Jogállam, 1904 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1904 / 1. szám - Az ügyvédi sérelmek az igazságügyi bizottság előtt. 1. [r.]

AZ ÜGYVÉDI SÉRELMEK. 4! hallotta volna már, hogy akár közügyeknek vagy magánjogi ter­mészetű kérdéseknek megvitatásánál utalás történt arra, hogy «én ugyan nem vagyok jogász, de természetes észszel fogva fel a dolgot, csak ilyen és ilyen eredményre juthatok». És az ered­mény igen természetesen homlokegyenest ellentétben áll a jogá­szok által kifejtett és — tegyük hozzá — helyes nézettel. A közönség látja és érzi ezt nap nap mellett és ez által bizonyos tekintetben függőségi viszonyba jut a jogászoktól, nem­csak a közjogi téren és a jogélet minden nyilvánulásaiban, de a közgazdasági tevékenység mezején is. Nézzük csak meg közelebbről parlamentünket. Hány jogász és ügyvéd foglal ott helyet a dolog természeténél fogva egész indokoltan. Mégis bizonyos versengés, bizonyos féltékenykedési érzés fejlődött ki a jogászok és nem-jogászok között e hegemónia miatt. Az ügyvédek nemcsak magánjogokat védenek, de sokszor igen fontos közjogokat is. Ebben a harczban szemben állanak a min­denható állammal, a közigazgatási hatóságokkal és azok ellen­tétes érdekkivánságaival. A jogvédelem egy közszabadsági garan­tia, mely a hatalomnak túlkapásait nem egyszer nyirbálta meg és ép azért a jogvédők a hatalmi tényezők jóindulatát eljátszot­ták. Ezekre és még számos más, sokszor mesterségesen con­struált és meg nem engedett módon ellenséges irányban szított okokra vezetendő vissza a jogászok elleni és főkép az ügyvé­dek elleni állásfoglalás. Ügyvédi körökben nagy volt az elégedetlenség, sőt fel­háborodás az egész országban a polgári perrendtartási törvény­javaslat megjelenése alkalmával. Az összes ügyvédi kamarák és a Budapesten székelt congressus egyhangú határozattal köve­telték az ügyvédi sérelmek orvoslását. A panaszok, eltekintve a kisebb jelentőségű kérdésektől, két főirányban pontosultak össze : egyrészt a% ügyvédi képviselet, másrészt pedig a% alaki perve^etés szabályozása kérdésében. Az IQOI. és 1902. évi törvényjavaslat a járásbíróságok hatáskörét tetemesen tágította az eddigi joggal szemben, s

Next

/
Thumbnails
Contents