Jogállam, 1904 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1904 / 7. szám - Tanulmányok a büntetőjogi gyakorlat köréből. V. Fejezet. A részesség. (Btk. 69-74. §§.) 15. r.

BÍRÓI GYAKORLAT. a 336. §. 4. pontja szerinti minősítést beszámította a felbujtónak is, mert a felbujtás általánosságban a váltónak ellopására irányult, s a felbujtónak előre kellett látnia, hogy a váltó nem lesz nyilt helyen. Mindenesetre különös, hogy az oly alapvető kérdésben, vajon a dolus eventualis az excessust kizárja-e vagy sem ? s a mely kérdésnek igenlő megoldása nem is vitás, ellenkező ítéletek keletkezhetnek. Még feltűnőbb ellentétet állapithatunk meg a következő két esetben: Vádlottak — hárman — fegyveresen követtek el betöréses lopást; tettenéretvén, a tetteseknek egyike pisztolyból lőtt a rájuk rontott cselédre, mire mindhárman kocsira kapva, elhajtottak; 1881. 3592. sz.1 a lopást rablássá (345. §.) minősítő körülményt a másik két vádlottnak be nem számította, mert nem forog fenn bizonyíték arra nézve, hogy az erőszak iránt is előzetes megállapodás jött volna létre. Pedig, ha a tolvajok pisztolyokkal látták el magukat, ezt bizonyára nem parádéból tették. Ellenkezőleg: vádlottak — hárman — szántóföldről kévéket loptak. A lopás véghezvitele közben megjelent csőszökre az egyik vádlott (A.; revolvert rántott, melyet társainak tudtán kivül hordott magánál, s miután a lövés nem talált, vasvillát fogott a csőszökre, kik azonban azt kezéből kicsavarták. A másik vádlott (B.) és az időközben elhalt harmadik társ a dulakodás alatt szekerükkel elhajtottak; 1883 jan. 10.2 a fegyveres lopást B.-nek — helyesen — mint excessusj be nem számította, de nem tekintette excessusnak, s azért B.-nek is beszámította a lopást rablássá minősitő erőszakot, azért, «mert B. nem azonnal futamodott meg, sem jelét nem adta annak, hogy az erőszakot megakadályozni akarja, vagy hogy annak részese lenni nem akar», sőt ez az ítélet elvi jelentőséggel kimondja, hogy be nem számitható excessus csak akkor forog fenn, ha a részes arról vagy egyáltalán tudomással nem birt, vagy azonnal, mihelyt arról tudomást szerzett, azt minden módon megakadályozni törekedett, s a mennyiben ennek lehetősége kizárva volt, közte és a túlmenő közti kapcsolat megszakításának határozott tettben nyilvánvaló jelét adta. Mig tehát az első esetben a dolus eventualis sem zárja ki az excessust, addig a második esetben az excessus kizárására s az eredmény beszámítására a vélelmezett dolus subsequens is elegendő! Az excessus fogalmának teljes félreértését mutatja a következő Ítélet: vádlottak közös egyetértéssel a sértett megverését elhatározván, leshelyökből ködobálásokkal támadták meg a sértettet. Minthogy a kövek a sértettet nem találták, a vádlottak egyike utána szaladt a sértettnek s egy karóval fejbe ütötte; a sérülés halálos volt; 1885 szept. 17.3 a halál okozást — btkv. 306. §. — mint excessust a részeseknek be nem számította s Őket csak a btkv jói. §-a alapján súlyos testi sértés büntette miatt mint segédeket ítélte el; félreismerésével annak, hogy a praeterintentionalis eredmény excessust egyáltalán nem képezhet. Excessus csak 'az eredményt okozott 1 U. o. 2. k. J58. I. — 2 U. o. £ k. ?i6. I, — 3 U. o. u. k. 140. I.