Iparjogi szemle, 1935 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1935 / 1. szám - Árrontás

IPARJOGI SZEMLE XXIX ' Jahrgang HAVI FOLYÓIRAT MONATSSCHRIFT GEWERBERECHTLICHE RUNDSCHAU AZ IPARJOGVÉDELMI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE 1935 január Nr. 1. szám Tagsági járulékként Ifi Jáhrlicher Bezugspreie 'v ISSRSTST'LVÍQ: DR BÁNYÁSZ JENŐ és DR FAZEKAS OSZKÁR Kiadja: az Iparjogvédelmi Egyesület Herausgegeben von: Vérein für Gewerbiichen Rechtschutz, Budapest V., Alkotmány ucca 8. Árronfás Közismert gazdasági alapigazság, hogy az árak feladata a gazdasági élet összhangjának, a termelés és fogyasztás kölcsönös alkalmazkodásának biztosítása. A rossz gazdas'ági viszonyok, a közönség vásárló erejének meggyengülése és ezzel kapcsolatban a gazdasági harcnak kiélesedése azonban erőteljesen veszélyezteti ezt az összhangot és így különös fontosságot és jelentőséget ad az árrontás kérdésének. Ez összhang egészséges megteremtése céljából a versenytörvény alapján eljáró bíróságok feladata, hogy ott, ahol az árrontás tisztességtelen motívumokból táplálkozik, vagyis általában a jóerkölcsöikbe ütközik, hatályos védelemben részesítse az árrontásra felépített üzletvitel által létalapjukban a legsúlyosabban megtámadott versenytársakat. A budapesti kereskedelmi és iparkamara mellett működő jury tehát helyes irányban halad, amidőn ez okból állandóan kutatja az árleszállítások, a beszerzési áron, illetve az alatt történő árusítások elfogadható belső okait. Bár megállapítja, hogy »valamely árunak másnál olcsóbban, akár a beszerzési áron alul is való árusítása önmagában még nem ütközik a Tvt.-be és így jogellenes támadásnak még nem tekinthető, mindazonáltal ha az üzleti gesztióból felismerhető, hogy az 'jlcsó árusítás minden jogos gazdasági érdek nélkül, kizárólag a versenytárs szándékos megkárosítása, tönkretétele végett történik*, — az ily üzleti magatartás már, a jury nézete szerint, a versenytörvény alapján mérlegelhető tisztességtelen versennyé minősülhet. Hasonló álláspont: (K. 2576/1932., K. 2529/ 1932., K. 2458/1933.) Tisztességtelen versennyé válhat tehát az árleszállítás, ha alapja törvénysértés, szerződésszegés, a versenytárs gazdasági munkájába való erkölcstelen bekapcsolódás, a közvélemény megtévesztése, hamis hírek terjesztése, a súly és minőségi megtévesztés, árösszehasonlítá.sok stb., stb. Erkölcstelen árleszállítást hirdet tehát az a versenytárs, aki hitelének tisztességtelen kihasználása, vagy az állammal, versenytársaival, vagy hitelezőivel szembea fennálló kötelezettségeinek szándékos, rosszakaratú elmulasztása által árukat, vagy munkateljesítményt olyan áron kínál, amelyek a termelési költségeket sem fedezi és így a rendszeres gazdálkodás követelményeivel ellenkezik. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy nem a komoly, gazdaságilag indokolt, vagyis az áru minőségével kapcsolatos, hasznothajtó árleszállítás, illetve ármegállapítás ténye üldözendő, hanem a megtévesztést célzó momentumok, az egyenlőtlen feltételek mellett folytatott erkölcstelen verseny, avagy az oly átmeneti erkölcstelen ármegállapítások, melyeknek célja a gyengébb anyagi eszközökkel rendelkező versenytársnak a gazdasági küzdőtérről való fokozott leszorítása; majd a versenytársak tönkretétele után versenyen kívüli árdiktatúra. illetve árdrágítás. Míg a Választott Bíróság abbahagyásra kötelez és költségben marasztal, addig a rendes (polgári) bíróság a tisztességtelen versenyzőt abbahagyásra és szándékosság vagy gondatlanság esetében kártérítésre kötelezheiti. A kártérítési felelősség azonban csak akkor állapítható meg, ha valaki a versenytársa tönkretétel céljából oly alacsony árakat szab, hogy azokkal józan gazdasági felfogás szerint, általában lehetetlen az üzlet folytatását megbénító veszteségek nélkül versenyezni. Ha azonban ez alacsony árak mellett valami haszon még elérhető és az árleszállítás eredménye csupán az, hogy a versenytársak sem tarthatták fenn a magas árakat, ez esetben nem beszélhetünk károkozásra alkalmas tisztességtelen versenyről. Mint látjuk a versenytörvény intézkedései tág teret adnak a megtorlásnak: a) általában az erkölcstelen alapokon nyugvó és erkölcstelen célt szolgáló árrontásokkal szemben: b) továbbá a legmesszebbmenő oltalmat nyújtják jobb tudomás ellenére elkövetett, megtévesztő és valótlan adatokra (1923. V. 16. §.), üzleti titkokra (17. §.), avagy megvesztegetések útján megszerzett üzleti előnyökre támaszkodó erkölcstelen árajánlatokkal szemben. Megingathatlan tétel tehát, hogy tisztességes és becsületes eszközökkel folytatott versenyküzdelem keretén belül a versenyző az érvényesülés érdekében bármilyen eszközt felhasználhat, avégből, hogy versenytársai elől a vevőket elhódítsa. Ezen versenyző tevékenységében mindössze az alkalmazott versenyeszközöknek nem szabad az üzleti tisztességbe, vagy a jóerkölcsbe ütközniök. Azzal tehát, hogy valaki boldogulásával, megengedett eszközökkel folytatott kereskedelmi vagy ipari tevékenységével versenytársainak kárt, vagy érzékeny veszteséget okoz, tisztességtelen versenyt még nem folytat. Ezt a felfogást juttatja érvényre a külföldi irodalom és jogszolgáltatás egyaránt. (Callmann: Der unlautere Wettbewerb, Dr. Wolfgang Heintzelcr: Die Grenzen zullássiger Preisunterbietung, Dr. Alexander Kistér: Preisunterbietung als unlauterer Wettbewerb; Waltér Muller: »Kann Unterbietung unlauterer Wettbewerb sein?«) A német jogászkörök az árrontás tisztességtelen versenyeszköz jellegét a vevőközönségnek téves irányban való illetéktelen befolyásolásában látják. Az árrontást tisztességtelen versenynek csak az esetben minősítik, ha a hirdetés vevőközönség illetéktelen, erkölcstelen befolyására törekszik, vagyis a vevőközönségben annak a tévhitnek a felkeltésére alkalmas, hogy a drágábban árusító versenytársak méltánytalanul magas haszonkulccsal dolgoznak stb. A közönség megtévesztése már kimeríti tisztességtelen, verseny tényálladéki elemeit. A külföldi szakírók megoldhatlan feladatnak látják az árrombolás fogalmának definiálását. Maga a juri sem foglal el az árrontás kérdésében általános elvi álláspontot, miután az árrontás fennforgása, vagy fenn nem forgása — szerinte is kizárólag a fent kifejtett elvek szem előtt tartásával — esetenként bírálandó el. (J. 25.119—1934.) Tagadhatatlan az árrontás kérdésében a joggyakorlat még nem kielégítő és ezért véglegesen kialakultnak sem tekinthető. Azonban már kijegecesedett az az elvi álláspont, hogy az árrontás a tisztességtelen versenyről szóló törvénybe ütközik, ha körülményei tisztességtelenek, vagyis ha azok erkölcstelen motívumokon nyugodnak. Ez a kérdés azonban az üzleti életben annyira előtérbe került, hogy az érdekeltek — így elsősorban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara — éppen most foglalkoznak azokkal a módozatokkal, amelyektől remélik, hogy a védekezést e jelenséggel szemben is olyan elvi alapra állíthatják, hogy az e téren mutatkozó visszaélések elfajulása véglegesen kiküszöbölhető lesz. Nem kétséges, hogy e törekvés sikerrel fog járni, s újabb jogszabályalkotásra éppen a generális klauzula folytán e szempontból sem lesz szükség. A külföldi jogban is a megnyugtató megoldásokat egyedül a versenytörvény keretén belül keresik. így legutóbb Ausztriában, ahol az árrontás kérdésének elbírálását a magyar választott bíróságok intézményéhez hasonlóan, a laikus elem bevonásával alakított választott bíróságok hatáskörébe utalják. Az új törvény a generális klauzula (versenytörvény L %) hatályát kifejezetten kiterjeszti az árrontás kérdésére is. Ezáltal az árrontás az üzleti tisztességbe ütköző erkölcstelen versenyeszközzé nyilváníttatott. A felperes ily ügyekben szabad választása szerint a vb-nál, vagy az illetékes rendes bíróságnál perelhet. A kereset benyújtásával felperes választási jogát elveszti. A már benyújtott keresetnek visszavonása joglemondásnak tekintendő. A bíróság köteles illetékességét hivatalból vizsgálni. A törvény által felállított választott bíróságok hatásköre kizárólag árrontási kérdések elbírálására terjed ki. A választott bíróságok a ke-