Iparjogi szemle, 1931 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 12. szám - A versenyjogi választott bíráskodásról

megalakulása és mii ködösének megkönnyítése tekintetében ettől a személyes érintkezéstől, amelyet a legalkalmasabbnak tartunk ama, — szerintünk különben sem sokatmondó — panasz kiküszöbölésére, hogy a listába felvett egyes bírák túlgyakran, mások viszont tulritkán szerepelnek elnöki minőségben. A választott bírói tanács szervezete színié ideális tökéletességgel valósítja meg a fentebb ismertetett követelmények sikeres megoldásának előfeltételeit, mert a különben hosszadalmas és körülményes bizonyítás útján is csak tökéletlenül leszűrhető szakmabeli közfelfogást (az érdekelt körök üz'.eti felfogását stb.) a tanácskozás során formálja meg, közvetlenül szinte készen „szállítja" az ítélkező bíróságnak. Hiszen a felek, — amennyire ez tőlük függhet, — választási joguk gyakorlásánál, a „közfelfogás" tekintetében természetszerűleg a két ellentétes pólus képviselőjét igyekeznek delegálni, úgyhogy a hivatásos bírónak, mint elnöknek közvetlen forrásból áll módjában megismerni az illető szak- vagy forgalmi körök felfogásának összhangját avagy szélsőségeit. A tanácskozás — különösen arra hivatott jogászi vezetés mellett — ezeknek a felfogásoknak tisztázására és esetleg a szélesebb körökben uralkodó szellem közvetlen kitapogatása alapján — azoknak megbízható kialakulására vezet. Ennek tulajdonítható a vonatkozó kamarai jelentésekből ismeretes — a kívülálló számára mindenesetre meglepő az a jelenség, hogy elenyésző számú kivételektől eltekintve a választott bírói tanácsok ítélete csaknem mindig egyhangúlag — szavazás mellőzésével — jön létre. Ebben magasfokú és megnyugtató garanciáját látjuk annak, hogy az „üzleti tisztességről" alkotott vélemény ágy jut érvényre, ahogy az az üzleti világban tényleg él. Minthogy a jury tagjait, a kereskedők és iparosok összességét magában foglaló kamarai közgyűlés a saját köréből választja: adva vannak az elérhető kautélák abban a tekintetben, hogy a kiválasztottak az érdekelt szaköröknek leg tavát képviseljék, ami azt jelenti, hogy az „üzleti tisztesség" mérővesszője is az lesz, amit a szakkörök legjava fogadna magára nézve kötelezőnek. Intézményesen ennél többet kívánni nem lehe. Ezzel el van ütve az az ellenvetés is, hogy az alperes nem vetette magát alá a választott bíráskodásnak: a közgyűlési választás útján az alávetés — közvetve és kollektive, — megtörtént. Minthogy a rendes bíróságok joggyakorlata nálunk a ver senytörvény életbeléptetése által — szerves jogfejlődés nélkül, teljességgel tradíciók hiányában — jutott ezeknek az újszerű feladatoknak a sodrába (hiszen még a formalisztikus védjegyjogi oltalom kérdései sem tartoztak a rendes bíróságok hatáskörébe) — komoly veszélyt látnánk abban, ha a választott bírósági hatáskör csorbításával a jog-szolgáltatás és az üzleti élet közfelfogása között ezekben a kérdésekben szerencsésen megteremtett közvetlen szerves kapcsolat megzavartatnék, vngy pláne esorbíttatnék. Érzékeny visszaesés fenyegetné a fi—7 esztendei joggyakorlat által legbántóbb kinövéseitől megtisztított üzleti életet, ha — megszakadván ez a szerves kai) esolat — a rendes bíróságok hol itt, hol amott akár igenleges, akár nemleges értelemben oly követelményeket támasztanának, vagy ejtenének el az üzleti tisztesség légürestérbeli fogalmának elképzelt tartalma alapján, amelyek a való élet számára idegenek és amelyek — épp ezért — vagy elviselhetetlen béklyókat raknak az üzleti élet múlhatatlanul szükséges szabad mozgására vagy megfordítva: szabadjára engedik annak romboló hatású szélsőségeit. Aki figyelemmel kísérte e téren az evolúciót, tapasztalhatta mennyire üdvös hatással volt a rendes bíróságok idevágó joggyakorlatának kifejlődésére az, hogy ítéleteivel az utat úgyszólván az összes fontosabb elvi kérdésekben a sűrűbben foglalkoztatott és hasonlíthatatlanul gyorsabban eljáró választott bíróság már előre tracírozta. Ez annál természetesebb, mert hiszen a trace jelzést minden egyes esetben felsőbíróságaink erre hivatott tekintélyes bírái — mint választott bírósági tanácselnökök — saját nevükben jegyezték ellen. 12. szám. A. dolgok lényegét szem elöl tévesztő, minden ötletszerű reformjavaslattal szemben elsősorban maguknak a fegyelmezett gondolkodású érdekelteknek — de a fenti megfontolások alapján az irányadó jogászköröknek is — össze kell tehát fogniok ama felfogás érvényrejuttatása érdekében, hogy a kamarai választott bíróságok hatáskörét csorbítanunk nem szabad: ez oly visszaesést involválna, amelynek felidézéséért semmiféle komoly tényező a felelősséget nem vállalhatja. Maradjon ez a hatáskör úgy a fenti elméleti megfonto lásokhoz képest, mint különösen az eddigi általában véve kiváló gyakorlati eredményekre való tekintettel oly „noli me tangere", amelynek csak továbbfejlesztése, megerősítése és részleteiben való tokéletesbítése képezheti kívánatos reformok tárgyát, amelynek állagához azonban nyúlni nem szabad. Egy pillantás arra a praxisra, amely büntetőbíróságainknál a versenyjogi kérdésekben kialakult súlyos mementót idéz fel e tekintetben: a legtöbb esetben egyenesen kétségbeejtő bagatellizálása egész vállalatok sorsát érintő kérdéseknek (üzemi és üzleti titok megsértése, exiszteneiális hírnévrontás sajtó útján stb.); viszont a másik oldalon drákói szigor valóban jelentéktelen horderejű sérelmek esetében! Nem lehet kétség aziránt, hogy az ingadozás annyira végletes szélsőségek között az üzleti élet gyakorlati felfogásával való kapcsolat teljes hiányára és arra vezetendő vissza, hogy — sajnos — büntetöMráMk egyike sem vesz részt a kamarai választott bírásko dásban és hogy a nyomozati, vizsgálati és vádeljárás során sem jut a kamarai jury semmiféle módon szóhoz. A fentiekben csak anyagi és eljárási — de kizárólag jogi — szemszögből elemeztük a választott bíráskodás elvi kérdéseit, de a tulajdonképpeni döntő szempontot a gyakorlati megfontolásoknak kell adniok. A bíráskodás nem az irattárak aktahalmozása és nem a döntvénytári nyomtatványok vagy tankönyvek számára dolgozik, hanem a gazdasági élet legérzékenyebb szerveiben éles és könyörtelen késsel operál. Az elevenben való operálásnál a végső szó nem az orvostani tudomány szabályait illeti, hanem a lét vagy nemlét kérdését, végső sorban minden azon múlik: áll-e rendelkezésre oly szerszám, amellyel való művelet időtartamát a szív kibírja?! Nos hát a vcrsenybeli magatartás abbanhagyása iránti pereknek 2—3 évi időtartamát — ami a rendes bíróságok 3 fokozatán keresztül pedig minimum — az operációs asztalra helyezett élő test szíve nem bírja ki. Ezért fordul az esetek 90%-ában a sértett fél ügyével a választott bírósághoz; nem is volna értelme számára a legtöbb esetben annak, hogy a pereskedésre csak azért költekezzék, vállaljon munkát, vesződséget, kockázatot s felidézze mindazt az ódiumot, ami a perrel rendszerint jár, hogy csak évek múlva álljöu elő valamiféle változás a versenytárs gesztiójában, holott az üzleti viszonyok maguk naponta változnak! Aki tehát a jogkereső felek sorsát a gazdasági élet posztulátumait is figyelembe veszi és nincsen teljesen elvakulva más szempontok által: ne emelje fel kezét a kamarai válasz totl bíróság ellen! Joggyakorlat Munkaadó felelőssége. (Szakismerettel nem bíró ügynök alkalmazása). A bp. kir. törvényszék álláspontja szerint önálló kereskedelmi ügynöknek csak az a kereskedő tekinthető, aki élethivatásszerűleg, állandó megbízás alapján foglalkozik kereskedelmi ügyletek közvetítésével, akinek saját cége van, s a megbízóival szemben is bizonyosfokú függetlenséget élvez. Alperesi alkalmazott azzal az eljárásával, hogy minden szakismeret nélkül vállalkozott megrendelések gyűjtésére s e közben oly nagyfokú gondatlanságot tanúsított, hogy az elveszített minta helyett más mintát, a felperesi áru mintáját szerezte be és mutatta fel a megrendeléseknél, a versenytörvény 1. és 9. §-ába ütköző cselekményt követett el, mert el1PARJOG1 SZEMLE