Jogállam, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1905 / 2. szám - Egy actuális vitakérdés a német civilistikai irodalomban [könyvismertetés]

IRODALOM. az által, hogy ez esetek szabályozása nem csupán casuistice, hanem egységesen és általánosítva is történt. Az adós köteles volt az «interessé» szolgáltatására 1. 36. §. 2. D. 7. 1.; 1. 114. D. 45. 1. Ez a megoldási mód azt eredményezte, hogy a római jog minden esetre nézve elégségesen és kimerítően gondoskodott. Az általános főszabályon kivül, természetesen, fennállottak az egyes speciális rendelkezések is a szerződésszegések egyes nemeire nézve, de e szabályok tulajdonképen lényegileg nem voltak egyebek, mint az emiitett alapelv megfelelő alkalmazásai. (V. ö. közelebbről Windscheid, II. 132. o. A római jog megoldási módját követi az osztrák ptk. 1295. §-a. A német ptk. ellenben íhasonlóan a mi T.-ünk) e szabályozási módtól eltért. A német törvény nem elégszik meg ez egyszerű kártérítési kötelezettség statuálásával, hanem tovább megy és különösen kétoldalú szerződések esetében a hitelező javára további jogokat létesít, melyek szerint ez követelhet aj az eddigi kötelezettség helyett kártérítést; fij a szolgáltatást, a mennyiben még lehetséges, és ezen felül kártérítést (Verzugschaden, etc.) és végül y) visszaléphet (a B. G. B. 346. §-ával megfelelő alkalmazása). Ezek a különös szabályok azonban csak a fent a—c alatt fölsorolt esetekre nézve mondattak ki. A űf-ről megfeledkeztek. De kimaradt ezenfelül az általános szabály is. így történt, hogy a positiv szerződésszegések szabályozatlanul maradtak. Nyilvánvaló tehát, hogy hézaggal van dolgunk. Ezt azok után, a mit e kérdésben eddig már elmondottak, tagadni nem lehet. Ismételten fölmerül azonban a — ránk nézve minden esetre csak közvetve érdekes — kérdés: mint segíthet magán a német joggyakorlat, de lege lata ? Egyedüli kisegítő mód: a joganalogia. Ha konstatálva van, hogy a fent a—d alatt elemezett esetek valamennyien rokon jogviszonyt képeznek, akkor bizonyos, hogy ha ezek valamelyikére nézve nincs szabály: a többi tekintetében fennálló rendelkezéseket kell alkalmazni. A hézag ugyanis a Zitelmann által úgynevezett valódi hézagok («wirkliche Lücke») közé tartozik (v. ö. ((Lücken ím Recht» cz. kitűnő értekezését Leipzig, 1903. 27. s k. II.), a mikor t. i. a kivánt rendelkezés tényleg hiányzik. A törvény szellemének teljesen megfelelne, ha a kérdést ezen az alapon ítélnék meg. IV. Sokkal fomosabb ránk nézve a kérdést de lege ferenda vizsgálni, t. i. azonnal levonni a tanulságot és a jelenlegi szabályozási móddal szakítva oly megoldást teremteni, mely a tárgyalt esetekre nézve megnyugtatóan, minden kétséget kizáró módon intézkednék. Utalha ok e tekintetben is a fent említett tanulmányomban (184. o.) mondottakra. A leghelyesebb ebben a kérdésben — mint a kötelmi jog