ilyen munkák a külföldi irodalomban nagy számmal vannak, azt a Jogállam-ban megjelent értekezésemben én is felemiitettem, sőt egyeseket név szerint is idéztem, valamint ilyen munkák létezésére utalt röviden Sohm is. Csakhogy ezek az összehasonlító jogtörténeti munkák semmiképpen nem equiparálhatók az «Egyetemes európai jogtörténettel)), a mint azt Hajnik könyvében találjuk, vagy a mit e czim alatt egyáltalán érteni lehet. Nem szabad tehát B. urnák «de lana caprina-> beszélni, mert tudós emberhez nem illik a szavakkal játszani és So/wi-nak az «Egyetemes európai jogtörténet»-re mondott és pedig szerintem is méltán mondott lesújtó Ítélete alul ilyen uton és módon menekülni akarni. Az «összehasonlító jogtörténet)) nem valamely tanszak, nem olyan jogi disciplina, a melynek tartalma vagy tárgyköre tér- és időbeli elhatárolásokkal meg lenne állapítva, hanem inkább csak tudományos módszer, a mely szerint egyes jogintézmények fejlődése a legkülönbözőbb népcsoportok keretén belül a fejlődés egyik vagy másik korszakában több vagy kevesebb alapossággal tárgyalható. Azt hiszem, B. ur maga sem fogia hinni, hogy eféle tanszakot első éves joghallgatók számára kötelező vizsgálati tantárgy gyanánt előirni lehessen. B. ur — a mint már fentebb emiitettem — ismételten és különböző vonatkozásokban megvádol engem azzal, hogy én a jogtórténetirás terén az exclusiv nemzeti álláspontot képviselem^ hogy eme nemzeti állápont megvédhetése czéljából még «tudományos valótlanságoktól)) sem riadok vissza.