Jogállam, 1904 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1904 / 7. szám - Vádlói szellem és ügyészi obiectivitás

400 Dí KÁRMÁN ELEMÉR rombolását: állapítjuk meg bebizonyított tényként, hogy a ház kigyuladt. E folyamat első része tehát az észlelt okozatok subiectiv benyomásai alapján következtet arra, hogy ezeket az okozatokat rendszerint mily ok előzi meg. Eddig terjed a nyomozó, illetőleg a nyomozást vezető kir. ügyész következtetése. A. és B. tanuk látták, hogy a gyanúsított a sértett házába bemászott. A szemle alkalmával a házban meglelték a gyanúsított feszítő vasát. A házkutatás a gyanúsítottnál sértett eltűnt ékszerét fedezte fel. Ezeknek az okozatoknak rendszerint a betöréses lopás az előidéző oka. Ebből megállapítható annak az alapos gyanúja. A további következtetés a biró feladata. Meg kell győződnie arról, hogy ha ebben a concret esetben a tanuk látták a bemászást, a feszítő vas és a lopott tárgy megtaláltatott, a vádlott valóban bemászott-e, s a két corpus delicti valóban ott volt-e a találás helyén ? A biró e kérdést a bizonyitékok közvetlen szemlélete és mérlegelése alapján dönti el. S igy éri el a tárgyilagos tényállást. Ezzel szemben az ügyész csak annak az enunciálásáíg megy el, hogy az általa vezetett nyomozás adatai mire utalnak, mint megelőző okra. A biró megállapítása az obiectivitás legnagyobb, emberileg megközelíthető mértékére törekszik. Az ügyész vádemelése subiectiv vélekedés. Többre nem is juthat, mert az obiecíivitás csak az összes bizonyitékok közvetlen mérlegelésén épülhet fel. Meddig terjed a kir. ügyésznek e vélekedése, erre a 101. §. 3. pontja utal: mig «a további eljárástól bizonyitékok hiánya vagy azok megszerzésének rendkívüli nehézsége miatt eredmény nem várható».