Iparjogi szemle, 1930 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 5. szám

2 IPARJOGI SZEMLE helytelen. JogBzerkezetileg nincs logikai összefüggés a szolgalati viszony rögtöni hatályú megszüntetése és a versenytilalmi megállapodástól való elállás között. A versenytilalom érdeke lehet a munkaadónak akkor is, ha a szolgálati viszony rögtiinösen szűnik meg. A § 1. hek. ebből folyólag a munkaadót érő külön büntetés jellegével bír azért, mert a rögtöni felmondásra okot adott. A magánjognak azonban nem feladata a büntetés, és az ilyen külön joghátrány véletlen körülmények szerint majd túlságosan enyhe, majd túlszigorú, mert nem hozható kapcsolatba a vétkesség fokával. Nem változtat ezen az, hogy egyes külföldi jogrendszerekben ily rendelkezés feltalálható. E részben ugyanaz áll, mint amit fent az illetmények továbbfizetése kérdésében mondottam. A T. 22. § arra az esetre, ha a munkaadó a szolgálati viszony megszűnése előtt lemond a versenytilalmi megállapodásról és a szolgálati viszony a lemondást követő két éven belül oly okból szűnik meg. amelyért a munkavállaló nem felelős: a munkaadót a munkavállalóval .szemben a szolgálati viszony megszűnése után az illetményeknek bizonyos ideig tartó fizetésére kötelezi. Ez magán jogilag tarthatatlan konstrukció. A versenytilalom kizárólag a munkaadó érdekét van hivatva szolgálni, ha tehát arról lemond, ezért a munkavállaló tőle semmiféle megtérítést nem igényelhet. Pláne, amikor a tényállásbeli előfeltétel az, hogy a lemondás a szolgálati viszony megszűnése előtt történt legyen. A munkavállaló részérő] nem szerzett jog az, hogy a munkaadó a versenytilalommal egybekötött hátrány ellenértékéül járó kártalanítást űzesse akkor is, ha jogával nem él. Pdl> Dezső őméltósága a már idézett alkalommal e javaslala támogatására azt az esetet hozta fel, hogy a főnök több évtizedes szolgálatot teljesített alkalmazottjával egy szép napon közli, hogy a versenytilalommal nem kíván élni, egyben felmond neki pl. az adott esetben törvényes félévi időre, s most az alkalmazott semmi kárpótlást nem kap azért, hogy évtizedekig gátolva volt a versenytilalom folytán abban, hogy jobban boldogulhasson. Kétségtelen, hogy a versenytilalom súlyos kikötés: azért szab neki a jog korlátokat. De ama határok között, amelyeken belül azt a jog már nem tekinti túlságos mérvű „Knebelvertrag"-nak, nem látok okot arra, hogy még külön büntessük miatta a munkaadót. Amíg a szerződési szabadság elve alapján állunk, addig abból kell kiindulnánk, hogy az alkalmazott akkor, amikor a versenytilalommá] spékolt szolgálati szerződést vállalta, azt érdekeivel megegyezőnek és magára nézve elég kedvezőnek találta, és e megfontolásai során számot vetett azzal is, hogy szolgálata idején, sőt azon túl is, versenytilalom alatt fog állani, líeánézve csak előny, ha a munkaadó most lemond a versenytilalomról, s emiatt neki kárpótlás nem járhat. Ha járna, nem azért járna, inert a főnök arról lemondott, hanem azért, mert ily kikötés létesült: de akkor tessék a kikötéshez magához fűzni a kárpótlási kötelezettséget, és nem az arról való lemondáshoz. Ha netán a tényállás más és az alkalmazott a szerződés lényeges tartalmában vagy lényeges előfeltételekben tévedett, ha könnyelműségét vagy szorultságát kihasználva, aránytalanul terhes szerződést kötöttek vele, ha a viszonyok időközben a gazdasági lehetetlenülés feszültségi fokáig változtak stb.: a jog más eszközökkel nyújt orvoslást. Mindezek hijján azonban azt kell mondanunk: pacta sünt servanda, s ha I'H/J őméltósága emiatt azt veti szememre, hogy nincs szociális érzékem: erre csak azt felelhetem, hogy szociális érzékem igenis van, de amellett jogérzékem is van, amely arra ösztönöz, hogy igyekezzem minden tényállásnak megadni a maga adekvát jogkövetkezményeit. Nem adekvát egy önmagában megengedett és jogszerűnek elismert megállapodásról való lemondáshoz oly iizetési kötelezettséget fűzni, amelynek ellenszolgálatát, a munka teljesítését, a másik fél nem köteles szolgáltatni. Ha egyes törvényhozások ezt mégis teszik: ott Brénnús a kardját dobta a mérleg egyik serpenyőjébe, amely tény nem jogi, hanem hatalmi tény. A Ti 24. J-a a versenytilalom teljesítésének követelését csak az illetmény továbbflzetésének idejére engedi meg. A „teljesít és" a verseny abbahagyásálwin állana, ami fennálló jogunk szerint csak a tisztességtelen verseny keretélnm, érvényesíthető közvetlen kényszer útján (23.800—1924. I. M. sz. rend. 21. Ppé. 49. §). Ha tehát a versenytilalom megszegése nem egyúttal tisztességtelen verseny is, akkor annak végeredményben pénzbeli szankciói a szerződésszegő alkalmazott vagyontalansága esetéhen — ami fölötte gyakori — amúgy is hatástalanok. Minthogy elvileg ellene vagyok az illetmények továbbfizetésére vonatkozó szabályoknak, a szóbanforgó rendelkezés reám nézve egyértelmű a teljesítés iránti követelés teljes kizárásával. De ettől eltekintve is a Brennus-szabályok közé kell soroznom, mert objektív alapon nem lehet belátni, miért kelljen éppen ebben a relációban (v. ö. Keresk. Törv. 273. § 1. bek.) a kötbért (le- vagy fel-?) fokozni bánatpénzzé, amikor éppen csak a megengedett, tehát a jog részéről inár túlságos gúzsbakötésnek nem talált és az alkalmazott részéről elvállalt versenytilalmi kikötés tisztességes betartásáról vau szó! E szabály a versenytilalmat — a szerződő felek egyező akarata ellenére — utólag átváltja egy pénzösszeg lizetésére irányuló követeléssé, amelyet rendszerint (hacsak beszámításra nem nyílik alap) a munkavállalótól be sem lehet hajtani. Ugyanez áll megfelelően a kártérítés tekintetében is. Fennálló jogunk szerint a kártérítést a kötbéren felül követelhetni (Ker. Törv. id. 273. $ 2. bek.) és nincs ok, hogy ettől itt eltérjünk. Kevés gyakorlati fontosságot tulajdonítok a T. 24. § 3. bek.hen foglalt szabálynak, amely érvénytelennek mondja ki harmadik személy kötelezését arra, hogy a versenytilalommal nem korlátozott alkalmazott kereseti tevékenységét korlátozni fogja, mert e szabály kijátszását alig lehet meggátolni. Hogy végül jogi kötelezettség kijátszását célzó megállapodás érvénytelen (24. § 4. bek.): már az általános szabályokból következik s külön hangsúlyozása csak zavart okozna. Joggyakorlat A Kúriánah határozatai* Alperes a perindítás folytán abbahagyván a tisztességtelen versenynek inkriminált módját s nem lévén ok tartani az ismétléstől, a híróság elutasította az abbahagyásra irányuló keresetet. Az abhahagyási nyilatkozat megtétele óta eltelt több, mint másfél év óta uem is merült fel többé oly panasz, hogy az alperes a kifogásolt felirattal árut szállított volna: módjában állott odahatni, hogy más szappangyárosoknál, nevezetesen az alperesnél is teendő szappanrendeléseiknél mellőzzék a „Hangya" jelzés előírását. (P. IV. 1931—1929.) A sérelmes tartalmú röpcédula terjesztésének ismétlésétől való eltiltása iránt való rendelkezést azonban még nem teszi feltétlenül tárgytalanná a terjesztésnek a keresetindítás előtt történt megszüntetése, mert ez nem a felperes kifogásolási jogának és kifogásai alaposságának feltétlen elismerésével történt, sőt ellenkezően, az alperes a perben végig fentartotta védekezését a Tvt. rendelkezéseibe ütközőként minősítése ellen és így okszerűen lehet törvénybe ütköző magatartása ismétlésétől tartani. (P. IV. 3512—1927.) Az abbahagyásra irányuló kereset elévülése kérdésében annak nyomán, hogy a Tvt. 32. $-a értelmében abbahagyás alatt valamely cselekmény ismétlésétől tartózkodást is kell érteni, valamint, hogy a 47. § értelmében be nem fejezettnek kell tekinteni az olyan cselekményt, mely a Tvt. rendelkezéseibe ütköző valamely állapot vagy állandó üzleti berendezés fentartásában nyilvánul meg, az az állandó joggyakorlat alakult ki, hogy folyamatos vagy ismétlőlő magatartásnál a folyamatosság vagy ismétlődés tartama alatt meg sem kezdődik a 37. §-ban jelzett elévülés, mert a jogsértő magatartás fentartása maga folyamatos jogsértő cselekmény lévén, az annak valóságos megszűntét követő 6 hó leteltéig az előzetes tudomás ellenére is alapul szolgálhat a keresetindításra és a jogsértő magatartásnak az arról való tudomás ellenére tűrése csak akkor szolgálhat a kereset sikerének akadályául, ha a tűrés oly hosszú időn át tart, hogy az a belenyugvás megállapítására alkalmas, avagy a keresetindítás halogatása rosszhiszemű okból történik. Ez az eset azonban nem vonja maga után a kereseti jog elévülését, hanem a kereseti igénynek érdemi okból való elenyésztét. (P. IV. 6002—1928.) Vevőfogdosás (Védekezés) felelősség. A tilos magatartás abbahagyására kötelezhető, illetve a Tvt. 32. §-a nyomán ezzel egyértelműen a cselekmény ismétlésétől eltiltható amaz általános anyagi jogszabálynál fogva, hogy az üzlettulajdonos felel üzleti alkalmazottainak a tisztességtelen verseny tilalmába ütköző magatartásáért, hacsak nem igazolja, hogy arról nem is tudhatott, vagy az alkalmazottja aző kifejezett tilalma ellenére járt el. Adott esetben azonban ennek ellenére sem támadható meg sikerrel a fellebbezési bíróságnak a kereset vonatkozó részét elutasító döntése, mert a felperesi alkalmazott egy ízben történt rendőri igazoltatásának a tényállásból kitűnő előzménye az, hogy az alperes azt észlelte, hogy a felperesi alkalmazott egy a felperes üóküzletén túl, az alperes üzlete irányában haladó egyént az uccán elfogott és a felperes fióküzletébe vitt, ami kétségtelenül a vevőfogdosás tilos és az alperes versenytárs jogos érdekét nyilvánvalóan sértő jelenségnek mutatkozhatott, következőleg az alperes nejének az az eljárása, hogy ez üzletükre sérelmesnek mutatkozó tilos cselekmény tettese kilétének megállapítása végett rendőri • A Kúriának határozatait rendszeresen közli :l „Jogi Hírlap". Szerk.: dr. lioda Gyula ügyvéd, Budapest,