Iparjogi szemle, 1930 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 1. szám - Az ábrás és szóvédjegyek összetéveszthetősége és a német Reichsgericht

XXIV. ÉVFOLYAM Megjelenik minden hó 1-én, mint a .MAGYAR GYÁRIPAR" rendes melléklete Jury SZEMLE í. SZÁM „IPARJOGVÉDELMI EGYESÜLtT' lagja lagsági járulékul kapják Jury Az eszmei javak, az üzleti tisztesség, szabadalmi-, védjegy-, minta-, szerzői-, név- és cégjog oltalmát szolgáló folyóirat AZ „IPARJOGVÉDELMI EGYESÜLET" KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST V, ALKOTMÁNY UCCA 8 SZÁM TELEFÓN: AUT. 253—17, 264—03 Szerkesztik: DR BÁNYÁSZ JENŐ és DR FAZEKAS OSZKÁR Az ábrás és szóvédjegyek összetéveszthetősége és a német Reichsgericht írta.- Dr. SCHUSTER RUDOLF, a m. Kir. szab. felsőbíróság ny. elnöke A német legfelsőbb bíróság a védjegyek összetéveszthetősége kérdésében érdekes döntést hozott. A felperes javára sörre és más italokra a következő szóvédjegyek vannak belajstromozva: „Grenzquell", ,,Urenzbráu", „Grenzbier", „Grenztrunk", „Grenz". A négy utolsó védjegyet a felperes nem használja. Az alperes ja\ ára ugyanarra az árunemre — későbbi prioritással — egy védegy van belajstromozva, amely ábrából és szóból van összeállítva: az ábra egy egyenruhába öltözött férfiút mutat, aki — a vállán fegyvert hordva — söröskorsóból iszik; a férfi mellett van egy útmutató „vámhivatal" felirattal, és az ábra alatt feltűnő nagy betűkkel ez a szó látható: ,,Grenzjáger-Brau". A. felperes a két védjegy összetéveszthetősége okából törlést kér stb. 1 , ; ; Mindkét alsóbíróság' a keresetet elutasította, mert úgy találta, hogy nem forog fenn összetéveszthetőség. A Reichsgericht a felperes felülvizsgálati kérelmének helyt adott és a kereset értelmében döntött, mert az összetéveszthetőséget fennforogni látja. Az ítélet indokolása igen részletes; lényegesebb részei ezek: Az a körülmény, hogy a felperes a javára belajstromozott védjegyeknek egy részét nem használta, súlytalan; azokat használatba venni bármikor jogosult. Az összetéveszthetés megállapításának szempontjából a használatba nem vett védjegyekre is figyelemmel kell lenni. Az összetéveszthetés kényes meghatározásánál mindig figyelembe kell venni, hogy a védjegyből, mint szóból, mi marad a közönség emlékezetében, továbbá figyelembe kell venni u szó fonetikus hatását, és végül figyelmet érdemel az, hogy az egészről milyen fogalom rögződik meg a néző, illetve halló emberben. Nem szükséges, hogy ezek a kellékek mind egyesítve, egyszerre fennforogjanak az összetévesztés megállapítása végett. A jelen esetben kétségtelen, hogy a felperes védjegyeiben, és az alperes védjegyében, úgy ennek ábrájában (határvámőr), mint a „Grenzjager" szóban a „Grenz" (határ) szó, ami kiemelkedik, a határra utaló útmutatóban és a határőr egyenruhájába öltöztetett férfiábrában is. A „Grenzjager" szíüioz hozzátett „Brau" szó a jelen esetben teljesen jelen tőségnélküli és nem disztingváló akkor, mikor italokról van szó. Az összehasonlításnál tehát döntő szerepe csak a „Grenz"-nek jut. Az a körülmény, hogy az alperes a „Grenz" és „Bráu" szavak közé a „Jáger" szót ékelte be, az összetévesztést annál kevésbé zárja ki, mivel ennél a kérdésnél is csak a forgalmi körök felfogása lehet irányadó; ezek pedig, tekintettel arra, hogy különösen hosszabb szavaknál szokásos azoknak rövidített alakban való használása, jog"osan lehetnek abban a nézetben, hogy a „Grenzbráu" csak rövidített alakja a „Grenzjágerbráu"-nak, úgyhogy az összetéveszthetősége a felperes és az alperes védjegyeinek annyira nyilvánvaló, hogy a forgalmi körök e védjegyekben nem fognak más-más termelőüzemre gondolni. Végül érdekes — és a felülvizsgálat szempontjából fontos — az a kijelentés, hogy az összetéveszthetőség kérdése nem ténykérdés, hanem jogkérdés, mert megállapított tényekből folyó jogi következtetésről, tehát felülvizsgálat alá eső kérdésről van szó. Ez a határozat bennünket nemcsak azért érdekel, hogy abból az látható, hogy a német legfelsőbb bíróság e fontos kérdéssel mily behatóan és a forgalmi körök felfogásának figyelembevételével foglalkozik, hanem azért is érdekel bennünket, mivel a mi védjegyjogi határozatainkban megnyilvánuló felfogás a fenti ítélet álláspontjával egyező és helyes irányban halad, mely irány ily ítélet által csak meg-erósltést nyer.*) Az üzleti és üzemi titok jogi oltalma írta : Dr. MESZLÉNY ARTÚR, egyetemi tanár, budapesti ügyvéd III. E sokféle szabályt persze az teszi nehezen áttekinthetővé, hogy tényállásaik részben egymásba folynak, egymást fedik, részben pedig egymástól eltérnek, s így minden konkrét esetben megtörténhetik, hogy az két vagy több tilalom alá is ütközik — büntetőjogi nyelven: alaki halmazat — vagy egyikbe sem, amikoris a cselekményre a jog nem reagál, noha az esetleg nagyon is kihívná ezt a reakciót. E tételemet legjobban az világítja meg, ha e jogszabályoknak mintegy negatív lemezét mutatom be, azt, hogy mely tényállásokkal szemben marad a fennálló jog passzív. 1. Tisztességes úton megtudott titok felhasználása nem verseny céljára, harmadik személy (nem alkalmazott) részéről. A bpesti kir. ítélőtábla B. I. 5443/1924. sz. ítéletének (Iparjogi Szemle XXIII. évf. 7. sz. 12. 1.) alapjául az a tényállás _ szolgált, hogy a vádlott a főmagánvádlóval valami egyedárusítás megszerzésében való társulás iránt folytatott tárgyalásokat, amelyek során a sértett maga közölte a vádlottal az egyedáruságra vonatkozó üzleti feltételeket. Ezek a vádlottnak annyira kom eniáltak, hogy a sértettel a szerződési tárgyalásokat megszakította és az egyedáruságot maga szerezte meg a sértett kinullázásával. Felmentő ítéletének indokolásában azt mondja a Tábla: Az üzleti életben tett bizalmas közlések csak abban az esetben lennének az üzleti titok fogalma alá vonhatók, ha azok a közlés idején már valóságos üzleti értéket képviseltek és emiatt azokra nézve a tárgyalások folyamán titoktartási kötelezettség köttetett volna ki. A vétség további tényálladéki eleme, hogy az üzleti feltételeket és tényeket elárulás útján, vagy a törvénybe vagy a jóerkölcsökbe ütköző módon tudta légyen meg. Elárultnak azt a titkot kell tekinteni, amelyet az közöl a tettessel, akinek kötelessége volna azt megőrizni. Nem lehet szó tehát elárulásról akkor, ha az esetleg üzleti titkot képezhető tényeket maga a jogosult s az azok felett szabadon rendelkező főmagánvádló közölte a vádlottal, és pedig abból a célból, hogy öt pl. társul megnyerje, amely körülmény kizárja azt is, hogy a vádlott a feltételek és tények birtokába a törvénybe vagy a jóerkölcsbe ütköző módon jutott volna. Azt megállapította ugyan a kir. ítélőtábla is, hogy vádlott a tisztességes úton tudomására jutott körülmények ismeretében szerezte meg az egyedárusítási jogot, aki a főmagánvádlóval kötött megállapodást, a feltételek be nem tartása miatt, egyidejűleg stornírozta. Ez a cselekmény azonban — bár kétségtelenül a jóízlésbe ütközik — a fent kifejtettek szerint sem a vád tárgyává tett, sem más bűncselekmény tényálladékának megvalósítására nem alkalmas. A döntés a törvény betűje szerint kétségtelenül helyes, s teljesen érthető, ha a büntetőbíró itt megáll és nem tudja a cselekményt a paragrafus alá subsumálni. Azonban alig *) Az id. ítéletet és megbeszélést 1. a Juristische Wochenschrift« 1929. évi 44. sz. füzet. 3006. old. Az ítéletet a német Reichsgericht 1929 jul. 9-én 612—1928. II. sz. a. hozta.