Iparjogi szemle, 1931 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 1. szám - A védjegyes árukkal történő visszaélések

2 IPARJOGI SZEMLE A Jury megadja a védjegytulajdonosoknak a legteljesebb oltalmat védjegyeik fenntartása érdekében. A védjegyeik a lajstromozás hatálya alatt még akkor sean válnak szabadokká. — szabad jegyekké — ha a jogosított védjegyét nem is hasz nálná, vagy a mutatkozó visszaélések ellen fel nem lépne. Arra, hogy valaki jogáról lemondott, prüsumptiónak helye nines. (J. 2358/1929.) Agent provocateur. (Figyelmeztetés nélkül idegen tini kiadása.) A Jury nem tartja elítélendőnek a védjegytulajdonos ama üzleti eljárását, hogy tettenérés által igyekszik meggyőződést szerezni arról, hogy a viszonteladó valóban azt a védjegyes árut szolgáltatja-e ki a vevőnek, amelyet az kíván. Ez a tettenérés máskép nem is érhető cl, mint úgy, hogy a védjegytulajdonos e célra kiküldött egyén által meggyőződik arról, hogy szerzett jogait valamely versenyvállalat tiszteletben tartja-© vagy sem? Hogy pedig a kísérletek kedvezőtlenül ütöttek ki, az a védjegytulajdonos jogaira befolyással nem lehet. Az agent provocateurök sikeres alkalmazása az alperes mentségéül nem szolgálhat, mert nem az a fontos, hogy a tettenérés mily módon történt, hanem egyediül az a döntő, hogy a törvénybe ütköző cselekmény elkövetése bebizonyult-e. (Vb. 24.538/1929., J. 2358/1929.) Agent provocateur. A Választott Bíróság felperesnek azt az eljárását, hogy az alperessel és más versenyvállnlatokkal szemben hatósági eljárást eszkö:olt ki és mintegy rajtaütésszerűén jelent meg tanúval az üzlethelyiségben, nem találta olyannak, amely a felperessel szemben a tisztességtelen verseny megállapítására és ebből folyóan a kereset elutasítására vezethetne. A felperes — így szól a Vb. ítélete — nagy anyagi áldozattal, széleskörű reklámmal vezette be a köztudatba védjegyes áruját. Ha mármost a visszaélések ellen úgy védekezik, hogy a viszonteladókat ú. n. „művevőkkel" keresi fel, eljárása nem tekinthető másnak, mint jogos önvédelemnek, amely eszközéhen nem lépte túl a megengedett határokat. Ha agent provooateuröfkkel vitte is bele a felperes az alperest a terhére rótt cselekmény elkövetésébe, ez az alperes eljárásának jogszerűtlen voltán nem változtat, mert a tisztességes kereskedőnek semmi körülmények között és semmiféle helyzetben sem srabad a kért áru helyett mást kiadni, hanem minden olyan esetben, amikor a kért áru üzletében nincsen, a vevőt arra figyelmeztetni kell. Agent provocateur-nek egyébként nem tekinthető az a „művevő", aki csupán és kizárólag a védjegyes árut kéri és nem ugratja be az elárusítót, hogy a kért áru helyett más árut adjon vagy számlázzon. Bírói mérlegelés tárgya, hogy a kért áru helyett valóban figyelmeztetés nélkül adatott-e ki az idegen áru. (Vb. 24.539/1929., 43.308/1929., 43.307/1929.) Az agent provocateur kifogás tehát nem helytálló. Agent provocateur az az egyén, aki mást törvénybe vagy a jó erkölcsbe ütköző cselekmény elkövetésére reábír. Ámde az az egyén, aki a kereskedő üzletébe vásárolni megy, ilyennek nem tekinthető az esetben sem, ha őt a gyáros küldi is oda, mert az illető a vásárolni akarás ténye által a kereskedőt törvénybe vagy a jóerkölcsbe ütköző cselekmény elkövetésére csábítani nem kívánja, hanem úgy jelentkezik nála, mint bármely más, a gyárossal ismeretségben nem álló vevő. Az pedig, hogy a gyáros a maga árujának sorsát a piacon figyelemmel kíséri és az aizal elkövethető visszaéléseket alykóp törekszik meggátolni, hogy megbizottaival árut vásároltat, a gyárosunk^ kétségtelen joga, annál inkább, mert más módon a visszaéléseket meg sem tudhatja és útjokat nem állhatja. (Vb. 17.808— 1930.) Az a körülmény, hogy a kétfajta szappan külsőleg egymástól elütő, nem döntő, mert a kereskedő az árut rendszerint becsomagolva adja oda a vevőnek, aki ilykép nem győződhetik meg azonnal arról, hogy a kért árut kapta-e. A konkrét esetben felmutatott minták alapján egyébként az is megállapítható, hogy a kétféle szappandarab külsőleg egymáshoz igen hasonló, ugyanolyan nagyságú és hasonló alakú, tehát a kettő közötti különbség könnyen felismerhető voltáról sem lehet szó. (Vb. 17.808/1930.) Hasonlóság. A vódjegyhasonlóságok elbírálásánál a Juryk és Választott Bíróságok által követett gyakorlat főbb elveit a következőkben állapítjuk meg: A védjegyek, ái-ujelzések, csomagolások, stb. stb. hasonlósága az áru rendes fogyasztójának felfogása alapján bírálandó ,,]_ _ Figyelembe kell vennünk, hogy a vevő teljesen elmosódott kép alapján vásárol. — A főniotívumok hasonlósága mellett az eltérő színösszetétel, a mellékmotívumok eltérő ábrázolása nem alkalmas a megtévesztő hatás ellensúlyozására. — Az alapgondolatok azonossága is megállapíthatja a védjegyhasonlóságot. Hy esetekben az ábrázolatok rajzszerü kivitele jelentőség nélküli. — Azonos értelmű szónak az illető piacon közismert nyelvű fordítása is előidézheti a védjegyes áruk hasonlóságát. — Az ábrák többszörözése esetében is előállhat a védjegyek hasonlósága. — Fennforoghat a szóvédjegyek kollíziója az ábrás és kombinált védjegyekkel. — Általában a kollízió mindazokban az esetekben fennforog, melyekben a fogy asztok özönség az áru származása tekintetében tévedésbe eshet. A Választott Bíróság a védjegyes áruk hasonlóságának a kérdésében ismételten ama felfogásának ad kifejezést, hogy az 1923. évi V. t.-c. (Tvt.) 1. és 8. §-aiban nyújtott jogvédelem nemcsak szorosan azokra az árukra, gyártmányokra és üzleti cl nevezésekre terjed ki, melyek tekintetében a gyáros (kereskedő) az illető szóvédjegyet lajstromozás végett bejelentette, hanem a törvényes védelem kiterjed a gyártmányok (árak) ama egész csoportjára is, amelyhez a kereskedelmi forgalomban elismert fogalmánál fogva a kérdésben forgó szóvédjegygyei védett gyártmánnyal (áruval) hasonló természetű összes gyártmányok (áruk) tartoznak. Ennek szemmeltartása mellett kétségtelen, hogyha 1923. évben a felperes a „Murillo" elnevezést — mint ezt a bemutatott okiratokkal kétségtelenül bizonyította — „ceruzákra" (,,crayons"-ra) nézve általában lajstromoztatta, akkor ennek a szóvédjegynek használata nemcsak a grafit-ból vagy hasonló anyagból készült írószerekre, hanem általában véve az összes írószerekre nézve, amelyek a felperes által gyártottakkal egy szakcsoport alá esnek, tilalmas. .Minthogy pedig még különös szakértelem nélkül is megállapítható, hogy a krétából készült szerszámot, amely írásra (rajzolásra) szolgál, nem lehet „vegyi terménynek" tekinteni, hanem az köznapi és kereskedelmi értelemben véve „írószernek" tekintendő, ezért a Választott Bíróságnak megítélése szerint a ..Murillo" szóvédjegynek használata krétából készült írószerekre nézve is kizárólag a felperesi céget illette meg, közömbös lévén emellett az a tény, hogy a „crayons" (ceruza) s: ó fogalma kiterjed-e a krétából készült írószerre vagy sem, Ezért a Választott Bíróság úgy döntött, hogy az alperesnek az a magatartása, amely szerint ő a „Murillo" szóvédjegyei a cégében, gyártmányain és nyomtatványain használta, a felperes törvényes jogát sértette és ezért abbahagyandó. (Vb. 20.433/1930.) Hasonlóság eltérő névhasználat dacára. Felperes és alperes árujukat azonos színkombinációt feltüntető külsőben hoz:a forgalomba. Tekintettel arra, hogy a gazdasági piacon korábban megjelent felperesi cég reklámtevékenysége folytán a kérdéses színkombináció a fogyasztó körök felfogása szerint a felperesi vállalatra utaló jelleget nyert, a Vb. az eltérő névhasználat ellenére is az utánzás vétségét fennforogni látta. (Vb. 14.485/1930.) Fagylalt — fagylaltpor hasonnemű áru. Amennyiben megfelel a valóságnak panaszosok ama állítása, hogy „Óceán" név alatt fagylaltok készítésére alkalmas nyersanyagot készít, úgy e megnevezésnek már kész fagylaltárukon való feltüntetése az áru származása tekintetében megtévesztő jelleggel bírhat. (J. Vé. 25.729—1930.)* Egyfelől törköly, másfelöl gyomorkeserű likőrre belajstromozott „Salvator" szóvédjegy a védjegytörvény rendelkezéseinek figyelembevételével hasonló, mintán azonos rendeltetésű áruk megjelölésére szolgál. Ama körülmény, hogy felperes a „Salvator" szómegjelülést törkölyárukon általában, főleg azonban a magyar fogyasztó piacon nem használta, legfeljebb a versenyjog szempontjából vizsgálandó. (J. Vé. 25.729/1930.) A „Piccolo", „Kocka", „Mocca" megjelölések pótkávéáruval kapcsolatban tr. áru minőségiét, rendeltetését, illetve szármaaását juttatják kifejezésre és így a védjegytörvény és novella 1. §-a értelmében törvényes oltalmat nem élvezhetnek. Egyébként a periratokban nem merült fel adat arra nézve, hogy a fentidézett nevek a védjegyes vállalattal kapcsolatban származási jegy jellegével (kvalifikált használat) bírnának. (J. Vé. 25.729/1930.) Betűképek — szinek oltalma. A szín mindkettőnél kék ugyan, de a megállapított árnyalati különbségnél fogva a szín annál kevésbé sem adhat alapot az összetévesztésre, mert a kék alapszínből sokkal többet fed az alperesi árumegnevezés fehér betűképe, miért is egészében még világosabb benyomást kelt s így éppen a különbség szembeszökővé tételére alkalmas. A betűkép pedig a felperesnél egysoros, míg az alperesnél egymástól rézsut elválasztott, fogyó, illetve növekvő méretű kétsoros szöveget tüntet fel, ami ugyancsak a különbség kiemelésére, könnyebb felismerésére vezető körülménynek jelentkezik. Az alapszínben mutatkozó halvány hasonlóság tehát, minthogy a felperes a további kereseti panaszpontokat, melyekkel kapcsolatban az alperes eljárása esetleg a Tvt. 1. §-a alapján sérelmesnek volt volna megállapítható, elejtette, — egymagában nem szolgálhat alapul a tisztességtelen ver* J. Vé. a Jury védjegybizottságának szakvéleménye.