Iparjogi szemle, 1930 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 1. szám - Az ábrás és szóvédjegyek összetéveszthetősége és a német Reichsgericht

2 IPARJOGI SZEMLE lehet kétség a felől, hogy ez a cselekmény mégis csak több, mint egyszerű ízléstelenség, s így de lege ferenda az esetnek tanulságul kell szolgálni arra nézve, hogy a titoksértés tényállását tágabban vonjuk meg az eddiginél és jelesül a formailag „tisztességes" úton, de tartalmilag mégis a bizalommal való visszaélés útján felhasznált titoknak is megadjuk a büntetőjogi oltalmat. 2. Tilos-e a titok továbbadása, ha az nem „verseny céljára" történik, vagy ha nem valósítja meg önmagában a „felhasználás" fogalmát? A Eeichsgericht kimondotta, hogy a titoktartási kötelezettség nincs megsértve, amikor az alkalmazott az apjának titoktartás terhe mellett tett oly közlést, amely jogosult érdekek megóvására szolgált (1919 nov. 17., VI. 275/1919. sz., Markenschutz u. Wettb. XIX. 166. 1.). De a dolog nem mindig ilyen ártatlan. Tudok egy esetről, amikor egy külföldről nagy költséggel idehozott kelmefestőmester az ő gondosan titkolt festési eljárását bizalmasan közölte alkalmazott-társával, aki azt közös főnöküknek árulta el. A főnök erre nyomban elbocsátotta a külföldi alkalmazottat és vígan használja a festési titkot. A főnök nem követte el a 15. § 1. bek.-ben körülírt magánjogi jogsértést, mert az alkalmazott és főnöke közt versenycélzat nem képzelhető, de a törvény fent kifejtett értelme szerint nem követett el büntetendő cselekményt sem, mert hiányzott fogalmilag a versenycélzat. A másik értelmezés arra a kétes értékű eredményre vezetne, amelyre a Budapesti Tábla fent idézett döntése jut, hogy t. i. a főnök büntetés alá esnék ugyan, esetleg kártérítésre is köteles volna, de a titok felhasználásának abbanhagyására nem volna szorítható. Az alkalmazott-társ pedig egyáltalában nem vonható felelősségre, mei't nem „használta fel" a titkot, csak „elárulta". Pedig a legkirívóbb hűtlenséget, a bizalommal való visszaélést, tulajdonkép ő követte el. Helyesebb ezért a csehszlovák 1927 júl. 15-i 111. sz. TVT. 13. § 1. bek., amely egyfelől az alkalmazott részére bármi módon hozzáférhetővé vált titkot bevonja a tilalom körébe, másfelől pedig versenycélzatot nem követel meg, csak azt, hogy a titok „verseny céljára felhasználható" legyen. Az üzleti titok elárulása nem alkalmazott részéről önmagában fennálló jogunk szerint kétségkívül nem büntetendő cselekmény és a TVT. alapján magánjogilag sem tilos cselekmény, hacsak már önmagában a TVT. 1. §-a alá nem esik, tehát maga az elárulás nem hitelrontás, hírnévrontás, vagy nem történik avégből, hogy a titkot más versenytárs használja fel. Vájjon általános jogelvek alapján az ily cselekmény magánjogilag tilos-e, más lapra tartozik. Mindenesetre feltűnő, hogy a TVT. által közvetlenül szem előtt tartott tényállás szerint a törvénybe vagy a jóerkölcsbe ütközést más személynek kell megvalósítania, mint a felhasználást, miből folyólag nem állnak be a jogkövetkezmények, ha a felhasználó nem tudott arról, hogy az eláruló tisztességtelen úton jutott a titok birtokába. Az elárulónak tehát csak el kell titkolnia a megszerzés útját, s akkor ő is, a felhasználó is minden jogkövetkezménytől mentes! Itt is látszik, mennyire szükséges lehet az abbanhagyási keresettel egybekapcsolható eltiltás, amely a jóhiszemű felhasználóval szemben is alkalmazásba jöhet. 3. A most kifejtettek értelmében az, akire nem „üzleti érintkezésben" híztak a 15. § 2. és a 21. § 3. bek.-ében említett műszaki jellegű mintát vagy utasítást, hanem azt más úton tudta meg — feltéve, hogy maga ez az út nem a jóerkölcsbe ütköző —, azt akár verseny céljára is felhasználhatja. Mi az „üzleti érintkezés"? Üzleti érintkezésben áll két versenytárs, akik ugyanabba a kávéházba járnak s kártyázás közben az egyik a másiknak kifecsegi a maga műszaki titkát? Az egyik talán oly ravasz, hogy a másik együgyüből tervszerűen kiszedi a fontos adatokat? Milyen nehéz ezt a beugratást bizonyítani! S ez a Schlaumeier szaladhasson haza s kezdhesse használni a receptet, mintát stb.? A 15., 21. §-ok 1. bekezdése nem ad védelmet, ha a titok nem törvénybe vagy jóerkölcsbe ütköző módon jutott a versenytárs tudomására, vagy nem „árulták el" neki. Már láttuk fent, hogy a Kúria sem tekinti elárultnak az olyan titkot, amelyet maga a titok birtokosa közöl másokkal, s annak felhasználásában csak a jóízlés elleni vétséget lát. Nem „üzleti érintkezés" továbbá a munkaadó és alkalmazottja közti érintkezés í,em (RG. 1910 okt. 20. I. 590/104. Mark. u. Wettb. XI. 10. 1.). Do a titoknak verseny céljára való felhasználása erkölcstelen és így tilalmazandó volna akkor is, ha nem „üzleti érintkezésben" jutottak a bn-tokába, amint egyszer ez a felhasználás a bizalommal való visszaélésként jelentkezik. A TVT. 1. §-a a magánjogi oltalom keretében rikítóbb esetekben segíthet; de nagy kérdés, szabad-e itt megállnunk és a bizalommal való ily cinikus visszaélést megtorolatlanul hagynunk. 4. Ha üzleti érintkezésben ugyan, de nem műszaki jellegű mintát vagy utasítást használnak fel akár verseny cáljára is, a TVT. 1. § körén túl nincs paragrafus. V. ö. a fent már említett esetet, amikor az egyedáruság megszerzésére társulok egyike az adatokat a másiktól kitudva, magához kaparintja az egész jó üzletet. Ide vág a budapesti kir. törvényszék következő döntése is: A versenytörvény 15. §-a, amely az üzleti vagy üzemi titok jogosulatlan felhasználását tilalmazza, ennek egyik eseteként sorolja fel az üzleti érintkezésben másra bízott műszaki jellegű minta, rajz vagy modell jogtalan felhasználását. Magától értetődik, hogy ennek a műszaki jellegű mintának vagy rajznak olyannak kell lennie, amely üzemi vagy üzleti titkot képez, amelyről tehát csak a beavatottak szerezhetnek tudomást, s amely magából az eladásra kerülő áruból fel nem ismerhető. A kir. törvényszék álláspontja szerint sem a tárcsák méretezése, sem azok lyukbeosztása üzemi titkot nem képezhet, mert azok bármely szakértő által egyszeri rátekintés útján utánozhatok, s így a felperes által átadott rajzoknak sincs semmiféle műszaki jellege vagy jelentősége. (B. Tsz. — 42.286—1928., Iparjogi Szemle XIII. évf. 11. sz. 6. 1.) 5. A szolgálati viszony megszűnése után a volt alkalmazott elárulhatja vagy verseny céljára is felhasználhatja az e minőségben megtudott vagy rábízott üzleti vagy üzemi titkot, míg az olyat, amelyet nem e minőségében tudott meg vagy bíztak reá, csak akkor használhatja fel, ha tisztességes úton jutott hozzá. így jelesül a szolgálati viszony megszűnése után is fennáll a titoktartási kötelesség, ha a szolgálat vállalása éppen az üzleti titok kitudása céljából történt (K. VII. 3977—1927., idézi Bányász, Tisztességtelen verseny, Bpest 1929., 71. 1.), vagy ha valaki e célból csak színlegesen vállal alkalmazást (Kohler id. h.). A most érintett álláspontot — úgy látszik — a Bpesti Kamara Juryje is osztja, amikor kifejti: „Eldöntendő kérdés tehát, vájjon az alkalmazott a munka minőségénél fogva megtudott vagy reábízott titkot árult-e el, avagy azt pl. gazdája távollétében csente el (lerajzolta a modellt). Utóbbi esetben felelősségre vonható az alkalmazotti viszony megszűnése után is, míg ellenesetben a törvény értelmében nem követett el tisztességtelen versenyt. A cselekménynek tehát törvénybe (csalás, okirathamisítás, lopás, ingó dolog rongálása, levéltitok- vagy magánlaksértés stb.) vagy a jóerkölcsbe kell ütköznie". (J. 1462—1927., Bányász id. m. 217. 1.) Ehhez csak annyit jegyeznék meg, hogy a Jury bátran lehetne valamivel kevésbbé jogászias s helyezhetné a fősúlyt a bizalommal való visszaélésre, a breach of faith-re, ami egyfelől közelebbi és szabatosabb meghatározás, mint a jóerkölcs megsértése, másfelől függetlenítené őt a Btk. kategóriáitól, amelyek itt közömbösek is, mert pl. éppen a modell lerajzolása történhetik lopás, ingórongálás, magánlaksértés stb. teljes kizárásával és mégis erkölcsileg époly elítélendő, gazdaságilag époly károsító, jogilag tehát époly büntetendő lehet, mint ha ily cselekményekkel kapcsolatos volna. Ha nem is kifejezetten, de mégis meglehetős határozottsággal koncedálja ezt a m. kir. Kúria is egy legutóbb eléje került esetben. A munkaadó egy mintakollekciót adott át utazó ügynökének azzal a rendeltetéssel, hogy azt ügynöki tevékenysége során felhasználja. Az ügynök a kollekciót az alkalmazási viszony megszűnte után is magánál tartotta a végből, hogy azt egy munkaügyi perben bizonyítékul felhasználhassa (tehát nem tisztességtelen verseny céljából!). A Kúria egy másik perben megállapította, hogy az ügynök megsértette a titoktartási kötelességet, mert: Nem vitathatja sikerrel a felperes (az ügynök) azt, hogy őt a titoktartás csak a szolgálat tartama alatt kötelezte, mert az alkalmaztatási viszony megszűnésével a szerződés értelmében a dolgot felperes visszaadni tartozott és ha ennek ellenére azt vissza nem adta, hanem továbbra magánál tartotta, maga teremtett olyan helyzetet, amelyben az üzleti titok megsértése a szolgálati viszony megszűnése ellenére és annak utána is lehetővé vált... (Kúria P. VII. 3977/1927., Jogi Hírlap 1929. évf. 683. sz.) Ha a Kúria itt a szerződés szavaira hivatkozik, ez nem jelenti azt, hogy más lenne a helyzet, ha a szerződés e részben semmit sem tartalmazott volna, mert természetes, hogy a mintakollekció nem az utazó ügynöké, hanem a főnöké. S fontos leszögezni azt is, hogy a Kúria a titoksértést megállapítja anélkül, hogy annak elárulása vagy versenycélzatú felhasználása történt volna, pusztán a titokkal, a főnök bizalmával való visszaélés alapján. „A szolgálati viszony megszűnése" alatt egyébként