Iparjogi szemle, 1930 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 3. szám

ÍPAEJOGI SZEMLE munkaviszonyúról sa'lö tervezetben (rövidítve; „T") pedig unnak 18., 19. §-ai, s csak futólag érintem az ú. n. „titkos" verseyntilalmakat, amelyeket Ritter2 „Konkurrenzhauptvertrage"-nek nevez, szembeállítva azokat a versenytilalmi mellékkikötéssel, s amelyeket munkaadók egymás között vagy — in thesi ez is elképzelhető — munkavállalók egymás között kötnek. Ritter azért választja ezt az elnevezést, mert az ugyanazon kereseti osztályhoz tartozók között ily szerződések rendszerint nem támaszkodnak más, pl. szolgálati szerződésre, lianem önálló1 létük van, vagy legalább lehet, míg az a kikötés, amelyre mi elsősorban gondolunk, rendszerint mint a szolgálati szerződéshez járuló paktum jelentkezik. Ilyen „titkos" versenytilalmi megállapodást kötöttek pl. a berlini, ú. u. D.-bankok arra nézve, hogy nem alkalmaz egyikük sem oly tisztviselőt, aki valamely társbanknál felmondatlan állásban van. A megállapodást utóbb állítólag felbontották, mert a tisztviselőknek sikerült a közvéleményben erős ellenszenvet kiváltani ellene. Vájjon az ily megegyezés a jó erkölcsökbe ütközik-e, vitás3 s tulajdonkép a kartelkérdés körébe vág.4 A magántisztviselők és kereskedősegédek szolgálati viszonyáról szóló Törvénytervezet 108. §-ának 3. bekezdése sommisnek mond minden oly megállapodást, amelynél fogva munkaadók egymásközt arra kötelezik magukat, hogy az egyik határozott ideig vagy egyáltalán nem, vagy csak bizonyos előfeltételek fennforgása esetében alkalmazza a másiknak volt alkalmazottját. A 2. bekezdés szerint az alkalmazott ilyenkor utolsó munkaadójától kártérítést és nem vagyoni káráért elégtételt követelhet, a megállapodásban résztvett többi munkaadó pedig a kártérítésért egyetemleg felel. Csak az oly megállapodásnak kegyelmez meg a 3. bekezdés, amely a fennálló munkaviszony vagy függőben levő munkaviszály tartamára vonatkozik. Meg tudnék békülni azzal a szabállyal, hogy munkaadók arra vonatkozó megállapodása érvénytelen, hogy az egyik egyáltalán nem alkalmazza a másiknak volt alkalmazottját. Ez bojkottjellegü paktum, amely méltánytalanul megnehezíti az alkalmazott boldogulását. Már, ha a megegyezés aránylag rövid időre szól, és a munkaadók érdekei szempontjából megokolt, mert pl. arra szolgál, hogy alkalmazottaknak egymástól való elcsábítását meggátolja; kezd a rendelkezés túlszigorúvá válni; s végkép az annak ama része, amely még az oly megegyezést is megbélyegzi, amely szerint az egyik munkaadó a másiknak alkalmazottját csak bizonyos feltételek mellett alkalmazza. Ennyi egyesülési és szerződési szabadsága már csak a munkaadóknak is van, feltéve, hogy a megállapított előfeltételek méltányosak és nem túlzottak! Mi kivetni való van pl. egy olyan megállapodáson, hogy a munkaadó nem alkalmaz oly egyént, aki a másik munkaadó ellen büntetendő cselekményt követett el, üzleti titkát elárulta, bizalmával másként visszaélt, okot adott felmondásnélküli elbocsátásra stb.? A határ megvonásáról lehet vitatkozni, de a megegyezés érvényét elvileg megtagadni nem szabad. A szabály alól engedélyezett két kivétel közül az első különben is kétértelmű, mert a „munkaviszony megszűnése" érthető tényleges és jogi értelemben; első esetben a saját hibájából felmondás nélkül elbocsátott alkalmazott munkaviszonya is megszűnt az elbocsátáskor, amikor is a kivétel tárgytalan, a második esetben pedig a kérdés a felmondási idő tartamára zsugorodik össze, s legfeljebb határozott tartamú szolgálati szerződésnél a még hátralevő időtartamra. III. Azonban a „qui bene distinguit bene docet" elv alapján egy pillanatig meg kell állanunk az oly versenytilalmaknál, amelyeket nem alkalmazottak vagy volt alkalmazottak versenyének kizárása céljából létesítenek, hanem önálló vállalatok egymás között állapodnak meg és „rayonirozzák" egymáí versenyét. Ez a téma is tulajdonkép a kartellkérdéssel rokon5, s itt elsősorban ama negatívum szempontjából érdekel, hogy természetesen sem a tételes jog, som a joggyakorlat ama korlátozó szabályai, amelyeket pro libertate az alkalmazottak javára felállítanak, ily megegyezésekre nem nyernek alkalmazást. Ezért mondotta a Reichsgerieht helyesen érvényesnek azt a megállapodást, amelyet egy üzlet eladója kötött időhatár megállapítása nélkül annak vevőjével ée erősített meg 50.000 márka kötbérrel, hogy „in Nord- und Ostdeutschland, 2C. Ritter. Dio Konkeurrenzklausel irn neuen Rcehte, Deutsche Juristen-Ztg. VII. 1902. 349. s k. 1. * Nem erkölcstelen Baum szerint, Das Recht des Arbeitsvertrages, Leipzig, 1911, 88. 1., erkölcstelen Pothoff szerint, Probleme des Arbeitsrechtes, Jena, 1912, 129. 1. * V. ö. Baumgarten—Meszlény, Kartellek, trösztök, Budapest, 1906, 232. 6 k. L B V. ö. Baumgarten—Meszlény: Kartellek, trösztök Budapest, 190G, 91. s. k. 1. d. i. in einem Oebiet, welches dem Bezirk II. der Tafelglasgrosshándler entspricht, weder ein Konkurrenzgeschaft zu eröffnen, noch sich, sei es tatig oder still, an irgend einem Konkurrenzgeschaft in irgend einer Weise zu beteiligen, noch überhaupt in das bezeichnete Gebiet hinein irgendwelche Gescháfte abzuschliessen, die der Káuferin Konkurrenz maoheai künnen." (Rü. 1923. jan. 5., EL 602—1922, Markenschutz u. Wettbewerb XXII. 176. 1.) Ugyanígy különböztet a Reiehsgericht, amikor kimondja, hogy a versenytilalmi kikötésnek becsületszóval való megerősítése csak az alkalmazott részéről érvénytelenségi ok, do nem az általában üzleti kötelezettség ilymódon való' megerősitése. (RG. 1929 nov. 17, VI. 275—1919, Mark. u. Wettb. XIX. 166. 1.) IV. Mindazáltal a különböző jogrendszerek ezeket a megegyezéseket sem bízzák a felek szabad tetszésére, s jelesül az individualizmus alapján álló társadalmi rendek elejétől fogva ellene szegültek az egyén szabad mozgás lehetősége túlságos megkötésének. Már a római pandekták tartalmaznak erre nézve két érdekes fragmentumot, amelyeket nem árt itt megismernünk. Az első így szól: „Titiusmak százat hagyományoztak azzal a feltétellel, hogy ne távozzék síremlékemtől, vagy hogy ebben és ebben a városban ne lakjék. Itt nincs helye biztosítékadásnak, mert ez csorbítaná a szabadságra való jogot." Így Papinianus, 1. 71. § 2. Dig. de conditionibus et demonstrationibus 35, L Érdekes a másik eset is; Maevia, amikor meghalt, Saccus és Eutychia és Irena nevű rabszolgáit végintézkedésben feltételesen felszabadította a következő szavakkal: Saccus rabszolgám és Eutyohia és Irena rabszolganőim mind szabadok legyenek, azzal a feltétellel, hogy síremlékemnél hónapról hónapra egy lámpát gyújtsanak és halotti ünnepet üljenek. Mivel már most Saccus, Eutychia és Irena nem jelennek meg állandóan a Maevia síremlékénél, kérdem, vájjon szabadok lehetnek-e? Modestinus azt a véleményt adta, hogy sem az egész mondat szavainak összefüggése, sem a végrendelkező szándéka nem oda irányul, hogy a szabadság a feltétel által fel legyen függesztve, mert azt akarta, hogy a rabszolgák mint szabadok legyenek a síremléknél; azonban őket a bíró köteles arra kényszeríteni, hogy a végrendelkező parancsát teljesítsék. így Modestinus, 1. 44. Dig. de manumissis tcstamento 40, 4. V. A versenytilalmi megegyezéseket önálló vállalkozók között az angol jog is ellenőrzi jelesül a „restraint of trade", a kereskedelmi forgalom megszorításának közrendészeti szempontjából és annyiban érvényteleneknek tekinti, amennyiben a ,,public policy" ezt megkívánja. Nem lát nevezetesen túlságos megszorítást a szerződésben akkor, ha a megszorítás csak részleges, jelesül helyi szempontból6, míg időbeli korlát a kikötés érvényéhez elvileg nem kívántatik meg, de nem is elegendő.7 Megkíván valamelyes ellenértéket („consideratktn"),* amelynek azonban nem kell „megfelelő"-nek („adequate") lennie, azaz a szolgáltatással arányban állania," S megkívánja végül, hogy az ily megegyezés ne legyen észszerűtlen („unrcasonable"), amely fogalomra alább még visszatérek.10 A német Reiehsgeiicht mint az egyéni szabadság túlságos gúzsbakötését („Knebelvcrtrag") a jó erkölcsökbe ütközőnek és a BGB. 138. § 1. bek. alapján semmisnek mondotta ki a kizárólagos árusitási kötelezettséget az egyik szerződő fél terhére rovó megállapodást akkor, amikor azzal nem állt szemben a kötelezett fél átvételi joga, mert ez a jogosultat abba a helyzetbe hozza, hogy a rendelések beszüntetésével a másik felet teljesen kikapcsolja a forgalomból. (RG. 1917 jún. 29, VI. 31—1917, Mark. u. Wettb. XVII. 158. 1.) Ami végül a magyar jognak erészbeli állásfoglalását illeti: azt megismerhetjük a kir. Kúria P. IV. 4936/1927. sz. ítéletéből, amelynek az volt a tényalapja, hogy a kikötés szerint egy szikvízgyár eladóija, az alperes, mindaddig, amíg az eladott üzlet vevőjének, felperesnek, S. községben szikvízgyára lesz, a község területén szikvízgyártással nem foglalkozhatik. A kir. ítélőtábla, mint fellebbezési bh-óság, a kikötést „bírói elismerésre nem számítható"-nak mondotta ki. A Kúria, noha megállapítja, hogy a kikötésben foglalt időbeli elhatárolás nemcsak határozatlan, hanem közel áll az időbeli korlát nélkül való versenytilalomhoz, mégis kimondja, hogy a kikötés nem a maga egészében érvénytelen, hanem csak azt vonja maga 6 Esetek felsorolása: Chitty, A treatiese on the Law of Contracts, London, 1881, 616. 1. f) j. ' Chitty id. h. e) j. 8 Chitty id. m. 616. 1. " Chitty id. m. 617. 1. 10 L. alább 1.