Iparjogi szemle, 1931 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 2. szám - A védjegynek egy ország területére korlátolt részleges átruházása. A választott bíróság elvi jelentőségű döntése

'i IPARJOGI SZEMLE lettel felbontva nem lett, s mert nincsen semmi adat arra, hogy felperes ezen közös vállalaton kívül, attól elkülönítetten nnis külön vállalatot létesített, vagy külön üzemet tartott volna ferun. Ezek figyelembevételével a választott bíróság úgy látja, hogy 1928. év decemberétől fogva az azóta eltelt időn kcresztiS és jelenleg is csak egy üzem foglalkozik a Magnapán sütőpor tabletta forgalombahozásával, vagyis az az üzem, amelyet felperes ós G. indítottak meg, amelyben előbb ugyanezek tevékenykedtek és amelyben jelenleg T. alperes is részesedik. Neim akadálya ennek a megállapításnak az a körülmény, hogy G. és T. felperest a vállalatból kizárni kívánják, mert az 1923. évi V. tc. rendelkezéseinek szempontjából nem a feleknek egymás iránt támasztott igénye, hanem egyedit! csak az a döntő, hogv hány vállalat létezik, tekintet nélkül annak eégjegyzésére vagy tagjaira, az pedig kétségtelen, hogy mindig csak egy olyan vállalat működött és működik, amely Magnapán sütőport hoz forgalomba. Az a tény, hogy felperes ez óv szeptemberében új vállalatot alapított, az ő kereseti igényének elbírálásánál természetesen figyelembe sem jöhet. Az a kérdés, hogy felperest G-al széniben a társas viszonyból folyólag egyébként milyen jogok illetik, e per keretén kívül esik. Ezért a választott bíróság a 2., ;i. és 4. alatti koreseti kérelmeiknek érdemi vizsgálatába nem bocsátkozott (Vb. 8196—1930.) Gyártási titok. A sütőport alkotó hatóanyagoknak az a keverési aránya, amelyet felperes megállapított, a szakértő megállapítása szerint, a szakirodalomban fel nem lelhető és nincs említés téve sehol a szakirodalomban, hogy o szerekből tabletta alakban könnyen kezelhető készítmény ismeretes volna. E vélemény szerint a keverési arány és a tabletta alak azon tényezőik, amelyek felperes kísérleteinek eredményeiként jöhetnek figyelembe, mert maguk a felperes által előírt és felhasznált hatóanyagok ugyanusak sütőporkészílés céljára már régebben ismeretesek voltak. Maga ezen hatóanyagok összeállítása tehát a felperes találmányának nem tekinthető, « keverési arány pedig a lisztek különböző minősége szerint természetszerűen nem lehet mindig ugyanaz, illetve ugyanazon keverési (irány, nem lehel mindig megfelelő. Ezeknek figyelembevételével a választott bíróság úgy találta, hogy a Magnapán sütőpor készítésére a felperes által előírt receptnek nem lehet olyan fontosságot tulajdonítani, hogy annak elárulása, illetve felhasználása üzemi tÜOk megsértésénél,- megállapitál tára alapul szolgálhat)ia — mert a hatóanyagok az áru forgalombabozatala után vegyvizsgálat folytán úgyis felismerhetők és senkire nézve titkot többé nem képezhetnek, a keverési arány pedig', báj vegyvizsgálat útján alig állapítható meg, fontos- tényezőnek nem tekinthető. De nem is a Magnapán sütőpornak vegyi összetételében rejlő jósága az, ami ezt a sütőport feltétlenül értékké teszi, hanem a G. által kifejtett reklamírozás, az árunak a piacon való bevezetése az, ami által a Magnapán sütőpor értéket nyert, úgyhogy ezáltal jelenleg a Magnapán név az egyedül, ami a felekre nézve e sütőporral kapcsolatban valódi értéket jelent, az előállítási recept felhasználása tefiát üzemi titoksértést már ezért sem állapít meg. (Vb. 8196—193(1.) Költségmegszüntetés. A perköltségeket azért szüntette meg a választott bíróság, mert a per összes adatai felperesnek teljes jóhiszeműségét tanúsítják azon törekvésében, hogy kijátszott jogait érvényesíthesse és így bár teljesen pervesztes lett, az ellenfél költségeivel jogosan nem terhelhető. (Vb. 8196—1930.) Az abbanhagyásra való kötelezés igénye nem szűnik meg azáltal, hogy az alperes, amint állítja az A) alatti röpcédulát az 1930 szeptemberi kiállításon mindössze három napig hirdette, azután annak terjesztésével felhagyott; mert abbanhagyás alatt a cselekmény ismétlésétől való tartózkodást is^1 kell érteni (Tvt. 32. \ 1. bek.); az abbanhagyási igény teljesíttetnek és ilyképpen megszűntnek tehát csak akkor tekinthető, ha nemcsak a tényleges cselekvés szűnik meg, hanem a cselekvés ismétlésének veszélye is elesik. (Vb. 23.727—1930.) Nagyban gyárt 1000 darab rekamiét. Az 1000 drb rekamié tényleges gyártására utaló hirdetés valóságának elismerésére vezethetne ugyan, így szól a Vb. ítélete, ha az alperes a hirdetés kibocsátásakor a gyártás megkezdésének valamennyi feltételét megvalósította vagy legalább kellően biztosította volna akként, hogy előzetes intézkedései alapján az 1000 darab rekamié tényleges gyártásának bekövetkeztére az előrelátható minden körülmények gondos figyelembevétele mellett is, komolyan számíthatott. Ilyen előzetes intézkedésnek és biztosításnak azonban sem az 1000 darab rekamié elkészítésének jövőbeli terve és szándéka, sem az alperesnek az a ténye, hogy 70—80 darab rekamiéállványról megbeszéléseket folytat, azután 35 darabot, később pedig 20 darabot tényleg megrendelt, 5000 méter huzatra árajánlatot kér, de azt le nem köti és le sem hívja, — semmiesetre nem tekinthető. (Vb. 23.727—1930.) „Saját gyár" — műhely. Tapasztalat szerint a vevőközönség szükségletei beszerzése céljából szívesebben keresi fel aa olyan üzlethelyiségeket, amelyekben a termelő saját gyártmányait vagy terményeit hozza forgalomba, mert hiedelme szerint az ilyen üzlethelyiségben jobb árut kap, olcsóbb áron és az áru esetleges hiányait az eladó könnyebben pótolhatja. Amikor tehát egy kereskedő olyan hirdetéseket tesz közzé, hogy az árucikkeit maga készíti, maga gyártja, átalakításokat, feljavításokat maga házilag készít, olyan eszközhöz nyúl, amely alkalmas vevőközönségének a gyarapítására és egyúttal alkalmas arra, hogy versenytársaival szemben, akik gyártással nem foglalkoznak, üzleti előnyökhöz jusson. Az állandó üzleti összeköttetés, ha még a megrendelő maga is adja az anyagot és a munkadíjak előre is vannak meghatározva és ha a gépeket és szerszámokat eredetileg a megrendelő is szerezte be, nem jelenti még azt, hogy maga a megrendelő az iparos, hanem ellenkezőleg az ilyen üzleti összeköttetés okszerűleg csak annak minősíthető, hogy az iparos üzleti önállóságát kifelé megtartja, de a megrendelőjének állandó jellegű megállapodás alapján a munkát előre meghatározott áron készíti. Ennekfolytán gyárosnak, iparosnak nem a megrendelő tekinthető, hanem az iparos, akinek a kellő szakértelme megvan a munka elvégzésére és aki a munka kockázatát is viseli. (Vb. 27.913—1930.) „A legprímább hozzávalóval" készült árunak alperesi hirdetése a Tvt. 2. §-ának tilalma alá esik-e vagy sem? A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának 23.727—1930. sz. alatt közölt szakvéleménye azt igazolja, hogy a kimustrált, használt lószőr, rugó és heveder felhasználásával készített rekamié a kereskedelmi forgálomban elfogadott értelmezés szerint még abban az esetben sem jelölhető a ,,legprímább" megjelöléssel, ha azok a használt anyagok egyébként a legjobb minőségűek. Amennyiben tehát a versenytárs használt anyagokból készíti iparcikkeit, úgy a „legprímább" megjelölés használatával kapcsolatban az áru használt volta is feltüntetendő. („Legprímább használt anyagból"). Be a „legprímább hozzávaló" fogalma alá a szónak a fogyasztóközönség által használt értelme szerint sem eshetik használt anyag, ha ez kifejezetten meg nem említtetik. (Vb. 23.727—1930.) Kartelen kívül. Valótlan állítás esetén alkalmas annak a tévhitnek a felkeltésére, hogy a többi versenytárs indokolatlan árfenntartásával szemben hasonló áru az alperesnél előnyösebben szerezhető be. Ezek szerint pedig az alperes áruja forgalombahozatalánál az áru kelendőségének fookzására a megállapított tényállás szerint olyan adatokat híresztelt, amelyek a valóságnak meg nem felelnek és a fogyasztóközönség teljes megtévesztésére alkalmasak. Valótlan állítás lévén — abbanhagyandó. (Vb. 23.727—1930.) Közzététel. Állandó gyakorlat, hogy a hírlapi közzététel csak ott rendelhető el, ahol az üzleti tisztességbe ütköző cselekmény huzamos időn át feltűnést keltő módon követtetik el, amikor is a közönségnek a hírlapok útján való figyelmeztetése szükséges. A jelen esetben azonban az alperes az inkriminált reklámnyomtatványokat a felperes előadása szerint is ez év augusztus havában hozta forgalomba és e reklámnyomtatványok külső megjelenési formája nem feltűnő, a valótlan tartalmú adatok csak azok előtt tűnnek fel, akik a hirdetések minden szavát alaposan áttanulmányozzák. Ilyen körülmények között a közönség külön figyelmeztetése a hírlapi közzététel útján, hogy itt üzleti tisztességbe ütköző cselekmény követtetett el, fölösleges. (Vb. 27.913—1930.) „Ebédlő, úriszoba sürgősen eladó. Teréz körút... I. em." Alperes beismeri, hogy ő bútorok eladásával üzletszerűen foglalkozik. Minthogy a fentebb idézett hirdetések tartalmából a közönség feltétlenül azt kell, hogy következtesse, hogy a kérdéses eladásokat nem kereskedő, hanem olyan privát fél hirdeti, akinél egy vagy több szobaberendezés különböző okokból feleslegessé vált, s ennek következtében ezek a hirdetések azt a hitet keltik, hogy olcsóbb vásárlásra nyílik kilátása, mint a bútorok adás-vételével iparszerűen foglalkozó kereskedőnél, a hirdetések tartalma tehát megtévesztő, s ezt a megtévesztést szolgálja alperesnek az az eljárása is, hogy bútorait nem nyilt üzletben, hanem magánlakáson tartja; ezeknél fogva a választott bíróság alperes cselekményében a reklámszédelgés ismérveit megállapította és az ítélet rendelkező része szerint öt attól eltiltotta. (Vb. 25.351—1930.) Felelős szerkesztő: dr. Fazekas Oszkár Felelős kiadó; Csillag Tibor Szerkesztőség: V, Alkotmány u. 7., III. em. Aut. 264—03 Kiadóhivatal: VII, Erzsébet körút 5., II. em. Telefon: József 462—99 Felelős üzemvezető: Wózner 1. UJsáffüzem Rt., Budapest, VII, Erzsébet körút 5.