Jogállam, 1902 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1902 / 7. szám - A közigazgatás egyszerűsítése

DF NÉMETHY KAROLY szabályokba foglalása, a közigazgatási eljárás keretében a jogászi felfogásnak és kezelésnek az eddiginél nagyobb mértékben való uralomra juttatása, hasznára vált ugy a közszolgálat, mint a nagy közönség érdekeinek. Az egyszerűsítési törvény végrehajtási rendeleteinek második sorozatát fogják alkotni a különböző ügyviteli szabályiatok. Az egyszerűsítési akczió az ügyviteli szabályzatokban csúcso­sodik ki, mert ezek keretében valósithatók meg az ügymenetre vonatkozólag mindazok a könnyítések és egyszerűsítések, a me­lyeket a belügyminiszter már az egyszerűsítési törvényjavaslatának benyújtása előtt az összes törvényhatóságokhoz intézett programm­szerü rendeletében közhírré tett, később a törvényjavaslatnak ter­jedelmes indokolásában részletesen kifejtett s a melyeket annak idején ugy a törvényhatóságonkint megtartott tisztviselői értekez­letek, mint az országgyűlés, úgyszintén a politikai és a szaksajtó is mondhatni egyhangú helyesléssel fogadott. Ezeknek a közismeretü irányelveknek és vezéreszméknek, különösen a szóbeliségnek és közvetlenségnek alapján, a törvény­hatóságoktól beérkezett egész halmaz részletjavaslatnak, az ide­vonatkozó többé-kevésbbé hiányos vármegyei szabályrendeletek­nek, a birói ügyviteli szabályoknak, valamint a katonai hatóságok ügyvitelének tanulmányozása, a különböző hatóságoknál kipróbált és bevált eljárások figyelembevétele mellett dolgozta ki a belügy­minisztérium codifikáló osztálya az ügyviteli szabályzatok előadói tervezeteit. Öt terjedelmes elaboratum készült, u. m.: i. a vármegyei központi és járási, 2. a községi és körjegyzői, 3. a közigazgatási bizottsági, 4. az árvaszéki, 5. a járási és községi gyámügyi ügyvitel előadói tervezete. A belügyminiszter mindezeket a tervezeteket az összes szak­minisztériumok képviselőinek, valamint a külső közigazgatás min­den ágazatában működő gyakorlati szakembereknek meghívása mellett június hónap folyamán tartott közigazgatási szaktanácskoz­mány birálata alá bocsátotta.

Next

/
Thumbnails
Contents