Jogállam, 1904 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1904 / 2. szám - Tanulmányok a büntetőjogi gyakorlat köréből. IV. Fejezet. A kísérlet. (Btk. 65-68. §§.) 10. r.

I IO BÍRÓI GYAKORLAT. lésének abbanhagyásáról lehet szó. A bevégzés és elállás ellentétes fogalmak; a hol az első fennforog, a másiknak lehetősége ki van zárva. Ez az uralkodó nézet. A m. k. Curia ítélkezése itt is ingadozó. 1882. decz. 20.1 szándékos emberölés kisérlete esetében elállást állapított meg annak avára, a ki ismételt revolverlövéseket intézett a sértett ellen, a ki súlyosan meg is sérült, s azután sértettet házából kidobta ! Az ölési szándékkal tett első lövéssel a kísérlet már be volt végezve, s többé nem elállásról, hanem csakis a kísérletnek ismétléséről, vagy az ismétlésnek abbanhagyásáról lehetett szó ; s ezen nem változtat az, hogy az ismételt lövések a folytatás elmélete alapján egységgé egybefoglalhatok. Ellenkezőleg, az itt képviselt álláspont értelmében a C. 1886. jun. 25.2 az ellen, a ki két lövés után a további lövöldözéssel felhagyott, holott forgópisztolyában még két darab éles tölténye volt. 5. Önkéntesség. — Az elállásnak önkéntesnek, azaz a tettes szabad akarata elhatározásából eredőnek kell lennie. A német btk. elállás esetében akkor biztosit büntetlenséget, «ha a tettes elállott a nélkül, hogy őt a véghezvitelben akaratától független körülmények akadályozták». A német irodalomban meglehetősen egyetértés uralkodik arra nézve, hogy a törvény az önkéntes elállást akarja büntetlenségben részesíteni, s hogy a választott kifejezés nem egyéb, mint az önkéntes elállásnak tárgyi alakban szövegezése, a magyar törvényben eltogadott alanyi szövegezés helyett, s hogy a tárgyi szövegezés a bizonyítás érdekében érdemel elsőbbséget. A fogalom közelebbi meghatározását illetőleg, önkéntes elállásról nem lehet szó: a) az u. n. «invitus»-nál, vagyis annál, a kit a bűncselekmény véghezvitelében erőszak — vis absoluta — akadályozott meg; a vis absolutahoz tartozik a «vis major» is, mert ez is vis absolutaként hat. így C. 1884. okt. 30.3 a btkv. 232. §. esetében helyesen nem állapított meg önkéntes elállást a vádlott javára, a ki a bűncselekményt csak azért nem végezte be, mert a nővel folytatott dulakodás közben arra képtelenné vált; b) a «coac'us»-nál, vagyis annál, a ki a «vis compulsiva» kényszerítő hatása alatt állott el a véghezviteltől, és pedig — jól megjegyzendő — ez akkor is áll, ha a vis compulsivaként hatott körülmény tényleg nem létezett, hanem csak a tettes képzeletében, minthogy a lélektani befolyás szempontjából a két eset között nincs különbség. Ellenben közömbös az elállásnak benső motivuma, pl. bűnbánat, büntetéstől való félelem, az elkövetés időpontjának mint helytelenül választottnak felismerése, az érdeknek megszűnése, a hova a Schwarzl-féle u. n. vegyes esetek tartoznak. A hazai ítélkezés — kivételes esetektől eltekintve — ezt az álláspontot követi. így helyesen állapított meg önkéntes elállást: 1894. decz. 28.,4 «minthogy a szobába behatolt, de onnan eltávo1 BJT. 0. k. 109. I. — 2 U. o. 12. k. 507. 1. — 3 u. o. 9. k. 26}. 1. — 4 U. o. 31. k. ?5?. I.