Jogállam, 1904 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1904 / 6. szám - A magyar budgetjog sérelmei és sérelmeinek orvoslása

3.6 ENYEDY LUKÁCS állítása óta egész 1898-ig előfordultak ugyan kisebb-nagyobb budgetjogi sérelmek, de azért lényegében az államháztartás tör­vényes alapon vezettetett. Nem kicsinylem azokat a végrehajtó hatalom részéről elkövetett csekélyebb, bár az alapjogot tisz­teletben tartó sérelmeket, sőt azokra észrevételeim folyamán vissza fogok térni. Ónálló pénzügyi kormányzatunk első évtize­deiben szertelen tulkiadások és előirányzat nélküli költekezé­sek folytak a budgetjog sérelmére. A sérelmek orvoslására minisztertanácsi megállapodásokkal, országos határozatokkal és utóbb egy uj államszámviteli törvény alkotásával történtek kísér­letek. Habár főkép az utóbbi épen nem nevezhető megfelelő­nek, tagadhatatlanul javult a helyzet, mert végre maga a kor­mányzat belátta ama rendellenességek veszélyességét, belátta főkép Wekerle Sándor lángesze és bölcsesége, valamint Lukács László is, a ki irányának fenntartására törekedett, hogy az államháztartásban az egyensúly csakis ugy tartható fenn, ha az egyes tárczavezetők önkényes és jogsértő túlköltekezéseinek erélyesen eleje vétetik. A túlköltekezésen kivül előfordult — sőt, sajnos, erről nem is szabad talán a mult időben beszél­nem — számos esetben a zárszámadások tengerében alámerülő s igy az alkotmányos ellenőrzés parlamenti részét elkerülő budgetjogilag sérelmes kezelés, az olyan, a mit franczia szak­kifejezéssel élve «abus budgetaire»-nek szoktak nevezni. Az ilyen sérelmek abból állanak, hogy meg nem szavazott kiadá­sok folyósittatnak és elszámoltatnak egy vagy több más ren­desen megszavazott tételek alatt, a mely megszavazott tételek­nek azonban más volt a budgetirozott rendeltetésük. így pél­dául (ott is a hol engedélyezett átruházási jog nem volt) ((sze­mélyi járandóságok» kifizettettek «dologi kiadások* fedezé­sére adott hitelek terhére, vagy megfordítva, de előfordultak ennél még súlyosabb sérelmi természetű kifizetések; sőt az is megtörténhetett, hogy némely hitelmüveletek végrehajtattak tör­vényhozási felhatalmazás nélkül. Parlamentáris ellenőrzésünk pedig oly gyenge, az állami zárszámadások fölött gyakorolt

Next

/
Thumbnails
Contents