Jogállam, 1903 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1903 / 4. szám - Az ági öröklés törvényhozási szabályozásáról

TÖRVÉNYELŐ KÉSZÍTÉS. 247 szűk ugyanis és teljes mértékben méltányolni tudjuk a súlyát azoknak az érveknek, melyeket ez eszme ellen az öröklési jog tervezetének előadója: dr. Schwaix Gusztáv fölhozott, hogy t. i.: «Szóló. . . a megosztást, a vagyonelaprózást lehetőleg kerülni akarta», s igy «tervezezetének készítésénél e megoldási módról lemondott. Lemondott másrészt azért is, mert történelmi állásponton lévén, egy teljesen uj rendszerrel debütálni nem akart. A magyar jog ismeri az öröklésnek azt a módját, mely szerint a vagyont a közel álló rokon viszi el; ismeri azt is, hogy az öröklés tekintetében a vagyon eredete győz, és e szerint megy át a vagyon. De a megosztást a közeli és távoli rokonok közt nem ismeri» fjkvek 24—25. o., i. h.). De e kétségtelenül nyomós indokokon kivül nem kevésbbé szól a megoldás e módja ellen az a körülmény, hogy a Tervezet által (1805. §.) contemplált házastársi öröklési rend fenntartását föltételezi. Fennmaradna tehát a Tervezet öröklési rendszerének kétségkívül legnagyobb hibája: a hitvestársnak ági trtékkövetelése hiányában tulajdonított kizárólagos öröklési jogosultság. Tekintve, hogy e fonákság megszüntetése csakis az u. n. hányad öröklési rendszer meghonosítása által lehetséges (1. Wcinmann: ><Törvényes öröklés...» stb. cz. ért., Jogállam 1902 IV—V. f.),mely szerint a hitvesnek szerzemény esetén is osztozni kell a fölmenőkkel (tehát a vagyonelaprózás ott elkerülhetetlen), annál inkább kell itt: az ági öröklés rendezésénél ezt elkerülni.* Méltányoljuk ugyan azt az éles elméjű distinctiót, a mit dr. Wcinmann a nem ági rokon fizikai létezése és in concreto való örökösi minősége között tesz, ámde a\ a körülmény, hogjr a nem ági anya esetünkben in concreto nem örökös, a hitvesnek adott kizárólagos örökösödési jogon, tehát egy dr. Weinmann állal is ostorozott hibán alapszik, minélfogva abból argumentumot nem volna szabad kovácsolni! Határozottan tagadnunk kell továbbá azt a föltevést, mintha a Tervezet e distinclio tudatában alkotta volna meg a maga constructióját. Ily éles elvi megkülönböztetést bizonyára magyarázattal kisért volna az Ind. s nem hallgatag siklott volna rajta át. De, figyelemmel kisérve az Indokolásnak ama helyeit, melyek e kérdésre vonatkoznak, ezek egész határozottsággal arra engednek következtetni, hogy a tervező előtt a nem ági rokon in concreto való örökösi minősége nem lebegett; ellenkezőleg: az ágiság legnagyobb igazságtalanságának minősiti azt, hogy a távoli ági rokon a közeli nem ágitól a vagyont elvigye. A kérdés rendezését megkíséreltem a «Magánj. Cod.»-ban megjelent id. értekezésben, melynek függelékéül csatolt tervezet 4. és 6. §-aiban a Weinmann-féle hitvestársi hányadöröklés eszméjét az ági öröklés egy törzsre való szorításának elvével combinálom. Ne riadjunk vissza az ági öröklés e meg* E meggyőződésünk csak megerősödött azóta, hogy dr. Weinmaiinnak egyébként kitűnő a Ellentervezeté»-t közelebbi vizsgálódás tárgyává tettük « Adalékok törvényes öröklési jogunk codificatiojához» «Magánjogi codi(icatiónk» cz. foly. 1902. évf. 46. számában.