Jogállam, 1902 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1902 / 1. szám - Horváth Boldizsár, 1822-1898

JOGÁSZOK ÉS ÁLLAMFÉRFIAK. 63 határtalan, de ez a lelkesedés követelő volt. Mindent, vagy legalább igen sokat kivánt gyorsan és egészen. Az igazságügy Horváth Boldizsárnak jutott. Tőle várták, hogy az igazságszolgáltatást alapjaiból újra építse. De az igazságügy nem türi a rögtönzéseket, az átmenet nélküli nagy változásokat. Újból kellett alkotni mindent. És ha csak az igazságügy gondjai nyomták volna. De reform volt a szükség, a jelszó minden téren. Benn a "parlamentben, künn a közéletben folyt a harcz, a személyes, kegyetlen harcz. Az igazságügyminister belátására, ékesszólására, tollára jóformán minden nagy ügyben szükség volt. Bátran és hittel fogott a munkához. A polgári és politikai szabadság rendjét és biztosítékait akarta megteremteni. Akart egy oly birói kart, mely tudományban, kötelességérzetben, hagyományokban erős, melyet a nemzet bizalma környez, mert független és mert lelkiismeretesen hü föladatához : ügyvédi kart, a melyet hivatásának nemes fölfogása vezet és lelkesít, mely tisztaságát önmaga óvja meg; oly eljárásokat, a melyekben a müveit nyugaton a jog védelmének és érvényesítésének legjobb biztosítékait találták . . . Mit alkotott meg minisztersége rövid évei alatt, a törvénykönyv mutatja : mit tervezett, annak részét, csakis egy részét a közzétett munkálatok és beszédei mutatják; mi volt a többi, a mi lelkében forrongott, azt csak sejteni és csakis keveseknek lehet . . . De a mennyit tudunk mindezekről : őt tekintjük az új magyar igazságügy első nagy reformátorának. Ez érdeme, ez dicsősége, melynek koszorúja nem fog elhervadni ! . . . Miniszteri pályája végéhez közelgett ... az akadályok benn és künn lehangolták, lelke fáradni kezdett,érzékeny szive vérzett az uj meg uj sebek alatt, melyek közt nem azok voltak a legfájóbbak, a melyeket ellenfelei fegyvere ütött, a küzdelmek és tapasztalás nem egy tollat téptek ki merész géniusza szárnyaiból . . . Visszalépett. Nem kétkedem, fájdalommal tette. Nem a hatalomtól, nem az állás fényétől fájt a megválás. Nem is vitt annak szokásos külső díszéből semmit magával ... de hiszem, fájt megválni terveitől, attól a munkától, mely lelkéhez forrott, melynek sikerein és eredményein csüngött . . . Lassan, lassan visszanyerte lelkének rugalmasságát. Újra látogatni kezdte a képviselőházat. Mindent figyelemmel kisért, egyes alkalmakkor föl is szólalt, a ház lelkesedéssel függött ajkain, gyönyörködött ékesszólásának nemes páthoszában és elragadó erejében. De egyre, ugy tudom, nem gondolt egy pillanatig sem, arra, hogy újra kormányra jusson. Lelke nem birt lehűlni addig a pontig, nem tudott eljutni az elkeményedésnek arra a fokára, hogy újra elviselhesse a politikai élet sivár küzdelmeit. Életkor, betegség, szeme világának meggyöngülése végre meghozták a visszavonulást.