Iparjogi szemle, 1929 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 8. szám - A nemzetközi kongresszusok és a magyar jogszolgáltatás

30 IPARJOGI SZEMLE liotünk, ahol az illető név, védjegy valamennyi árura vonatkoztatva gazdasági érlek, a forgalmi piacon abszolút értékkel bír, gazdasági fogalmat fejez ki — és amely oltalmi kört egyfelől a szélesebbkörü oltalmat igénylő váJlalat által kifejtett gazdasági munka, erkölcsi megítélés szerint (a becsületes, évtizedes munka kifejtése révén) joggal megérdemel, másfelől pedig az oltalmi kör szűkítése élelmes vállalatoknak az idegen, értékes gazdasági munkába való bekapcsolódásának nyit indokolatlanul teret. Örömmel és büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő, főleg védjegyjogi kérdésekkel, — részben védjegytulajdonosokból, részben pedig általában a védjegyes áruk által közvetlenül nem érintett kereskedőkből és iparosokból álló Jury-bizottságok a védjegy gazdasági értékét és jelentőségét kellőképpen felismerték. E helyes megismerésről tanúskodnak a Jury-knek egyes döntéseikből vett alábbi megállapítások: Előre kell bocsátanunk, hogy az alábbi megállapítások még a Jury elődjének, a Kamarai Védjegy Bizottság (K. Vb.) Idejéből származnak, azok ismételt hangoztatása. Hangsúlyozzuk ezt pedig azért, hogy nyomatékkal mutathassunk arra, hogy a magyar mentalitás nem a külföldi kongresszusuk döntései és az ott történt felszólalások nyomán kullog, hanem tisztességes felfogását követve, önérzetesen halad a maga útján — és jutott el a Jury intézményéhez. „A védjegyoltalom intézményének feladata, hogy az egyéniség és az általa kifejlett munkál megilleti') jogok respektálásának érvényt szerezzen; továbbá, hogy a jogok kijátszását minél nagyobb garanciákkal körülbástyázza; végül, hogy a vállalat tulajdonosa, sőt gyakran a vállalat tulajdonosainak egész generációja által kifejtett szorgalom jutalmát biztosítsa. E feladatnak pedig a védjegytörvény a forgalom érdekeinek, úgyszintén az érdekeltek meghallgatásának mellőzése által sohasem fog megfelelhetni" (K. Vb. 14.642—1914). „A legteljesebb cselekvési szabadság a védjegyek használata tekintetében, a védjegyjogi intézményre bízott jogtárgyak lehető legteljesebb és a lehető leghatásosabb oltalmának biztosítása a védjegytörvény célja és feladata" (K. Vb. 3452— 1918). A magyar ipar és kereskedelem védelmét hangoztató alperesi védekezésekkel szemben ismételten halljuk annak hangoztatását, hogy „a védjegyjog terén nemzeti sajátszerűségeket, a gyenge hazai kereskedelem számára a fejlettebb kereskedelemmel bíró államokkal felveendő verseny megkönnyítését célzó rendelkezések felvételét, mint a közintézmények etikája szempontjából célszerűtlen törekvéseket nemcsak mellőznünk, de kárhoztatnunk és önérzettel vissza kell utasítanunk" (K. Vb. 1804—1913). Majd máshelyütt olvassuk: „Ha ki akarjuk venni részünket a világkereskedelemben, úgy lépést kell tartanunk a külföldi államok törvényhozásaival, vagyis arra kell törekednünk, hogy védjegytörvényeinkben észlelhető különbségek a további divergálásokat megszüntessék. Saját hazánk jog.védelmének hatályossága is attól függ, hogy a külföldi jog is hazánk szolgálatába álljon, — tehát egyenesen reá vagyunk ultira a nemzetközi együttműködésre". (K. Vb. 2426—1910). „Semmi akadálya tehát Magyarországon annak, hogy a külföldi védjegytulajdonosok által helyesnek, gazdaságilag indokoltnak tartott kedvezéseknek, védelemnek, a legteljesebb védelemnek utat nyissunk" (K. Vb. 1804—1913). A Jury vezetőgondolata, hogy a „védjegyoltalom terén, ahol általában különleges, a hazai ipar és kereskedelem védelmét szolgáló érdekekről alig beszélhetünk, a becsületes, tisztességes kereskedői és ipari munkának teljes és tökéletes oltalmai kell biztosítanunk és el kell ítélnünk a hazai piacon a gazdasági értéket reprezentáló védjegyek oltalmi körébe való betolakodást, a munka és fáradság'nélkül mások erkölcsi javainak elorozását, erkölcsi értékeiknek, presztízsének illetéktelen felhasználását, megtépázását. egyszóval a vevőközönségnek bármily irányú megtévesztéséi". A következőkben az előadottak szemszögéből vizsgáljuk a külföldi (római, berlini, amszterdami) kongresszusok tanácskozásait, döntéseit, — e kongresszusok vitaülésein felszólalók előadásait. Itt ki kell azonban térnünk néhány oly kérdésre is, amelyek nem tartoznak szorosan e fejtegetések keretébe. De, ha mégis taglaljuk e kérdéseket, tesszük azzal a célzattal, hogy hangsúlyozottan reámulassunk arra a tényre, hogy védjegyhatóságunk la kereskedelemügyi minisztérium védjegyosztálya, a védjegytanács és a Központi Védjegyhivatal) mindenkor hivatásuk magaslalán állottak és a kereskedő- és iparosvilággal egyetértően, helyes érzékkel oldottak meg soksok olyan kérdést, amely fölött a nemzetközi kongresszusok még ma is tárgyalnak, vitatkoznak. íme néhány kérdés: a védjegyes vállalatok oszthatósága (a vállalat részleges átruházása); a szabadalmi, ipari mintaoltalmi okirat mint vállalat (a szabadalom, minta megvédésére bejelentett védjegy. — a szabadalom, minta (vállalat) eladásával az új szabadalom, minta tulajdonosra átszáll), nemkülönben az orvos, a mérnök által, laboratóriuma, irodája (vállalata) javára egy bizonyos áru megvédésére bejelenteti, a forgalomban még nem is szereplő (kísérletezés) védjegyesáru (vállalat!) átadásának a lehetősége; a viszonosság feltételezése mellett a külföldi vállalattal bíró, a külföldön azonban be nem lajstromozott védjegyek lajstromozási lehetősége (védjegybizonylat nélküli lajstromozás); a hazai piacon gazdasági értéket reprezentáló vállalati megnevezéseknek, árujegyeknek a belajslromozott védjegyekkel szemben elismert hatályos oltalma és végül a belajstromozott és a forgalmi piacon immár szinte árunév jellegével bíró védjegyeknek az oltalmi idő fennállása alatt való feltétlen védelme (a szabadjeggyé nyilvánítás ellen). Ez utóbbi (szabadjegy) kérdéssel a következőkben még bővebben foglalkozunk. A fentebb érintett kérdésekre nézve pedig utalunk a Nemzetközi Iparjogvédelmi Szövetség magyarországi csoportjának vitaüléseire, ahol e kérdések széleskörű megvitatást nyertek, továbbá a római, berlini és amszterdami kongresszusok döntéseire. [Szabadalmi Közlöny 1929 június—júliusi szám. Bányász Jenő dr. előadása: „A védjegyek függetlensége és átruházása", Sehusler Rudolf ilr.: Dic Warenzeichentagung in Berlin, (Gewerberechlliche Rundschau, Budapest, 1929 június.)] A védjegyek szabadjeggyé nyilvánítását illetőleg, ugyancsak nyúljunk vissza régebbi időkre. A magyar kereskedelemügyi miniszter már 39.495/1896. számú döntésében kimondja az általános védjegyjogi elvet: „Védjegyei; a lajstromozás hatálya alatt még akkor sem válnak szabadokká, ha a jogosított védjegyét nem is használná, vagy a mutatkozó visszaélések ellen fel nem lépne. Arra, hogy valaki jogáról lemondott, prasumptiónak helye nincs". Majd az „Aspirin" szóvédjegy oltalomképességét megállapító határozat indokolásában olvassuk a következő elvi jelentőségű kitételeket: ..A szóvédjegyeknél általában, de különösen a gyógyszerészeti védjegyeknél tapasztalható az a tény, hogy a közönség a szóvédjegyről azt hiszi, hogy ez a gyógyszernek közönséges elnevezése. Különösen áll ez olyan szóvédjegyekre, amelyek a latin vagy görög nyelv szógyökeiböl vannak képezve, mert a laikus fogyasztó ezeknek értelmé! épúgy nem ismeri, mint az illető gyógyszer pharmaceutikai nevét, a keltő között nem tesz különbséget, mert nem is tudja, hogy ily különbség van". — ,.Am nyilvánvaló, hogy a laikus közönségnek ez a védjegy körüli járatlansága nem szolgálhat valamely védjegy szabadjeggyé tevésére". — „Ha ez a körülmény elegendő volna valamely védjegy szabaddátételére, úgy bizonyos elterjedtség után minden ilyen védjegyet szabadjeggyé kellene tenni, s a forgalombahozónak óvakodnia kellene attól, hogy elnevezését széles körben ismeretessé tegye, s áruintik forgói mát temperálni kellene." ,.Kz a felfogás végeredményében a gyógyszerészeti szakba vágó áruknak az iparjogvédelmi biztosítéktól való megfosztását jelentené, mert észszerűen senki sem venne igénybe oly védjegyjogi ollóimat, mely attól az eventualitástól függ, hogy az elnevezést többen vagy kevesebben ismerik. És minthogy a szélesebbkörű elterjedtség, ha nem is mindig, de az esetek többségében az áru kiválóságának és az ismertté tételre fordított munka és költségek nagyobb méreteinek az eredménye, a gyógyszerészeti készítmények közül éppen azokat kellene a védjegy törlése állal az iparjogvédelmi biztosítékoktól megfosztani, amelyekhez intenzívebb munka, kiválóbb technikai vagy vegyi előállítás és nagyobbméretü pénzügyi áldozatok, egyszóval kiválóbb közgazdasági tevékenység fűződik. Mind ezek azt bizonyítják, hogy a gyógyszerészeti készítmények elnevezéseinek szabaddátételét egyedül azért, mert a laikus fogyasztók téves hite nagyobb kiterjedésű körben vert gyökeret, sem jogi, sem célszerűségi okok meg nem alapozhatják.'' — ..Megállapítható ezeknek alapján, hogy az a szokás, miszerint a gyógyszerészek az As])irint kérő vevőknek nem a védjegytulajdonos gyártmányait szolgáltalják ki, akkor sem eredményezhetné az Aspirin szóvédjegynek szabadjelzéssé való átalakulását, ha általános volna, mert nélkülözi a jogosságot és a jóhiszeműséget. Nem jogos ez a használat, mert panaszlottnak fennálló védjegyjogát sérti, s nem jéihiszemü, mert a gyógyszerészek jobb tudomásuk ellenére kívánják a désél ne,,, érintik". (K. M. 51—1911). „A védjegyeknek a vámtarifa tételei közé való felvétele, továbbá az a körülmény, hogy a védjegytulajdonos nem tiltakozott és megtorló lépéseket nem tett, továbbá a védjegyoltalomban netalán beállott rövid megszakítás (midaszlások, formai hibák stb.), a védjegy szabadjeggyé miihatásának a kérdését nem érintik. (K. M. 51—1911). Végül mint általános jogi elvre utalunk a kereskedelmi miniszter ama megállapítására, hogy a . hosszú időn át tarló használat, vagy egyéb körülmények folytán az egyébként véd-