Jogállam, 1904 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1904 / 6. szám - A magyar budgetjog sérelmei és sérelmeinek orvoslása

2 l8 ENYEDY LUKÁCS 1904-ben hozatott, s 1904-re is maga a költségirányzat csak május havában volt az országgyűlésnek előterjeszthető. A kor­mány, vagy helyesebben az egymást felváltó kormányok kényszerhelyzetben voltak. Választani kellett két alternatíva közt. Vagy súlyosan kellett megsérteni az alkotmányt és a törvényt, vagy megszegni az államnak összes szerződéses kötelezettségeit, megtagadni a nemzettől az összes magán és közjogi az államra tartozó teljesítményeket. A végrehajtó hatalom tette azt, a mit a fennforgó körülmények közt tennie kellett. Saját felelősségére fedezte a szükséges kiadásokat és szedte be a közjövedelmeket. Az adóbehajtás formailag szünetelt, pedig felelőssége terhe alatt az adókat, a mennyiben lejárathoz nem kötött törvényekre vannak alapítva, épugy behajt­hatta volna, a mint beszedte. A fennálló jogrend szerint az egyik cselekménye ép oly törvényellenes volt, mint a másik. A budgetjogi sérelem egyik esetben ép akkora, mint a másik­ban. A törvény szavainak szőrszálhasogató magyarázata kicsi­nyes és bátortalan, a mikor a törvények szellemét, a mikor az alkotmány lényegét kell életgyökerében, de a közérdek paran­csára megsebezni. Ha a miniszteri felelősség terhe alatt lehe­tett budget és indemnity nélkül tovább kormányozni, közvetett adókat behajtani, üzemeket folytatni stb., akkor egy árnyalatá­val a sérelemnek több vagy kevesebb, semmitsem ponderál, akkor akár az egyenes adókat és az illetékeket szintén be is lehetett volna hajtani. Az ismételt alkotmánysérelem megtörtént, azt senki többé meg nem történtté nem teheti. A szerit hit a% alkotmány sért­hetetlenségében megrendüli. Ez nagyobb baj magánál a sérelemnél is. Annak a hűnek a helyreállítása a közeljövőnek szerintem egyik elsőrendű és elmúlásztkatatlan kötelessége. Az ejtett sére­lemnél szinte nagyobb veszély az, hogy az alkotmány deflo­ráltatván, a budget nélküli kormányzás két esete későbbi időkben és nemzedékek előtt, a mostaniaktól teljesen eltérő körülmények kö^t is preczedensül szolgálhatna. Az ellen az eshetőség ellen,

Next

/
Thumbnails
Contents