Jogállam, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1905 / 2. szám - Viszonos végrendeletek

VISZONOS VÉGRENDELETEK. 123 3. Nov. Valent. III. 20. 1.: megengedi, hogy két házastárs egy és ugyanazon okiraton egymást kölcsönösen örökösöknek nevezték ki (aquamvis in unius chartse volumine supremum votis paribus condidere iudicium»); lásd Haenel: Novellás constitutiones imperatorum Theodosii. II. etc. cz. gyűjteményben. Végigtekintve a fölhozott forráshelyeken, mindenekelőtt külön kell választanunk a két első esetet az utóbbitól, mely — különben is — a justinianusi jogban nem foglal helyet. A mi az első esetet illeti, nem nehéz belátni, hogy itt közös végrendeletről nincs szó. A vonatkozó törvényhely az úgynevezett captatorius rendelkezésekről szól és azoknak fogalmát egy bizonyos irányban negatíve elhatárolja. A törvény kimondja, hogy nem lehet captatorius rendelkezésről szó, ha valaki ily intézkedést tesz, «a mely részben engem Titius örökösévé tett, abban a részben teszem én Masviust örökösül». Az ily végrendelet azért nem tekinthető captatorius (tehát a római jog szerint: érvénytelen) intézkedésnek, mert az a múltra és nem a jövőre vonatkozik. A captatorius intézkedésnek t. i. ép abban rejlik a lényege (és a római felfogás szerint: elvetendő voltai, hogy a végrendelkező a~ért tesz meg valakit örököséül, hogy majdan az is őt tegye meg (V. ö. 1. 71. 1. 72. D de heréd. inst. 28. Dernburg: Pand. III. 81. §. i^8. 0.1. Itt azonban egy már megtörtént eseményre hivatkozással eszközli a testator a maga intézkedését; ezért constatálja a törvény, hogy ebben semmi elvetni valót találni nem lehet. Kö^ös végrendeletről azonban itt s%ó sincs. Hogy a captatorius végrendelkezések és a kölcsönös és viszonos végrendeletek semmi tekintetben sem hasonlíthatók össze, ezt a jogtudomány már a mult század közepén megállapította (1. sok más helyett Matthiae: Controversen-Lexicon III. 280. s k. 11., a hol a jelzett álláspont egy régebbi téves nézettel szemben már preczizirozva van). Nyilvánvaló lévén pedig, hogy a most tárgyalt forráshely tisztán és kizárólag a captatorius intézkedések elhatározását kívánta eszközölni, föltétlenül megállapíthatjuk, hogy ez az eset