Jogállam, 1903 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1903 / Tartalommutató

274 II. Büntetőjog és eljárás. (C. II. t.) A semmiségi panasz elutasittatik. Indokok: A fömagánvádló és képviselője a Bp. 384. §-ának 9. pontja és a 427. §. 6. pontja alapján használnak semmiségi panaszt. Az első irányban érvényesített perorvoslat arra támaszkodik, hogy a perhez csatok és részben ugyanazon felek között lefolyt ügyek iratai fel nem olvastattak. Ezen iratok közül a vádlottnak korábbi elitéltetéséröl szóló ítélet olyan okirat ugyan, mely a Bp. 313. §-a értelmében felolva­sandó lett volna; annak fel nem olvasása tehát kétségtelenül mu­lasztás volt. Az esküdtbíróság e mulasztását azonban a magánvádló a Bp. 384. §-ának 9. pontja alapján csak ugy panaszolhatná, ha a felolva­sás a vád szempontjából lényeges vagyis szükséges lett volna. Minthogy azonban az emiitett marasztalás más. a jelen per tárgyával oki összefüggésben nem álló esetre vonatkozik, az tehát a vádlott bűnösségének megállapítására befolyással nem lehetett; amaz Íté­let fel nem olvasása nem sértette a vád jogos érdekeit. A felolvastatni kért többi irat szintén nem vonatkozván a jelen per tárgyát képező bűncselekményre, azoknak felolvasása a Bp. 313. §-a értelmében helyesen mellőztetett. Az első irányban használt semmiségi panasz tehát alaptalan. De alaptalan a Bp. 427. §-ának 6. pontja alapján használt semmiségi panasz is. Az esküdtek határozatában ugyanis ellenmondás egyátalán nem található. A semmiségi panasz indokolásában ellenmondásnak meg­jelölt az a tény, hogy az esküdtek határozata a bizonvitékokkal ellenkezik, egyrészt nem ellenmondás, másrészt pedig ez a kifogás mint a felül nem vizsgálható ténymegállapításra vonatkozó, figyelembe nem jöhet. A semmiségi panasz mindkét irányban alaptalan levén, az a Bp. 437. §-ának negyedik bekezdése alapján elutasítandó volt (1903 október 13-án. — 8356/90sz.). 235. Vádlott uti és egyéb költségei nem bűnügyi költségek. (Bp. 482. §. 2. bek., 479 §•) (Debree-eni kir. torvs~., mint esliüdtb.) A fölmentő ítélet folyo­mányaként tekintettel arra, hogy az eljárás egyedül magánvád alap-

Next

/
Thumbnails
Contents