Iparjogi szemle, 1929 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 5. szám - A bíróságok és a védjegyhatóság hatáskörének kolliziói

IPARJOGI SZEMLE 19 után indul s így az összetéveszthetőség lehetősége nagyobb, míg ezzel szemben az ujságvásárló közönség nemcsak az ujságcíin hangzását hallja, hanem a címnek, sőt az egész lapnak külső alakját, mint tárgyat látja s így az összetévesztés lehetősége csupán a cím hangzásából meg hern állapítható. Ez okból a bíróság ennek a körülménynek ügydöntő jelentőséget nem tulajdonított s ezért az idevonatkozóan, valamint a becsatolt fuvarlevélben vázolt összetévesztés fenforgására felajánlott bizonyítást mellőzte. (Szegedi Vb. 1134— 1929.) Betű, szó és ábrás védjegyek utánzása Az utánzások kérdésében valóban a legszigorúbb joggyakorlatra mutathatunk. Az egyes jogeseteknél a bevezető részben előadott elv: a megtévesztés íeníorgásának a lehetősége a mérvadó. Az általános ismertség szüli, sajnos, mintegy természetszerűleg az utánzóknak hatalmas táborát, akik az eredeti védjegytulajdonos közönyét felhasználva, napról-napra csak megnövekszenek. A választott bírói eljárás során az utánzók részéről egy igen különös felfogással találkozunk, amely szerint a viszonteladónak jogában áll a néki a gyárosok részéről felajánlott árut felelősség nélkül forgalomba hozni, vagyis az utánzatok forgalombahozataláért is a gyárosok és pedig kizárólag a gyárosok vonandók felelősségre. E felfogás természetesen ellenkezik a versenytörvény egész szellemével, különösen annak 9. §-ával, amely szerint az árut nem szabad olyan jellegzetes külsőben, vagy olyan elnevezéssel forgalomba hozni, amelyről a forgalomban egy másik versenyvállalatot szoktak felismerni. A versenyjog szelleméből következik, hogy a védjegyes áruk a forgalomban valóban konkurens árukként jelentkezzenek, vagyis egymástól élesen megkülönböztethetők legyenek. Reá kell nevelnünk a gazdasági piacon megjelenő versenyvállalatokat, hogy eredeti alkotásokkal, színhatásokkal, formákkal stb., stb. irányítsák áruikra a fogyasztóközönség figyelmét és ne törekedjenek hamis látszattal vállalatukat, illetve áruikat más vállalat áruiként feltüntetni és ezzel a védjegytulajdonosoknak vevőkörét elvonni, más vállalatnak jóhírnevét ós védjegyes árui tekintélyét, a fogyasztóközönség részéről élvezett bizalmát aláásni. Az egyes konkrét eseteket illetőleg utalunk az „L. B. O" „L. B. A." harisnyajelzések hasonlóságát megállapító ítéletre. (Vb. 6693—1928.) A forgalomban immár általánosan használatos szógyökök, jelzéseknek egyes versenyvállalatok részéről történő alkalmazása azonban még nem ad kizárólagos jogot az azokból alkotott szavak, illetve ábrákhoz. Természetesen általános jogelveket itt sem állíthatunk fel, úgyhogy az alább közölt jogesetek csupán tájékoztató jelleggel bírhatnak. Így a Jury megítélése szerint a „Neolax" — „Novolax" (J. 10.441—1927.) „Neosalvarsan" — Neo I. C. I." (J. 43—580—1928.) nem hasonló védjegyek. A Jury a legmesszebbmenőleg védi az eredeti védjegyes árukat. Így az „á la" kitétel eredeti védjegyes árunévvel szemben is megtévesztő. (J. 36.898—1928.) „Syst. Lammertz" a Lammertz cégre utal, idegen cég részéről történő alkalmazása tisztességtelen verseny. (B. tsz. — 13. P. 36.774—1928.) Megtévesztő módon hasonlónak találtattak: „Albus" (háziszappan) — „Albion", „Albau" (pipereszappan). (Vb. 44.500— 1928.) „Odol" (szájvíz) — „Podol" (lábizzadás elleni szer). (J. 43.580—1928.) „Habselyem" — „Hableány" (B. tsz. 33.352—1929.) A szóvédjegyek és árunemek hasonlóságának a kérdését igen helyesen világítja meg az alábbi választott bírósági ítélet. Az ítélet hangsúlyozza, hogy az utánzók által következetesen előadott ama érvelés, hogy két szó vagy kifejezés hasonló vagy nem hasonló hangzású voltának elbírálásánál csupán a szavak végső szótagján van a hangsúly, mert a szavak teljes egészükben veendők figyelembe. Különösen fontos a szó töve, — és amennyiben a kérdéses szavak több szótagból állanak és az első szótagok, melyek a szó tövét alkotják, egymáshoz hasonlók, úgy a két kifejezés hasonlósága vitán felül áll. A „Kollarit" és „Kollarol" szavak töve „Kollár", amely szó a peres felek közös családi nevéből a Kollár-ból alkottatott (alperes t. i. a felperes testvérének leánya) és a szavak kimondásánál a hallgató figyelmét a szavaknak ez a töve ragadja meg, a végzet kevésbé, amelyet a kimondó egyén esetleg beszédközben elnyel. írásban meg különösképpen nem a szó végső szótagja, hanem az egész szó, a maga teljességében ragadja meg a figyelmet és így a kettő kétségkívül ös-szetévesztésre ad okot, ami főképpen akkor történhetik, ha a vevő a „Kollarit" kifejezés alatt forgalomba kerülő anyagot ismeri és a másikat, a „Kollarol"-t kínáló ügynök által mondott kifejezést a fülében már megrögződött Kollarit-nak érti. A szóban levő védjegyekkel ellátott árukra vonatkozólag a nem vitás tényállás szerint felperes védjegye tetőlemezre, fedőlemezre, szigetelő anyagokra és tetőfedéshez szükséges mindennemű ragasztó anyagokra vonatkozik, felperes azt már 1911. óv óta használja, alperes pedig a „Kollarol" szót 1928 június óta védömázra és szigetelő anyagokra veszi igénybe. A „Kollarit" kifejezés tehát a felperes régi árujegye lévén, a forgalomban régóta ismeretes, az alperes, ujabb keletű árujegye a felperes érdekét nyilván sérti. Alperesnek az a védekezése sem helytálló, hogy a felek a két árujegyet másmás árukra használják, mert a mindkét fél által gyártott anyagok és áruk ugyanazon árukörhöz tartoznak, mindkettő olyan anyagot gyárt, amely tetőlemezekre való és mindennemű tetőfedéshez szükséges, ragasztóanyagot jelent. Az egy ügykörbe tartozó áruknál pedig alaptalan az a védekezés, hogy alperes azokból másokat jelöl meg a megtévesztő jelzéssel, mint felperes. De ettől el is tekintve felperest védjegye alapján megilleti az a jog, hogy a jövőben bármikor a bőrlemezeken kívül azokra az árukra is használhassa a „Kollarit" megjelölést, amelyeket alperes „Kollarol"-lal jelöl meg. Ezért nem helytálló alperesnek az a védekezése sem, hogy felperes jelenleg az ő árujegyét csak bőrlemezre használja míg alperes azt védőmázra és szigetelőanyagokra veszi igénybe. (Vb. 58.055—1928.) Az Idegen védjegyek átragasztása sem mentesít a védjegybitorlás alól. (A Kúria jogegységi tanácsának büntető döntvénye.) A védjegyek ugyanis azt a célt szolgálják, hogy a fogyasztóközönség az illető áru eredetére nézve a valóságnak meg nem felelő, tehát hamis megjelöléssel tévedésbe ejthető ne legyen, s hogy másrészről senki idegen jelvények használatával mások rovására tisztességtelen versenyt ne folytasson. A fenti eljárás alkalmas mindkét cél meghiúsítására, azért, mert a felragasztott papírcímkék a dolog természete szerint (pl. jégszekrényben hűtés, esős idő, nedves pincelevegő behatása folytán) az üvegről könnyen leválhatnak vagy leszakíthatok, s így az áru olymódon kerülhet a fogyasztóközönség elé, hogy ez az áru eredetére nézve tévedésbe eshet. (Hasonló értelműek a Vb. 48.849—1928, Vb. 50.596—1928.) A bíróság és a védjegyhatóság hatásköre E helyütt tájékozás céljából a védjegytörvény rendelkezéseire is utalunk. Azon kérdés felett, vájjon megillet-e valakit a védjegy kizárólagos használati joga, valamint ezen jognak elsőbbsége és átruházása felett, továbbá afelett: vájjon valamelyik lajstromozott védjegy egy harmadik személy által más árunemekre használatba vehető-e vagy sem (7. §.), a kereskedelemügyi miniszter határoz. Ha a büntető ügyben (jelen törvény 8. és 9. §-ai) oly kérdés merül fel, melynek előzetes eldöntése az előbbi bekezdés szerint — a kereskedelemügyi miniszter hatásköréhez tartozik, ez esetben a büntetőbíróság — az illető adatok közlésével — e kérdés előzetes eldöntésére a nevezett minisztert fölkérni és határozatát bevárni tartozik. (1895. évi XLI. t. c. 12. §.) Ha a bűnvizsgálat folyama alatt (23. és 24. oly kérdés merül fel, melynek előzetes eldöntése az előbbi kikezdés szerint a kereskedelmi miniszter hatásköréhez tartozik, ez esetben a büntetőbíróság az illető adatok közlésével e kérdés előzetes eldöntésére a nevezett minisztert fölkérni és határozatát bevárni tartozik. (1890. évi II. t. c. 29. §.) A bíróságok és a védjegyhatóság hatáskörének kolliziói A versenytörvény az iparjogvédelmi törvényeket általában nem érintette, sőt 45. §-a egyes speciális törvényeket kifejezetten fenfeárt. Kétségtelen, hogy az ipari tulajdonnak megsértése egyszersmind az üzleti tisztességnek a megsértését is jolonti és így nyilvánvaló, hogy minden oly cselekmény, mely ellen speciális törvények voltak hivatva azelőtt oltalmat nyújtani, most egyszersmind a versenytörvény 1. §-ának generális' tilalmával is szemben találják magukat. De ezenkívül a versenytörvény egyes szakaszai is, különösen a védjegysőrelmek ellen hathatós védelmet adnak. (Tvt. 7—11., 17—18. §§.) Ha pedig a versenytörvény egyfelől kifejezetten fentart régi, speciális törvényeket és emellett maga is konstruál speciális védelmet: akkor nyilvánvalóan eldöntötte azt a kérdést, hogy úgy a fennálló törvények, mind pedig az új törvény rendelkezései alkalmaizandók és érvényesülnek ugyanazon jogterületen. — A gyakorlat általában ezt az álláspontot képviseli és csak szórványosan jelentkeznek ellenkező " döntésok. — Ügy' véljük, hogy nem is lehet másképpen, mert mindegyik törvény a védelemnek más-más szankcióját adja és így egyiket nem pótolja a másik. Az egyes törvények a megsértett jogrendnek, az eszmei jog megsértésének, mint tiltott cselekménynek, hármas vonatkozását adják: közigazgatási, magánjogi és büntetőjogvédelmét, — külön-külön és más-más fórumok előtt. A védelemnek kiindulópontja, hogy maga a sérelem