Iparjogi szemle, 1930 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 5. szám

IPARJOGI SZEMLE XXIV évfolyam Jahrgang HAVI FOLYÓIRAT MONATSSCHRIFT GEWERBERECHTLICHE RUNDSCHAU AZ IPARJOGVÉDELMI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE 1930 MX! 5. szám Tagsági járulékként 10 Jáhrlicher Bezugspreis lu P SZERKESZTIK: SCHRIFTLEITUNG: DR BÁNYÁSZ JENŐ és DR FAZEKAS OSZKÁR Kiadja: az Iparjogvédelmi Egyesület — Herausgegeben von: Vérein für Gewerblichen Rechtschutz, Budapest V.. Alkotmány ucca 8. A versenytilalmi megállapodás a fennálló jogban és a magántisztviselők és KeresKedősegédeK szolgálati viszonyáról szóló törvénytervezetben Irta : Dr. MESZLÉNY ARTÚR egyetemi tanár, budapesti ügyvéd III. VIII. A fennálló jog-álhipotbaii, a Magánjogi Törvénykönyv Törvényjavaslata nem. hoz változást. A Tjav. 973. §-a szerint „a jóerkölcsbe vagy a közrendbe ütköző szerződés semmis" és a 977. § 2. bek. értelmében „semmis az a szerződés is, amellyel valaki másnak tapasztalatlanságát, könnyelműségét, függő vagy megszorult helyzetét vagy a nála elfoglalt bizalmi állását kihasználva, a mag-a vagy harmadik személy részére a másik fél tetemes kárával ingyenes előnyt vagy aránytalan nyereséget köt ki vagy szerez". Az utóbbi rendelkezés szűkre szabott tényállása a versenytilalmi megállapodásra csak kivételesen rikító esetekben fog találni. Speciális •semmisségi szabályt erre a megállapodásra a Tjav. nem tartalmaz. Marad tehát a „jóerkölcsbe" vagy a „közrendbeiitközés", mint érvénytelenségi alap, ama ,,public policy" szempontja, amelybe az angol jog a versenyszabadság épségbentartását sorozza. IX. A kérdés már most az, vájjon kielégítő-e ez a jogi rendezés, avagy ezen túl kellen,e-e menni, és ha igen, helyes volna-e oly messzire elmenni, mint a magántisztviselők és kereskedősegédi'k szolgálati viszonyáról szóló törvénytervezet 20—24. §-ai, amelyek a bírói gyakorlat által szem előtt tartott általános korlátokat is felveszik ugyan (20. § 1. bek. f) pont), de ezen túlmenőleg még egy sor további korlátot is szabnak körülbelül mindent felvesznek, amit eddig külföldi jogrendszer a versenytilalmi megállapodás megszorítására kitaláll.-1 Mindenképpen helyeselhető, ha a törvényhozó lehetetlenné akarja tenni azokat a versenytilalmakat, amelyek a kötelezett gazdasági exisztenciájának teljes megbénítására alkalmasak, és helyeselhető az is, ha bizonyos minimálisan meghatározott évi illetményen felül engedi meg egyáltalán a versenytilalom kikötését. A munkaadóra ez a korlátozás általában nem sérelmes azért, mert az ilyen egészen alacsony javadalmazásit alkalmazottak rendszerint oly alárendelt állásban vannak, hogy más alkalmazásban vagy önállóan sem fejthetnek ki amúgy sem oly versenyt, amely a munkaadóra komoly veszedelmei jelenthetne. De éppen ezért az értékhatárnak megfelelően alacsonynak kell maradnia. A T.-ben foglalt (>000 pengős értékhatár azonban nyilván túlmagas. A németországi 1500 márkáin ily messzire túlmenni mindenesetre mX jelenti, hogy az alkalmazottak túlnyomó tömegét kivesszük a versenytilalom kiköthetősége alól, vagyis nagyjában ott tartunk, ahol egyszerűbb, világosabb és őszintébb szabályozással I5elgiuin. A T. jeles szerzője, Pap Dezső ny. államtitkár, egy az Iparjogvédelmi Egyesületben 1929 november 19-én e tárgyban tartott előadásomra adott mélyenszántó reflexiójában e kérdést kvantitatív eltérésnek nyilvánította. Már nagy jogtudósunk, Orossehmid utalt arra, hogy a jogban bizonyos határon túl a mennyiségi különbségek minőségi különbség 21 Az alábbi fejtegetések rövid foglalatban már megjelentek „A magánalkalmazottak szolgálati viszonyának törvényi szabályozása. Dr. Pap Dezső előadása és annak megvitatása, Budapest, 1929". c. mű 105. s k. lapjain. Egyes részletkérdésekben azóta, revideáltam álláspontomat. Viszont a T. egyes irányokban tigyelembevette ellenvetéseimet, de az alábbiak szerint — sajnos — nem kielégítő módon és mértékben. erejével hatnak. Ez itt is áll, s legeklatánsabb példáját maga Pap őméltósága szolgáltatta, amikor az üzleti titok fokozottabb törvényes védelmére irányuló posztulátumomat azzal ütötte el, hogy ha a főnök oly nagyon félti üzleti titkát, ám kössön az alkalmazottal versenytilalmi megállapodást, de másik kezével itt, amikor e megállapodásra módot kellene adni, azt a/, esetek túlnyomó többségére a magas értékhatár útján ki akarná zárni, a fennmaradó részt pedig egyéb megszorításokkal agyonkorlátozni.22 Egyáltalán: ha a versenytilalmi megállapodást in idea megengedhetőuek tartjuk, nem szabad annak részletes szabályozásával azt lehetetlenné tennünk. Nem jelent mást a tervezet a ina rendelkezése sem, hogy a munkaadó a korlátozás tartama alatt az alkalmazott illetményeit bizonyos fokozatok szerint tartozik továbbfizetni. Ez a korlátozás, mely egyébként bírói gyakorlatunkban ismeretlen, hiszen a bírói gyakorlat ilyen természetű pozitív jogszabályokat nem is alakíthatna ki — azt jelentené, hogy a munkaadó alkalmazottjának a nála élvezett utolsó, tehát legmagasabb fizetése arányában a tilalom tartamára megélhetést biztosítson. A munkaadó a legritkább esetben lehet abban a vagyoni helyzetben, hogy pusztán a verseny kikapcsolásáért járadékot űzessen volt alkalmazottjának. Ez nem is felel meg a gazdasági helyzetnek és nem acuuiviilciis szolgáltatás a volt alkalmazott részéről. Hiszen csak már amúgy is tárgyilag, helyileg és időbelileg erősen korlátozott versenyről van szó! E korlátok között pedig az alkalmazottat bizonyos morális kötelesség is terheli, hogy ne tegye volt főnöke és kenyéradója létét, akinél ismereteit, összeköttetéseit stb. szerezte, teljesen problematikussá! De közgazdaságilag és társadalompolitikai szempontból sem volna helyeselhető, hogy munkabírásuk teljében lévő fiatalemberek javain munkanélküli jövedelmet biztosítsunk. Pap Dezső mélyen tisztelt barátom a már említett alkalommal a külföldi és jelesül a német példára hivatkozott. Közi iink és e példák közt azonban két alapvető különbség van, amit nemcsak e ponton, hanem az egész kérdés szabályozásánál ébren kell szem előtt tartanunk. Az egyik gazdasági: a hatalmas és tőkeerős néniét ipar elbír olyan terheléseket, amelyek súlya alatt a mi sanyargó gazdasági életünk feltétlenül összeroppanna. A másik különbség pedig politikai: azokban az országokban hatalmas szociáldemokrata pártok irányítólag folynak be a jogalkotásba és hatalmi szóval vagy kölcsönös rekompenzáeiók útján kivívnak az alkalmazottakjavára oly kedvezményeket, amelyek jogászilag és az individualisztikus gazdasági rend alapján minden szociálpolitikai jóakarat mellett sem indokolhatók és helyeselhetek. E kedvezmények meghonosítására nálunk a gazdasági és politikai előfeltételeik hiányzanak. Nem szabadna az önjogúságot (T. 20. § a) pont) sem conditio sine qua non-ná tenni. Ha. a törvényes képviselő, esetleg a gyámha.U>ság hozzájárulását kívánjuk meg, eléggé biztosítjuk a kiskorú alkalmazottat a kizsákmányolás ellen és nem tesszük lehetetlenné oly szolgálati viszonyok létrejöttét, amelyek esetleg azért akadnak meg, mert a munkaadónak a versenytilalomhoz ragaszkodni fontos érdeke. A tilalom érvényességének pénzbeli értékhatára (1. fent) már amúgyis korlátolólag hat, mert kiskorú alkalmazottaknak rendszerint nincs az értékhatárt meghaladó illetményük. A tervezet 21. §-a meglehetősen elhibázott elvi alapon junktimot létesít a szolgálati viszony megszüntetése és a versenytilalmi megállapodás között. A 21. § 1. bekezdése szerint, ha a szolgálati viszony rögtöni hatályú megszakítására a munkaadó vétkessége szolgáltatott okot, akkor az alkalmazott a versenytilalmi megállapodástól elállhat. Ez a rendelkezés V. ö. e résziben az üzleti titokról írt fent idézett cikkemet. Iparjogi Szemle XXIII. évf. 2, 3. sz.