Jogállam, 1902 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1902 / 2. szám - Gróf Ráday Gedeon, 1829-1901

140 JOG.ÁSZOK ÉS ÁLLAMFÉRFIAK. Az átmeneti és gyönge provisoriumok tehetetlenek voltak legyőzésére. A rablóvilág hatalma nem esak nem csökkent, hanem tetőpontját érte el e provisoriumok alatt. Működésük pedig annál veszélyesebb lön, mert a nyilt rablóbandák és futó betyárok helyét most már az alattomos rablószövetkezetek váltották fel. E szövetkezetek tagjai nappal rendes lakhelyükön, nyilt piaezon, a községházán vagy a szentegyházban voltak, mig éjjelenkint álarcz alatt vagy bekormozva találkoztak a kitűzött helyen. Közbe elfogtak egy-egy gyanús egyént; de ha az illetőnek hozzátartozója <>hazulról ment» a csendbiztoshoz vagy tiszti ügyészhez: az elfogott csakhamar visszanyerte szabadságát. A megvesztegetés napi renden volt. így azután alig volt akadálya a rablók és tolvajok garázdálkodásának; s minthogy a betörcv falkiásás, az utasok kifosztása s egész juhfalkák eltüntetése pásztoraikkal együtt már könnyen kivihető dolgok voltak: a merészebb rablók a pósta és vasút megtámadására vetemedtek. Az első riasztó eset az 1863. évi izsáki póstarablás volt. Izsák és Kecskemét között több fegyveres rabló megtámadta a postát, a melyen a kocsison kívül egy fegyveres őr és egy utas ült. Az őrt agyonlőtték, az utast és kocsist félholtra verték, s a postakocsi egész tartalmát kiürítvén, a lovakat — ezzel a szóval «retur» — visszaindították Izsák felé. E rablást a hasonló merényletek egész sora követte. Ezért a postakincstár az Alföld több vonalán beszüntette a pénzküldést s a hol csak lehetett, habár kerülő uton. a vasutat használta. Am ez az óvatosság is elégtelennek bizonyult. Az 1HO5. év őszén egy rémhír verte fel az alvidéket. A rablók Szőregh és OroszJámos között, ahol a töltés legmagasabb, vasfeszitő rudakkal felszedték a síneket, hogy az éjjeli gyorsvonat utasait megrabolják. A merénylet azonban csak részben sikerült. A robogó gyorsvonat mozdonya és szenes kocsija rémitő zuhanással estek a mélységbe, a többi kocsi azonban kikapcsolódott és a síneken maradt. E nem várt fordulatra a rablók elmeneküí'fek. s a merénylet sikertelensége folytán egyelőre békét hagytak a vasútnak. Annál nagyobb vakmerőséggel folytatták a boltok feltörését, az utasok és posták megtámadását s a rablás egyéb nemeit. A nép már annyira meg volt félemlítve, hogy nem is gondolt az ellenállásra. Két-három útonálló képes volt egész karaván utast kifosztani: sőt Renkó Kálmán másodmagával, házról-házra lárva, egy egész községet kirabolt. Szegeden alig volt bolt, a melyet ki nem raboltak, alig volt Wertheim-pénztár, a melyet el nem emeltek. A naplemente jeladás volt arra, hogy a kapukat becsukják. Minden kapu erős lánczczal volt bekapcsolva, a melyet csak akkor vettek le. mikor a kinyitott résen a bejönni szándékozót felismerték. Valódi ostromállapot volt ez, melybe a rablóvilág a békés lakosságot helyezte. A rablók hatalma 1868-ban érte el tetőpontját. Márcz. 16-én, a szegedi pályaudvarban, a vonat közvetlen közelében rabolták ki a postát. Mikor a postakocsis a kariol hátulsó részébe akarta helyezni a zsákot: a töltés mögül, villámgyorsan ugrottak elő a rablók, megragadták a kocsist s a pénzes zsák