Jogállam, 1902 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1902 / 2. szám - Gróf Ráday Gedeon, 1829-1901

i42 JOGÁSZOK ÉS ÁLLAMFÉRFIAK. Ságra, a rablók és futóbetyárok üldözésében való kitartásra volt szükség. A rejtelmes rablóvilág leleplezésére, a homályban szőtt bűnszövetség titkos szálainak feltalálására azonban nem elég az erély és bátorság. Ehhez leleményes ész, fortély és ravasszág szükséges. Ráday ehhez is megtalálta a maga emberét Laucsik Máté, volt fehérmegyei szolgabíró személyében, kinek neve utóbb a szegedi biinkrónikával teijesen egybeforr. E két hü emberével kezdte meg Ráday az 1869. év elején rablóirtó hadjáratát. Hadviselés volt ez a szó valódi értelmében, mert közönséges eszközökkel ekkor már nem lehetett boldogulni. Egy nagy fekélyes részt kellett kivágni a társadalom testéből, habár a műtét az ép részeket is fájdalmasan érinté. Ráday gróf érdeme, hogy a műtét aránylag rövid idő alatt s aránylag kevés sérelemmel végbement. Azok a vészkiáltások, a melyekkel akkor az országot felverték, hajmeresztő kinzásokat regélve a szegedi várban történt vallatásokról: nagyrészt alaptalanok s részben tendentiosusak voltak. Hogy a vérengző rablókat nem a modern bűnvádi eljárás szabályai szerint vallatták: ez kétségtelen; de hogy a siker kulcsa nem a kínvallatás és erőszakoskodás volt: erről személyes tapas7talataim vannak. A szegedi vár attól kezdve, mikor azt Ráday átvette, a társadalomból mintegy kiszakított, a titokzatosság varázshatalmával körülvett hely lőn. Felügyeletét egy század galicziai katona teljesité, kik anyanyelvükön kivül mást nem tudtak. A kapu csak a kir. biztosság embereinek nyilt meg, kivéve, ha valakit bekísértek. De a ki mögött így zárult be a szegedi vár kapuja: az egyelőre el volt veszve a külvilágra. A bekerült és künn maradt czimborák összejátszása tehát ki volt zárva. De lehetetlen volt a befogottak érintkezése is, mert jól szétszórták őket a kazamatákban. E szoros elkülönítés, a külvilágtól való teljes elzárás volt egyik főtényezője az eredménynek. Ez tette annyira félelmetessé a gonosztevőkre nézve a szegedi várat. Ha valamelyik bűnbandának egyetlen tagja megnyilatkozott, és «szálán eresztette a dolgot»: a többiek sorsa már el volt döntve. Mikor a banda tagjai közül valakit befogtak: a másik már tudta, hogy most reá kerül a ser. Az illető tehát azt is tudta, hogy rajta már nem segit a tagadás. Ez volt a sok beismerő vallomás kulcsa és titka. A kir. biztosság egyelőre minden birói beavatkozás nélkül folytatta működését. De már az 1869. év őszén megjelent Szegeden a pestmegyei törvényszék, mint delegált bíróság, hogy a beismerésben levő rablók vallomásait hitelesítse. Ennek megtörténte után visszatért székhelyére. Csak engem, mint a törvényszék mellé kirendelt tiszti alügyészt hagytak ott, annak jeléül, hogy a bíróság rátette kezét a vizsgálatokra. Ezután még néhányszor vonult le vallomások hitelesítése végett a törvényszék. Az ügyek érdemleges tárgyalására azonban csak az 1870. év vége felé került a sor. Néhány önálló rablógyilkosság letárgyalása után a törvényszék mindenekelőtt a kecskeméti bűnbanda érdemleges tárgyalását kezdte meg. Kecskemét vidékének csaknem minden gonosztevője, gyilkosok, rablók, tol-