Iparjogi szemle, 1931 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1931 / 3. szám - A saját névből alkotott szóvédjegy oltalmi köre
IPARJOGI SZEMLE yy\/ évfolyam /v/v'" Jahrgang HAVI FOLYÓIRAT MONATSSCHRIFT GEWERBERECHTLICHE RUNDSCHAU AZ IPARJOGVÉDELMI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE 1931 Mt!"8 3. SZÁM Jáhrlicher Bezugspreis IIHR^TII^UNG: DR BÁNYÁSZ JENŐ és DR FAZEKAS OSZKÁR Kiadja: az Iparjogvédelmi Egyesület — Herausgegeben von: Vérein für Gewerblichen Rechtschutz, Budapest V., Alkotmány ucca 8. A saját névből alkotott szóvédjegy oltalmi hőre A saját névből alkotott szóvédjegy törvényes oltalmának a kérdésében a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Választott Bíróság az alábbi elvi jelentőségű döntést hozta: A konkrét peres ügyben a „Polcokon" szót alperes a saját tulajdon nevének (Polesz) és a telel'ón szónak összetételéből alkotta és meggyőződése szerint azt saját nevének tekinti, amelyet joggal használhat. Ebből az okból a kereset elutasítását kérte. Az alperes jogl'elfogása azonban téves. Igaz, hogy betűket vagy szavakat tartalmazó védjegynek belajstromozása sem akadályozhatja meg azt, hogy más versenytárs is áruinak megjelölésére saját nevét, cégét akár rövidebb alakbau is használhassa (1890. évi II. tc. 5. §.), vagyis a polgári nevek nem monopolizálhatok. Ez a szabály azonban a tisztességtelen üzleti verseny eszköze nem lehet és ilyen üzleti verseny igazolására, nem szolgálhat; mert a tisztesség és jóhiszeműség alapkövetelménye az, hogy a saját nevét jogosan használó is köteles mindent megtenni arranézve, hogy a másokkal való összetéveszthetőség kizárassék. Ezért rendelkezik a Tvt. 8. §-a akként, hogy aki nevét vagy cégét vállalata körében úgy használja, hogy ennek folytán vállalatát azonos, vagy hasonló hangzású nevet, céget, vagy védjegyet jogosan használó más versenyvállalattal össze lehet téveszteni, arra kell köteleznie, hogy nevét, illetőleg cégét megkülönböztető toldással, elhagyással vagy más változtatással használja. Az tehát, aki a gazdasági piacon akkor jelenik meg, amidőn ott egy korábbi vállalat hasonló neve annak részére már gazdasági tevékenységével szerzett értéket jelent — a későbbi versenytárs a maga vállalatának megkülönböztető megjelölésére köteles akkor is, ha a saját polgári nevének használatától egyébként eltiltható nem is volna. Ámde a jelen esetben nem az I. r. alperes polgári nevéről van szó, hanem olyan képletes kifejezésről, amelyet az I. r. alperes tulajdon neve első két betűjének és a telefón szónak összetételéből alkotott. Az ily szavaknak, mint neveknek jogos használatára nézve pedig az elsőbbség az irányadó. Már pedig az I. r. alperes sem tagadta (nem tudott nyilatkozni), <le a választott bíróság a felperes által csatolt — valódiságukra nézve nem kifogásolt — okiratokból és üzleti nyomtatványokból tényként állapította meg, hogy a felperes 1929. év eleje óta „Palaphoii" (Pallaphon) árunőv alatt hozza rádiócikkeit forgalomba, és erről a névről a forgalomban — az alperest megelőző idő óta — a felperes vállalatát ismerik fel. Ezért, és mert „Polcokon" és a „Palaphon" szavak csaknem azonos szóhangzatúak és azonos képzelt értelműek: az I. r. alperes és a felperes vállalata és áruik összetévesztésének veszélye és lehetősége fennáll. (Vb. 302—1931.) Az üzlettulajdonos felelőssége alkalmazottaiért Alperes azt állította felperesről, hogy az általa forgalomba hozott „ " cipőpasztájával becsapja a kereskedőket. (Ügynökei azt híresztelték, hogy felperes csak ígéri az ajándékot, de nem küldi és mindig nagyobb mennyiséget szállít, mint amennyit a kereskedő rendelt.) Azt is állították, hogy a felperes a környékbeli kereskedőket tönkretette és a kereskedők sírva fakadtak, amikor a felperes által gyártott márkás ám nevét említették előttük. Felperes kereseti kérelme arra irányult, hogy az alperes, aki mint a vállalat tulajdonosa, alkalmazottai cselekményeiért felelős, a panaszolt cselekmények abbanhagyására köteleztessék. A peres eljárás során az alperes tagadta azt, hogy alkalmazottai a keresetben előadott cselekményeket elkövették volna. A cselekményt nem ő követte el, abbanhagyásra tehát ő nem kötelezhető. De alkalmazottai cselekményeiért egyébként is csak akkor volna felelős, ha őt mulasztás terhelné: állítja azonban, hogy a sérelmezett cselekmények elkövetésének megakadályozására mindent megtett, mert a csatolt konferencialevelek szerint alkalmazottait idevonatkozó magatartásukra nézve rendszeresen kitanítja ós a legszigorúbban megtiltotta, hogy a versenytársakról nyilatkozzanak, vagy ha nyilatkoznak, azokról kedvezőtlen nyilatkozatot tegyenek. Alperes jogi érvelésének azonban a vb. ítélete szerint törvényszerű alapja nincsen. A Tvt. alkalmazása körül kifejlődött állandó bírói gyakorlat értelmében ugyanis az üzlettulajdonos (a vállalat birtokosa) az üzleti alkalmazottnak a Tvt.-be ütköző cselekményeiért nemcsak vagyonjogi felelősséggel tartozik, hanem az alkalmazott által elkövetett cselekmény abbanhagyásának kötelezettsége is terheli. Az üzlettulajdonosnak ez az abbanhagyási kötelezd Isége azon az alapon, mert az üzlettulajdonost vétkességnem terheli, a vb. jogl'elfogása szerint el sem hárítható. A felelősség alól mentesítő ez a szabály nevezetesen csak ott foglalhat helyet, ahol maga a vétkesség a felelősségnek alapja. A Tvt. 1. §-a értelmében azonban a cselekmény abbanhagyása iránti igény a cselekmény tárgyilagos tényéből fakad és független a tettes minden vétkességétől, niert ez a vétkesség (szándék, gondatlanság) csupán a kártérítési felelősségnek törvényi előfeltétele. Éhből pedig okszerüleg következik az, hogy a Tvt 33. §-ának az a rendelkezése, hogy a vagyoni felelősség az üzlettulajdonost nem terceli akkor, ha bizonyítja, hogy a cselekmény elkövetését a rendes üzleti gondossággal sem előzhette meg, az abbanhagyási kötelezettségre akkor sem vonatkozik, ha az üzlettulajdonosnak nem saját cselekményéről, hanem alkalmazottaiért való felelősségéről van szó. Az az alperesi érvelés tehát, hogy a per tárgyává tett cselekményeket a ' megfelelő kereskedelmi gondossággal meg nem akadályozhatta: tárgytalan és közömbös. Az alperesnek tehát alkalmazottai cselekményeiért való abbanhagyási kötelezettsége fennáll. (Vb. 27.740—1930.) Egy más konkrét peres ügyben a bíróság a tanúvallomásokból megállapította, hogy az alperesi alkalmazottnak az alpereshez való viszonya a kereskedelmi utazó jogállásához áll legközelebb, aki főnöke részére megrendeléseket yyüjt, ezenfelül a megrendelt áru leszállításával is meg van bízva, főnöke utasításait azonban mindenben követni tartozik. A kir. törvényszék megítélése szerint az ilyen alkalmazottak vagy megbízottak cselekményeiért a főnök felelősséggel tartozik még az esetben is, ha fixfízetés helyett jutaléka a kikötött vételáron felüli összegben van megállapítva, mert ez a körülmény az ő függőségi viszonyukon nem változtat. (Bp. kir. tvszék B. P. 50.7(>8—-1929.) — Amennyiben azonban megállapítást nyer, hogy versenytársnak alkalmazottjával szemben a meg nem engedett versenycselekményt tiltó magatartása komoly és joghatályos volt — az alkalmazottak a panaszlott versenycselekményeket kifejezett tilalma ellenére követték el —, megdől az a vélelem, hogy alkalmazottainak cselekményeiről és általában az üzleti tisztességbe ütköző magatartásáról tudomással bírt: következésképpen felelőssé nem tehető. (I. 25.729—1930., Bp. ítélőtábla P. IV. 12.758—1929.) — A vb. állandó gyakorlata szerint az alkalmazottak által elkövetett tisztességtelen verseidért a főnök mindenesetre felelősséggel tartozik, hacsak azt nem bizonyítja, hogy rajta teljesen kívülálló olyan okok késztették az alkalmazottat a cselekmény elkövetésére, amelyek nemcsupán a versenytárs, hanem egyenesen ő ellene — a főnök ellen — is irányultak. (Így pl. felmondásban levő alkalmazott bosszúja.) A jelen esetben azonban nemcsupán erről nem lehet szó, do a vb. a kihallgatott tanuk vallomásából tényként álla-