Iparjogi szemle, 1929 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 8. szám - A nemzetközi kongresszusok és a magyar jogszolgáltatás

XXIII. évfolyam Megjelenik minden hó 1-én. mini a .MAGYAR GYÁRIPAR" rendes melléklele Jury IPARJOGI SZEMLE 8. szám, augusztus hó .IPARJOGVÉDELMI EGYESÜl>T" laajt tagsági járulékul kapják Az eszmei javak, az üzleti tisztesség, szabadalmi-, védjegy-, minta-, szerzői-, név- és cégjog oltalmát szolgáló folyóirat AZ „IPARJOGVÉDELMI EGYESÜLET" KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST V, ALKOTMÁNY UCCA 8. SZÁM TELEFON: AUT. 253—17, 264—03 Szerkesztik: DR BÁNYÁSZ JENŐ és DR FAZEKAS OSZKÁR A nemzetközi kongresszusok és a magyar jogszolgáltatás A versenytörvény hatása a védjegyjogra. — A védjegyes áruk fokozottabb védelme. — A védjegy gazdasági jelentősége. — Védjegyes vállalat. — A „forgalmi körök" felfogása. — Szabadjegy. A versenytörvény a védjegyes áruknak mind erőteljesebb védelmet nyújt és szabad utat nyit mindazoknak a törekvéseknek, amelyeket úgy a magyar, mint a külföldi védjegyérdekeltség- ismételten hagoztatott és sürgetett. Ma már komoly hangokat, ellenvetést hallunk az oly törvényes reformok életbeléptetése ellen, amelyek feltétlen szükségességéről a közvetlen érdekeltek, a kereskedő- és iparosvilág meggyőződve nincsen, illetve amely reformok szükségességét komoly ellenzék kétségbe vonja, illetve csak aggályosnak is tartja. — A reformmozgalomnak tehát közvetlenül a kereskedő- és iparosvilág köréből kell kiindulnia, és seötohiesetre sem lehet esetleg elhibázott ítélet, avagy elfogult, egyoldalú jogi felfogás, tendenciózus bírálat stb. stb. az alapja. A külföldi kongresszusok ismételten és egyöntetű felfogással kifejezésre juttatták ama megállapításaikat, hogy az iparjogvédelmi törvények a joggyakorlatban élnek. A joggyakorlat adja meg a törvénynek valódi tartalmát. A legjobb törvények, a legtökéletesebbnek látszó törvényes intézkedések sem vezetnek el e téren a kívánt célhoz, ha a jogalkalmazásnak nincs meg a megfelelő kereskedői, gyakorlati érzéke a forgalmi élet. az üzleti élet körülményeinek, a köz felfogásának megértéséhez, megítéléséhez. Még a rossz törvény betűi is hamarább adnak egészséges megoldásokat, ha a bíró a törvényt, amely a formai jogok mellett a jó' erkölcsök alapján áll, a helyes, egyetemes kereskedői és ipari közfelfogás alapján ítéli meg. A legkiválóbb magyar és külföldi jogászok egyértelmű felfogása szerint valamely cselekmény helyes, avagy erkölcstelen voltának mérlegelésénél az üzleti jó erkölcsök — az üzleti tisztesség alapján álló kereskedő- ós iparosvilág közfelfogásának a kutatása, helyes felismerése, megítélése és ennek alapján a törvény megfelelő — szigorúan a konkrét esetre korlátoltan történő — alkalmazása az egyedüli célravezető út, amelyen a jogalkalmazásnak haladnia kell, az a helyes szellem, amelynek a bírói ítéletben feltétlenül érvényre kell jutnia. A magyar jogszolgáltatásban a közfelfogás a kamarák mellett működő Jury-kbcn jut kifejezésre. Az általános megítélés szerint helyesen és tökéletesen. Tagadhatatlan, hogy a külföldi kongresszusokon hallottunk olyirányú felszólalást is, amely szerint a kereskedelmi és ipari közfelfogás a kamarai véleményekben nem mindenkor jut megfelelően, kifejezésre, vagyis, hogy a kamarák részéről meghallgatott egyes szakemberek, véleményük megalkotásánál illetéktelen befolyásolásoknak lehetnek kitéve. Az ily szakvélemények alapján készülő kamarai szakvélemények tehát a bíróság részéről mérlegelendők. E kritikai megjegyzés az egyes védjegyek gazdasági értékének („notórius" védjegyek) megállapítására vonatkozott. Ha el is fogadnók e kétségkívül elfogult megjegyzést (de gyakran rosszhiszemű beállításokat), úgy véljük a bevezető sorokban elmondottak alapján, hogy az ily, több oldalról beérkezett szakvélemények megfelelő mérlegelését mégis csak az arra illetékes kamaráknak áll módjukban a legmegfelelőbben mérlegelni és elbírálni, az arra illetékes és már összetételüknél fogva is az arra kétségkívül legalkalmasabb, tárgyilagos és elfogulatlan kamarai Jury-'k útján. — Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy „notórius" árujegyekről, vállalati megnevezésekről stb. van szó, vagyis, oly üzleti megnyilatkozásokról, amelyekről a, közvetlen érdekelteken túlmenőleg az üzleti világnak általában feltétlen tudomással kell bírniok és így az ellenőrzés részükről a legtermészetesebb, szakszerű és megbízható'. E megállapításoktól pedig eltekintenünk nem lehet. Az ellenkező felfogás és ténykedés a törvény szellemének a félreismerése, avagy kicsinyes, elfogult, a konkrét ügyet szem előtt tartó egyoldalú megítélés, amely figyelmen kívül hagyja a törvény célját és rendeltetését: a becsületes, tisztességes kereskedő- és iparos-munka védelmén át szolgálni a nagyközönség érdekeit, megteremteni a forgalmi élet tisztaságát. A „jó erkölcsök", tisztultabb üzleti szellem. Ennek az általános meghatározásnak kell helyes tartalmat adnunk és akkor játszi könnyedséggel találjuk meg a közmegelégedést keltő megoldásokat. A ,.jó erkölcsök" szelleme íme bevonul a védjegyjog birodalmába is. A formális védjegyjog is tehát csak az üzleti tisztesség, a jó erkölcsszabta korlátokon belül érvényesíthető. Amenynyiben a cég, a név, a védjegy használata az üzleti tisztességbe ütközik, úgy a sértettnek jogában állhat az ily cégnek, névnek, védjegynek, árujegynek abbahagyását, illetőleg megfelelő toldattal történő használatát kérelmezni. Amennyiben tehát beigazolást nyer, hogy a korábbi védjegy, amelyet bejelentő egyáltalában nem gyártott, egy más versenyvállalat védjegyeként ismeretes, úgy a korábbi védjegytulajdonos védjegyhasználata az üzleti tisztességbe, a jó erkölcsökbe ütközhet. A versenytörvény szelleme nem tűrheti, hogy egy formális jog lábbal tiporjon gazdasági érdekeket, hogy a korábbi bejelentő, kizárólag e tényével (a bejelentés tényével) kisajátíthasson a maga javára oly értékes védjegyeket, neveket, tehát gazdasági értékeket, amelyek közismertté tételében semmi része nem volt. Az ily versenytárs a lesipuskás szerepét tölti be — korábbi formális jogaival áll lesben és vár. amíg jóhiszemű versenytársa (a későbben lajstromozó), az ő védjegyéhez hasonló védjegyét, kereskedelmi tevékenységével és a reklámra fordított tekintélyes költséggel közismertté tette és akkor kilép az ismeretlenség homályából és korábbi védjegyjoga alapján kívánja az immár értékes védjegyet a maga javára kisajátítani. Azt a védjegyet, amelyet a forgalomban már egy más versenyvállalat származási jegyeként ismerik. A formális jog nem szolgálhat erkölcstelen üzleti célokat. A tisztességtelen versenyről szóló törvény tehát nemes hivatást tölt be, — beleviszi az iparjogvédelmi törvényekbe a tisztultabb erkölcsi felfogást. A versenytörvény nem csupán a védjegytörvény formalizmusát töri át, hanem védelmet ad oly árujelzéseknek is, amelyek a védjegytörvény merev rendelkezései szerint egyébként törvényes oltalmat nem élveznének. Nagyon természetes, hogy itt csupán azok a jogok érvényesíthetők, amelyek a forgalomban valóban, elismerten gazdasági értékkel bírnak és amely jogok feltétlen jóhiszemű használat alapján keletkeztek. Sem a tényleges alkalmazás, sem pedig az „erősebb joga" még egymagában véve nem állítható a formális joggal szembe. Itt a formális joggal szemben tehát kizárólag csak különleges, feltétlenül méltánylandó gazdasági érdekek mérlegelhetők, — az erkölcsi felfogás durva megsértései. (J. 14.034—1927.) A magyar jogszolgáltatás külföldi szaklapok megítélése szerint a jurv-nek fent idézett és ismételten kifejezésre juttatott megállapításait helyesen alkalmazta — és nem teremtett oly túlzásokat, amelyek látszólagos, a hatóságot, bíróságokat félrevezető gazdasági álértékek produkálásával formai jogok kizárására vezettek volna. A védjegy, cégtoldat, akár fantasztikus, akár tárgyi, vagy személyi név csak oly terjedelmű oltalmat élvez, aminőt a vállalat természete, jogos gazdasági érdekei megkövetelnek és aminőt a megtévesztés lehetősége elleni védelem feltétlenül igényel. Ezen túlmenő oltalomról csak ott és csak abban a terjedelemben beszél-