Iparjogi szemle, 1931 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 11. szám - A védjegyes áruk fokozottabb védelme. A kért áru helyett idegen áru kiszolgáltatása - A nem vagyoni kár - A márkacikkek fix ára - A védjegyes áruk hasonlósága - Propaganda segédek alkalmazása

IPARJOGI SZEMLE YYW évfolyam yx/w" Jahrgang HAVI FOLYÓIRAT MONATSSCHRIFT GEWERBERECHTLICHE ,93, RUNDSCHAU ~~ AZ IPARJOGVÉDELMI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE november Nr. 11. SZÁM Jáhrlicher Bezugspreis SZERKESZTIK: SCHRIFTLEITUNG: DR BANYAS2 JENŐ és DR FAZEKAS OSZKÁR Kiadja: az Iparjogvédelmi Egyesület — Herausgegeben von : Vérein für Gewerblichen Rechtschutz, Budapest V., Alkotmány ucca 8. A védjegyes áruk fokozottabb védelme A Kért áru helyett idegen áru Kiszolgáltatása — A nem vagyoni Kár - A máiKaciKKeK fix ára — A védjegyes áruK hasonlósága — Propaganda segédeK alKalmazása . Joggyakorlat" rovatunkban ismételten közöltük a védjegyes áruk fokozottabb védelmét célzó jogeseteket. Szükségét látjuk, hogy ezúttal is nyomatékkal emeljük ki azokat a legújabb elvi jelentőségű döntéseket, amelyek amellett szólanak. hogy egyes versenyvállalatok még mindig nem vettek tudomást e bírói ítéletekről, ez immár teljesen kiforrott joggyakorlatról. A választott bíróságnak, úgyszintén a Kúriának is állandó gyakorlata, hogy az a versenytárs, aki a vevő által kért áru helyett más árut szolgáltat ki anélkül, hogy a vevőnek erre a körülményre a figyelmét külön felhívná: tisztességtelen versenyt folytat. A bírói gyakorlat azonban az ily üzleti magataitást nem csupán a versenytörvény 1. §-ába ütköző meg nem engedett versenycselekménynek minősíti, de azt a versenytörvény 9. §-ába ütköző magatartásnak is tartja, mivel a. versenytárs azáltal, hogy a védjegyes árut kérő vevőnek más gyártmányt szolgáltat ki, idegen árut oly elnevezéssel hozott forgalomba. amelyről a forgalmi piacon a védjegyes áru tulajdonosának vállalatát szokták felismerni. A nem vagyoni kár jogalapjának megítélésénél azonban a bíróság, így legutóbb a budapesti kir. ítélőtábla, azt is vizsgálja, hogy vájjon megállapítható-e a versenytárs szándékos magatartása, minthogy a Tvt. rendelkezéseibe ütköző valamely Cselekménynek puszta gondatlanságból való elkövetése nem ad az elégtételhez való jogos igényt. A bírói gyakorlat szerint azonban a kifogásolt esetek ismétlődése már megállapítja a szándékosság fennforgását. (Bp. ít. T. VII. 4240—1931.) A márkacikkeknél a kereskedelmi forgalomban az a felfogás alakult ki és bírói Ítéletekben is kifejezésre jutott hogy a márkacikkeknél az egységes ár épannyira tulajdonsága az árunak, mint az egységes csomagolás, előállítás, minőség. Ennek megfelelően a judikatúra kimondotta, hogy az egységes ár be ne?n tartása a versenytörvény rendelkezéseibe ütközik. Mindezek dacára egyes viszonteladók, bár tudják azt. hogy a védjegyes árucikkeket előállító gyárak cikkeik fogyasztói árát előírják és annak megtartását szerződési rendszerrel biztosítják, mégis a szóbanlevő árukat az előírt árakon alul árusítják, noha az árak betartását ők maguk is megígérték. Védekezésükben előadják, hogy a körülöttük levő ós hozzájuk közeleső versenytársaik is e cikkeket az előírt órakon alul árusítottak és így az előírt árak megtartását az ő részükről is lehetetlenné tették. A választott bíróság az ilyiiáuyú védekezéseket nem fogadta el, mivel az a körülmény, hogy a törvényt mások is, töb ben megsértik, a tiltott cselekményt megengedetté nem teszi, sem pedig a niárkacikktulajdonos árvédelmi rendszerének hatályát nem érinti akkor, amidőn a márkacikktulajdonos árvédelmi rendszerét érvényesíti, a panaszokat haladéktalanul vizsgálat tárgyává teszi, a renitens elemeket az áruszállításból kizárja, ellenük pert indít. (Vb. 10.636—1931.) A vb. legutóbb a minőség és a divatnak alávetett védjegyes áruk (fürdőruhák) fix árának a kérdésével is foglalkozott. Sínkéitől.- meghallgatását rendelte el arranézve, hogy az ily védjegyes árunak egy évet meghaladó raktáron tartása (egy szezón) — az áru árát befolyásolhatta-e. Ez utóbbi esetben, főleg az árut visszakínáló viszonteladó árengedményes bírói mérlegelés tárgya volna. (Vb. 13.908—1931.) A védjegyes áruk hasonlóságának a kérdésében a Kúria a legutóbb elvi jelentőségű ítéletet hozott. A Kúria szerint mindazon esetekben, amidőn nem az a kérdés döntendő el, hogy valamely verseny vállalat javára bejegyzett védjeggyel megjelölt áru azonos, vagy hasonló valamely honkurrens vállalni védjegyes árujával, hanem az a kérdés, hogy az idegen vállalat részére bejegyzett védjegy a versenytörvény rendelkezései szempontjából nem ütközik-e a korábbi védjegytulajdonosnak a vei senytöri-énnyel védett érdekeibe: a versenytörvény rendelkezései az irányadók. A konkrét peres ügyben a Kúria megállapítja, hogy a eukoriirukra későbben belajstromozott „Salvator" szóvédjegy a korábban belajstromozott és közismert „Salvator sör" gyári vállalat érdekeit sérti. Ugyanez az ítélet megállapítja azt is, hogy már egymagában véve az a körülmény, hogy egy verseny vállalat a maga javára egy közismert, más vállalat áruit védő szóvédjegyet, avagy ábrát belajstromoztat, e tényével már ugyanoly cselekményt követett, el, mintha az árut forgalomba hozta volna. Az a körülmény — így szól az ítélet — nem lehet akadálya a tvt. alapján indított keresetnek, hogy az alperes valósággal nem kezdte még meg a részére lajstromozott védjegy használatát áruival kapcsolatban, mert az a ténye, hogy ezekre az áruira a korábbi védjegyes vállalatot évszázadok óta jellemző szóvédjegyei „Salvator" belajstromoztatta, egyrészt nyilvánvalóvá teszi azt a szándékot, hogy" ezeket az árait másokat kizáró módon hozza forgalomba ,.Salvator" megjelöléssel. Az eset ily megítélésénél nem változtat az a tény, hogy a korábbi védjegytulajdonos a melléküzemei keretében valósággal nem állít elő oly cikkeket, aminőkre a Salvator védjegyet későbben lajstromoztató vállalat a „Salvator" szóvédjegyet bejegyeztette, mert az a lényeges, hogy az alperes cégszövege szerint is elsősorban sörgyár lévén, részéről megtévesztési-e irányulónak, következőleg a jóerkölcsökbe ütközőnek minősül, ha egyes gyártmányait egy más sörgyári vállalatot jellemző közismert néven kívánja forgalomba hozni. (Kúria P. TV. 1568— 1930.) Újabban az üzleti életben mindgyakrabban találkozunk a versenynek oly eszközeivel, melyek célja, hogy a viszontelárusító üzletekben is propaganda-alkalmazottak útján a védjegytulajdonos a maga áruit ajánlja a vásárlóknak. A Juryk és a Választott Bíróságok a reklámeszköznek ezt a módját kifogás tárgyává nem tették eladdig a határig, ameddig az ily propaganda-segédek a versenytörvény megszabta korlátokon belül fejtették ki tevékenységüket, vagyis a vevők előtt is kifejezetten mint „propaganda-alkalmazottak", mint az illető áru védjegyes vállalatának megbízott segédei jelentkeztek. A propaganda-segédek munkáját azonban kifogásolja, ha azok a többi ottani segédekkel együttműködve olyképpen fejtik ki propagandatevékenységüket, mintha az eladó üzlethez tartoznának és a vevőkör bizalmát élvezve, a megbízójuktól idegen üzletnek alkalmazottjai volnának, hogy ezzel a propagandájuknak önzetlenül objektív látszatot adjanak és azt e megtévesztő látszat révén tegyék hatásosabbá. A Kúria, a Juryk és a Választott Bíróságok joggyakorlatával tehát egyezően bírálja el a propaganda-alkalmazottak üzleti ténykedéseit és mindazon esetekben, amidőn a propagandasegéd megtévesztő versenyeszközök igénybevételével kívánja propagandatevékenységét objektívvé tenni, vagyis a propaganda jellegét meghamisítani, az ily üzleti eljárást tisztességtelen versenyeszköznek minősíti. (Kúria IV. 1567—1930.)