Iparjogi szemle, 1930 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 2. szám - Az üzleti és üzemi titok jogi oltalma

IPARJOGI SZEMLE YYIU évfolyam AAIVi Jahrgang HAVI FOLYÓIRAT MON ATSSCHRIFT GEWERBERECHTLICHE RUNDSCHAU AZ IPARJOGVÉDELMI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE 1930 Febt.2. szám Tagsági járulékként 10 Jáhriicher Bezugspreis IU P SZERKESZTIK : SCHRIFTLEITUNG: DR BÁNYÁSZ JENŐ és DR FAZEKAS OSZKÁR Kiadja: az Iparjogvédelmi Egyesület Herausgegeben von : Vérein für Gewerblichen Rechtschutz, Budapest V., Alkotmány ucca 8. Az üzleti és üzemi titok jogi oltalma*) írta : Dr. MESZLÉNT ARTÚR, egyetemi tanár, budapesti ügyvéd VI. Bizonyos kiterjesztést igényelnek ezek a szabályok abban az irányban, vájjon a vállalat átszállásával ez a személyiségi jog átszáll-e. A MT. id. 107. § 2. bek. szerint a személyiség jogáról nem lehet lemondani, s az fogalmilag is a jogosult személyhez tapad, a forgalomnak nem tárgya, el nem idegeníthető, meg nem terhelhető, az örökösre át nem száll stb. Mégis a gyakorlati szükség azt kívánja, hogy az üzleti titok, hasonlóan a védjegyhez, inkább a vállalathoz, mint a vállalkozóhoz legyen kötve. Fent már idéztem azt az 1822-i angol jogesetet, amelyben ez a felfogás kétséget kizáróan kifejezésre jutott, s a Reichsgericht is egy 1880 okt. 20-i ítéletében (Entsch. Zsachen II. 119. 1.) érvényesnek mondott ki egy megállapodást, amely arra irányult, hogy bizonyos iparcikket a kötelezett minden időbeli és helybeli korlát nélkül elő ne állíthasson és forgalomba ne hozhasson, kifejezetten arra hivatkozva, hogy itt egy gyári titok védelméről van szó a kilépő üzlettárssal szemben. Kohler szerint is8) az ilyen megállapodás érvényes, mert itt nem az ipari tevékenység korlátozásáról, hanem az ipari titok, mint fontos termelési tényező, oltalmáról van szó. A titokhoz való jog ilyen átszállását tehát respektálnunk kell, és pedig ' nemcsak üzletátruházás vagy az üzletnek örökösödés útján való átszállása esetében, hanem akkor is, ha az üzemi titok egyúttal szabadalmi vagy ehhez hasonló (pl. minta-) oltalom alatt áll és mint ilyen változtat jogosidtat. így pl. ha az alkalmazott találmánya jogszabálynál vagy szerződésnél fogva a munkaadót illeti, erre száll át a titokjog is, s így maga a feltaláló is követhet el a szabadalombitorlással együtt titokbitorlást is. Ezt elismeri mind a német, mind a francia, mind az angol-amerikai jog is.9) Ennek az álláspontnak a megerősítése végett hivatkozhatom a magyar joggyakorlatra is: A bpesti kir. törvényszék jogi álláspontja szerint még ha az alkalmazott találta is fel az általa egy szaklapban közzétett eljárást, az az ő szellemi tulajdonát már nem képezi, főleg, ha az alkalmazott azt nem is kívánta magának megtartani. Az állam és sok magánvállalat alkalmazottját kizárólag bizonyos kísérletek végzése végett tartja, és neki a szükséges eszközöket, tőkét rendelkezésére bocsátja. Méltányos tehát, ha a törvényhozó jogot ad a munkaadónak arra, hogy a pénzét felemésztő kísérletek eredményét a maga részére vehesse igénybe. Ez okból alkotta meg a törvényhozás a szabadalmi törvény 6. §-át, amelyben elismeri a munkaadónak alkalmazottja találmányára való jogát. Ez okból a bíróság nem is látta szükségesnek bizonyítás tárgyává tenni azt, hogy az alkalmazott által a szaklapban ismertetett eljárást ki találta fel és az alkalmazottat a kifogásolt újságcikkek közlésének ismétlésétől eltiltotta és egyben szerződéses kötelezettségének megfelelően kötbér fizetésére is kötelezte. (Bpesti Tszék 43.796/1928., közli Bányász, Tisztességtelen verseny, Bpest 1929., 72. 1.) Ezt az álláspontot a Jury is magáévá tette (J. 40.338/M. — 1929., Bányász id. h.). *) Előbbi közleményeket lásd 1929 dec, 1930 januári számban. 8) Ges. Abhandluneen id. m. 74. 1. 9) Idézetek Kohler-né\, Unl. Wettb. id. m. 258. I. 1. j. További kérdés, vájjon az üzleti titok önállóan, az üzlet átszállása nélkül, lehet-e átruházás tárgya? El tudom képzelni, hogy pl. egy kelendő parfüm-recept, egy sörgyártási eljárás stb. igen lényeges vagyoni értéket képvisel. Erősen individualisztikus jogrendszerek, minő pl. az angol, a felé hajlanak, hogy „omnia venalia" (1. fent Pryson v. Whitat). De a mi gyakorlatunk is elfogadta a „vevőkör" átruházását és kötelezte az átruházót, hogy tartózkodjék az ,.átruházott" vevőkkel való ügyletkötéstől; miben különbözik ez a „titok" eladásától? Miért legyen amaz lehetséges, emez pedig nem? VII. A titokjog, mint abszolút személyiségi jog felfogásából kiindulva, önmagától értetődik az az álláspont, hogy a versenytilalmi megállapodásokra nézve netán fennálló korlátozásokat nem lehet alkalmazni akkor, ha a versenytilalom oly ipari titokra vonatkozik, amelyet valaki idegen iparban sajátított el. így az angol jog: Leather Cloth Co. v. Lorsont, Pollock: Principles of Contract p. 332., idézi Kohler, Ideale im Recht, Arch. für bürg. Recht 5. k. 209. s k. 1. Ugyanígy a német jog is: v. ö. a RG. fent már id. határozatát, Entsch. II. 119. 1. Van, igaz, ellentétes döntés is (Gruchot 47. k. 1002. 1.). VIII. Ha mármost a kifejtettek világánál vizsgálat alá vesszük a magántisztviselők és kereskedősegédek szolgálati viszonyáról szóló törvénytervezetet (az alábbiakban: „T.") és jelesül annak az üzleti titokkal foglalkozó 17. §-át, úgy természetes, hogy attól nem követelhetjük a titokjog egészének kodifikációját és a jogi szabályozás fent megállapított összes hiányainak pótlását, hanem csak azt, hogy a matériának a magántisztviselők és a kereskedősegédek szolgálati viszonyával kapcsolatos részét szabályozza megfelelő módon. E részben vitán kivül állónak érzem, hogy amit bármely harmadik személynek nem szabad tennie, az még inkább tilos az alkalmazottnak, akit a főnök irányában bizonyos fokú hűségi kötelesség terhel (v. ö. a T. 17. § fejezetének címfeliratát), s hogy ennélfogva az alkalmazottnak is tilos a neki elárult, vagy a törvénybe, avagy a jóerkölcsbe ütköző módon tudomására jutott titkot akár verseny céljára, akár más célra a maga vagy más javára felhasználni (TVT. 15. § 1. bek., 21. § 1. bek.). Hogy a felhasználás nemcsak verseny céljára tilos, azt onnan veszem, hogy a TVT. 21. §-a ezt a korlátozást nem tartalmazza (1. fent) s hogy ami büntetendő cselekmény, az magánjogilag is tilos. Azonban a T. — igen helyesen — ennél tovább megy és az alkalmazottat, mint ilyent, különleges titoktartási kötelezettség alá helyezi, amikor kimondja (1. bek.), hogy „az alkalmazott köteles az üzleti és üzemi titkot a szolgálati viszony tartama alatt és annak megszűnte után is megőrizni". Ezzel jelesül a titoktartási kötelezettség meg van állapítva a szolgálati viszony tartama alatt arra az esetre is, ha azt az alkalmazott nem e minőségénél fogva, hanem magánúton tudta meg, és meg van védve nemcsak a verseny céljára való felhasználás ellen, nemcsak felhasználás ellen általában, hanem puszta továbbadás ellen is. Persze ez az elvi kijelentés gyakorlatilag annyit ér, amennyit belőle meg lehet valósítani. Önmagában a „köteles" szó csak annyit jelent, hogy a szolgálati viszonyt rögtöni hatállyal fel lehet mondani (T. 102. § b) p.), a vétkes alkalmazottól kártérítést lehet követelni (TVT. 1. §, Mjogi Tjav. 1709. §), a titoksértés ismétlődésének veszélye esetén az alkalmazottat a sértéstől ítéletileg el lehet tiltani (1. fent). — Ehhez járulnak a büntető jogkövetkezmények: ha a tényállás a TVT. 21. §-a alá tartozik, vétség, ellenesetben, a T. szerint, kihágás (T. 129. § c) p.). Az utóbbi rendelkezés több tekintetben kihívja a kritikát, így különösen: 1. nem világos, vájjon a szankciót a szolgálati viszony megszűnése után elkövetett titoksértésre is alkalmazni kell-e; 2. a „visszaélés" mint tényállás meghatározása elmosódott és alkalmatlan (1. fent); 3. a T. 20—24. §-aira való hivatkozás érthetetlen,