Jogállam, 1904 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1904 / 4. szám - Tanulmányok a büntetőjogi gyakorlat köréből. V. Fejezet. A részesség. (Btk. 69-74. §§.) 12. r.

228 BÍRÓI GYAKORLAT. musba esett, a mire utalni látszik az indokolásnak az a része, mely a támadásnak közös elhatározására különös súlyt helyez. Annál nagyobb volt természetesen az alsóbiróságoknak tévedése, a kik B.-t egészen felmentették, mert cselekményét a bünsegély megállapítására sem taláták elégségesnek. Helyesen 1882 máj 23.1 segédnek mondta azt, a ki a bántalmazásban részt nem vett, de megállapodásszerüleg a tett színhelyén társaival megjelent. Az előbbi esetben azt a többletet látjuk, hogy B. vádlott nemcsak megjelent a helyszínén, de a sértettet vasvillával meg is taszította: de miután ez a megtaszitás testi sértést nem okozott, ez tényálladéki cselekményt nem képez. Ugyanígy i8!!í szeptember 17.2 abban az esetben, a melyben vádlottak — hárman — szövetkeztek X.-nek megverésére, a kit lesbe állva ködobásokkal megtámadtak, de nem találtak; mire az elsőrendű vádlott egy karóval főbe ütötte és súlyos testi sértést ejtett rajta. Az alsó bíróságok a másik két vádlottat excessus alapján mentették fel; a mi ténykérdés. A Curia terhökre bünsegélyt állapított meg.: Ellentétben áll az eddigiekkel 1890 január 21.4 mely csak segédnek minősítette a vádlottat, a ki fogva tartotta s fojtogatta a sértettet, míg társa az ujját leharapta; 1890 márczius 26.5 segédnek minősítette azt, a ki szokmányát kölcsönözte a tettesnek, hogy őt fel ne ismerjék; 1890 ápril i.6 a négy vádlott esetében, kik közül az 1. és 2. r. vádlottak fogva tartották sértettet, míg a 2-ik verte; a 4. r. vádlott pedig lefogva tartotta sertettnek társát, hogy segélyére ne mehessen: az oksági elmélet félreismerésével, s ismételt ítéletekkel ellentétben a 4. r. vádlottat csak segédnek minősiti; 1887 márczius i.7 félreismeri az önálló és a társtettesség között levő különbséget. Az alapul elfogadott tényállás szerint ketten a sértettet, miután vele összevesztek, megtámadták s vasjárom-szöggel megverték. Eredmény öt rendbeli testi sértés, melyeknek mindegyike önmagában is súlyos volt. A másodbiróság helyesen társtetteseknek mondottta a vádlottakat. A Curia a btkv. 70. ij-át mellőzte, mert mindegyik vádlott önmaga is ugyanazon beszámítás alá eső bűntett mindenik ismérvét kimerítő cselekményt követvén el, s az eredmény is nem az egyes cselekmények összhatásánál fogva okoztatván : az elkövetett testi sértések úgy tárgyi mint alanyi tekintetben külön-külön beszámításnak alapját képezik. A legnagyobb tévedés ebben az ítéletben az, hogy a 70. §. mellőzésével a vádlottaknak mindegyikét csak az általa okozott testi sértésért terheli a felelősség, s a másik vádlott által ejtett sértések terhére beszámítás tárgyát egyáltalán nem képezhetik; a mi meg nem érdemlett kedvezmény, mert a tettesek között fennállott egyetértésnél fogva, mindegyik vádlott 1 BJT. 4. k. 170. 1. — 2 U. o. 11. k. 149. 1. — 3 A sértés halálos volt. A Curia azonban a bünsegélyt nem a ?o6. hanem csak a 501. alapján állapította meg. Ez a kérdés ide nem tartozik. — * BJT. 20. k. 57}. 1. — i U. o. 576. 1. — 6 U. o578. I. — 7 U. o. ií. k. íj-. I.