Iparjogi szemle, 1934 (28. évfolyam, 1-5. szám)

1934 / 3. szám - Márkás áruk árvédelme és a karteltörvény

IPARJOGI SZEMLE mm. a am Jahrgang HAVI FOLYÓIRAT MONATSSCHRIFT GEWERBERECHTLICHE RUNDSCHAU AZ IPARJOGVÉDELMI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE 1934 lTs 3. szám Tag.éji járulékként 1(1 JBhrIlcher Beiugaprela IU P SZERKESZTIK: SCHRIFTLEITU NG: DR BÁNYÁSZ JENŐ és DR FAZEKAS OSZKÁR Kiadja: az Iparjogvédelmi Egyesület - Herausgegeben von: Vérein für Qewerblichen Rechtschutz, Budapest V., Alkotmány ucca 8. v Márkás áruk árvédelme és a karteltörvény Irta: Urbach Lajos dr. Ezzel a címmel Ranschburg Nándor dr., a karteljog egyik legkiválóbb ismerője az »Iparjogvédelmi Egyesületben« tartott e napokban mélyen szántó kitűnő előadást. Ügy az előadást, mint a cikket kiváltotta az a két ellentétes ítélet, melyet a budapesti kereskedelmi és iparkamara mellett működő Választott Bíróság nem régen hozott. Az érdekelt köröket is megnyugtatta az az ítélet, amely az árvédelmi szóbanforgott megállapodást nem tekintette bemutatásra köteles kartelnek, vagy kartelszerű megállapodásnak. Várható volt, hogy az 1931 : XX. tc. 1. §-ának egész tág lehetőségeket megnyitó molochszerű szája nem egy bonyodalmat fog előidézni. A jelszó itt ismét a kartel kártétele. A jelszó, amely nek a törvény keletkezését köszöni: »Ütni a karteleken.« Ám a törvényhozó bölcsesége tudta, hogy különbséget kell tennie kartelek és kartelek között és ezért létesítette azokat a szerveket, amelyeknek kötelessége megvizsgálni, majd eldönteni azt, vájjon a fogyasztóközönségre káros vagy nem káros, helyesebben a termelésre üdvös kartellel találja magát szemközt. Amikor a törvényhozó ezeket a szerveket felállította, alig gondolt arra, hogy azokat oly iratok tudomásulvételével is foglalkoztatta, amelyek nem érintik azt a gazdasági területet, amelynek védelme céljából a törvényhozás az 1931. évi XX. tc. t megalkotta. És itt nem is szükséges, a Ranschburghtól egyébként helyesen kiemelt horizontális és vertikális megállapodások osz tályozásúhoz folyamodnunk, csak látó szemmel és helyes szívvel kell a saját törvényünkben meglátnunk azt, ami abból minden kényszeredett magyarázat nélkül egyszerű paraszt ésszel kiolvasható. Itt aztán alig törődbetünk azzal, hogy az 5881/1931. sz. rendeletből a törvénnyel ellentétes felfogást lehet kiolvasni, mert ez a rendelet aa ítélkező bíróra abban a vonatkozásban nem lesz kötelező, amennyiben a törvény rendelkezésén túlmegy, mert az 1931. évi XX. tc. 4. §-ában a minisztériumot csak arra jogosítja a törvény, hogy a bemutatásra vonatkozó részletes szabályokat, azaz azt állapítsa meg rendelettel, hogy miként kell a bemutatást eszközölni, de nem azt, hogy mit. Hogy mit kell bemutatni, azt maga a törvény és egyedül a törvény szabja meg és a törvényt a bíró annak az indokolásból is kiolvasható szelleme szerint magyarázza. A törvény pedig intézkedése körébe vonja és akarja vonni a »versenyt korlátozó, vagy a versenyt másképpen szabályozó* megállapodásokat. Miért? Azért, nehogy ily megállapodások a fogyasztóközönség megkárosítását intézményesen elősegítsék, nehogy a nagyközönség kénytelen legyen ennek folytán meg nem okolt árakat fizetni. A törvényhozásnak azonban nincs oka belenyúlni a termelés és forgalom azokba a megállapodásaiba, (vertikális megállapodások) amelyekkel a fogyasztóközönségnek az érdeke nincs érintve, hogy pusztán e megállapodás folytán létfenntartása érezhető oly mértékben drágul meg, hogy az a fogyasztók szélesebb rétegeire kihat. A törvényhozó ezzel az intenciójával annál inkább is tisztában lehetünk, mert hiszen a törvényjavaslat indokolása e tekintetben semmi kétséget sem hagy fenn. Mihelyt azonban a bírónak meg kell állapítani, hogy az eléje vitt megállapodás vagy határozat nem zár ki senkit abból, hogy ugyanolyan árut más elnevezés alatt tetszés szerinti árban forgalomba hozhasson és a vevőközönség ilyet megvehessen, akkor csak a kartelgondolatnak teljes félreismerésével juthatunk el ahhoz a következtetéshez, mintha olyankor is, amikor a termelő a kereskedővel, avagy azok sokaságával rendszeres megállapodásokat köt, kartelről, vagy kartelszerű jogviszonyról, vagy akár csak arról lehetne beszélni, mintha itt a fogyasztóközönség valamelyes érdekét kellene védeni. Ahol pedig védelemre szükség nincs, ott felesleges a bemutatási kötelesség statuálása is. Hiszen senki részére megnehezítve nincs, hogy szükségletét — legyen az akár kényelmi szükséglet — versenyára beszerzésével elégítse ki. Addig tehát, 'amíg a különféle egymással versenyző cikkek termelői, nein lépnek egymással szemben oly kötelező megállapodásra, hogy áruikat a tőlük kölcsönös ingereuciával szabályozott áron alúl nem árusítják, nem találjuk magunkat szemközt a versenyt korlátozó vagy szabályozó megállapodással. Ebhől a szempontból nem tekinthető a törvényhozás ingerenciáját igénylő versenynek az, amelyet egymással a kiskereskedők folytatnak, mert az itt megnyilatkozó verseny szabályozása nem érinti a fogyasztó közönség védelembe veendő érdekét, sőt, mint régebbi cikkeimben kimutattam, ez a szabályozás védi a fogyasztó közönség legsajátabb érdekeit. Szabad elvégre, sőt, kötelessége az ítélőbírónak itt-ott a másik oldalra is áttekintenie. Ismernie kell a lüktető életet minden hatótényezőjével egyetemben. Ha félreteszi a bíró a szemét bekötő kendőt, látni fogja, hogy a termelő, aki termeivényét piacra hozza abban az érdekben teremt rendet, — mondjuk a saját portáján, vagy ha úgy tetszik a portékáján, — hogy azt bizonyos, tőle meghatározott feltételek mellett bocsátja áruba és e feltételek tárgyában senkivel össze nem beszél, nem is befolyásolja azt, hogy másvalakivel hasonló portékáját mily áron bocsássa forgalomba; a termelő autochton tényeivel találjuk itt magunkat szemközt, amelyek a hasonló árukkal való versenyt egyáltalán nem érintik. Ezeknek az autochton intézkedéseknek egész köre, mindazzal, ami hozzá tartozik, természetszerűleg kiesik abból, amjit gazdasági verseny szabályozásának nevezünk, mert nem gátol senkit abban, hogy hasonló árut tetszés szerinti árban — mindenesetre más elnevezés alatt — forgalomba hozhasson, a fogyasztó közönséget olcsóbb áruval lássa el. A márkás cikk kreálója természetszerűleg szabadon megszabhatja az első kéz eladási árát (a későbbi kezekét is) addig, amíg a hasonló áru termelőjével az árszint tekintetében nem köt megállapodást. Eddig a pontig ennek a termelőnek, vagy akár kereskedőnek tényei, nem érintik a karteltörvény körét és nem esnek ennek szabályozása alá, mert ezek az ő tényei a versenyt sem nem korlátozzák, sem nem szabályozzák. A márkás cikkek kiskereskedői eladásában kifejthető verseny, a gyártástól a (kiskereskedő részére kontemplált haszon, mindenesetben csak oly mértékű, amely a tisztes kereskedői hasznot nem haladja meg, aki tehát e téren kívánná az árunak olcsóbb áron való kínálásával versenyt kifejteni — ami nem érdeke már a fogyasztó közönségnek — azt, amint azt több alkalommal már szóval is behatóan kifejtettem, a közérdek ellen fordul, mert itt aztán már az árrombolás tényeivel találjuk magunkat szemközt, amely ellen az érdekelt körök törvényhozási intézkedések érdekében ostromolják a kormányokat. Nem könnyítéseket kell tehát szorgalmaznunk a bemutatási kötelezettségen, de a perbeszállásnál azt a pozíciót kell legerőteljesebben védelmezni, hogy sem az úgynevezett vertikális magállapodások, sem azok a horizontális megállapodások, amelyeket a gyárosok egymással kötnek abban az érdekben, hogy tőlük a többi gyáros ingerenciája nélkül megállapított eladási árak sértése esetén, számlazárással fognak eljárni, nem esnek a bemutatási kötelezettség alá, mert nem