Iparjogi szemle, 1928 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1928 / 11. szám - A verseny szabadsága és tisztessége [1. r.]

38 IPARJOGI SZEMLE kell foglalnia a modern iparjog egyik legfontosabb kérdésében: a kartellkérdésben. Nincsen új a nap alatt: a modern kartellszerzödések készítői éppúgy, mint a közelmúlt „siber"-ei iskolába járhatnak a Fugger testvérek 1498 május 12-én kelt híres rézkartelljéhez, amely ránk magyarokra nézve azzal a különös érdekességgel bír, hogy — mi is benne voltunk. A szerződés szövegéből ugyanis kiemelem a. következő mondatokat, mindenekelőtt a Bevezetést: Vermerkt, ain vertrag beschehen ainer summa kupfer, so zusammengelegt und durch ain handt hinfuran zu Vénedig verkauft sol werden, inmass wie hernach folgt. Elmondja ezután, hogy a részesek közül ki hány ,,meyler" fekete rezet hoz be az üzletbe. Ezután következik: So sollen Ulrieh Fugger und gebrueder auch insonderheit legén 800 meyler geseygert kupfer von Ungern, das doch an der guete dem schwartzen kupfer geleich oder nit letzer seyn sol. Ezeket a rézmennyiségeket mindegyik részes köteles a saját költségén Velencébe szállítani. Und ist nemblich beredt und sind das ainhelligklich ains worden, das solch trey summa kupfer, das zusammen bringt in ainer sume 2560 meyler, sollent alléin durch ain handt zu Vénedig vcrkaufft werden, nemblich durch Ulrichen Fugger und gebrueder... Végül kiköti a szerződés, hogy a részesek egyikének sem szabad a szerződésen kívül sem rezet Velencében eladni mindaddig, „biss disse vorbestimmte kupfer gantz und gar verkaufft sind". Arra is megvannak az okirataink, hogy az ilyen és hasonló megállapodásokkal szemben az államhatalom többkevesebb sikerrel fellépni igyekezett. Hogy a történeti adatok tömkelegéből csak egy rendkívül jellemzőt ragadjak ki, utalok az 1577-iki német Reichspolizeiordnung XVIII. titulusára, amely szerint: „Wiewol die Monopolia, betriegliche, gefahrliche und ungebürliche Furkauff, nicht alléin in gemeinen und geschriebenen Rechten, sondern auch in gemachten und publizierten Reichs-Abschied, bey grossen Peen und Straffen als Verlust aller Haab und Güter und Verweisung des Lands verbotten: So . . . seynd in kurtzen Jahren etwa viel grosse Gesellschaft.. . auffgestanden, die allerley Waaren und Kauffmanns-Güter, auch Wein, Kom und anders dergleichen... in ihre Hand und Gewalt alléin zu bringen unterstehen, Auff- und Fürkauff damit zu treiben, und denselben Waaren einen Werth nach ihrem Willen und Gefallen zu setzen stb.'' Nem először történik tehát a gazdasági fejlődés során, hogy a modern államhatalom, amely a verseny szabadságában fontos közgazdasági és államérdekek biztosítékát és védősáncát látja, a versenyszabadság érdekében — megnyirbálja a versenyszabadságot. De hiszen ez az önellentmondás már magában a kartellképződésben is fellelhető. Hiszen a modern kartelleket éppen az az individualisztikus állami és társadalmi rend hívta életre, amely a teljes szerződési szabadságot hirdette, amely azt hirdette, hogy kiki annak és oly áron és módozatok mellett ad el, akinek és ahogyan tetszik, s amikor ezzel a szélső liberális felfogással szemben „a fogyasztóközönség kizsákmányolása", „az árdrágítás letörése", „a közérdek elsőbbsége" és hasonló jelszavak hatni kezdtek: az állam éppen a liberalizmus virágkorában egyszerre megfeledkezett arról, hogy a versenynek egyik leghatékonyabb eszköze éppen a kartellbe való tömörülés szabadsága is, és hogy tehát szembehelyezkedik a versenyszabadság szent elvével, ha a kartellszerződést turpis causának bélyegzi és tőle a jogsegélyt megtagadja. Csak később és (fokozatosan, amikor a gyakorlati élet alakulása és az elmélet állásfoglalása meggyőzte arról, hogy nem minden kartell önmagában rossz és árdrágító és nem minden outsider mártír, kezdték a bíróságok kutatni a kartellszerződés konkrét célját, az azt létrehívó gazdasági körülményeket, annak hatását az áralakulásra, s így jutott el pl. Németország ahhoz, hogy az 1923 november 2-iki Kartellverordnung-ban megkísérelje, hogy a kartelleket beillessze a legális gazdasági életbe, megadja nekik a létükhöz szükséges jogi elismerést és védelmet, de másfelöl erélyesen állást foglaljon a gazdasági hatalmi helyzettel való visszaéléssel szemben és hathatós oltalmat nyújtson az ellen mind magának a kartelltagnak, mind az outsidernek és a fogyasztónak, legyen az utóbbi akár teljesen kívülálló és csak az ár mérsékelt voltában érdekelt nagyközönség, akár a kartellel üzleti összeköttetésbe jutó vevő, akit a kartell különböző kizárási rendszabályokkal, hűségrabattal, illetőleg annak megvonásával stb. igyekszik a maga céljainak szolgálatába állítani. Hazánkban is felvetette a Tvt. 1. §-ának alkalmazása a kérdést, s a Budapesti Keresk. és Iparkamara kiváló Juryjét állásfoglalásra kényszerítette a kartell jogszerűsége, a jó erkölccsel való megférhetősége és megengedett volta tekintetében. A .Tury nem is habozott annak kijelentésével, hogy a kartellekbe, ringekbe való tömörülés, az áraknak karteliszerü megállapodásokkal történő fixirozása, különböző elő'nyök nyújtása (bonrendszer stb.) egymagában véve —• fenyegető magatartás, a szabad verseny megakadályozására irányuló szándék nélkül — nem tisztességtelen verseny. (1738—1925., Bányász 17. 1.) Még határozottabban nyilvánul meg ez az állásfoglalás a Budapesti Kamara választottbíróságának 55.368/1928. sz. ítéletében (Iparj. Szemle XXII. évf. 9—10. sz. 34. 1), amely szerint „maga a kartellszerződés, mint ilyeit, magában véve a jó erkölcsökbe ütközőnek nem tekinthető. Az ipari és kereskedelmi élet természetéből folyik, sőt annak kellő mederben folytathatása egyenesen megköveteli, hogy az ugyanazon ipari vagy kereskedelmi szakmához tartozó vállalkozások létérdekük megvédésére tömörüljenek és megállapodjanak abban, hogy a tisztességes ipar és kereskedelem folytatása végett az abba a szakmába esetleg betóduló kontár- vagy nem tisztességes elemekkel szemben minő védelmi magatartást tanúsítsanak. Amíg tehát a kartellszerződés ezen a kereten belül marad és célja csupán az, hogy a kartellbe tömörülő iparosok vagy kereskedők létérdekeiket a betódulókkal s_emben megvédjék, nevezetesen az eladási ár meghatározásával és azáltal, hogy egymás között abban állapodtak meg, hogy mástól nyert anyagot nem vásárolnak és másnak el nem adhatnak, mint kölcsönösen a kartellben szerződöttektől, illetőleg szerződötteknek: az ilyen kartellszerződés megengedett eszközökkel dolgozik, mert nem teszi lehetetlenné más vállalkozásoknak a kartellbe való belépését, ilykép az ipari és kereskedelmi életet nem bénítja meg és mint ilyen, a szabadverseny kifejlődésére alkalmas lévén, nem kifogásolható. Ha azonban a kartellszerződés ezen a kereten túl megy és olyan megállapodással jön létre, amely az azon szakmabéli ipar vagy kereskedelem megbénítására vezethet, a szabadverseny elfojtására alkalmas, a kartellszerződés elveszti ezt a jellegét és megengedhetetlenné válik." Ennek az ítéletnek az elemzése során mindenekelőtt súlyt kell helyezni arra, hogy a vb. nem tekintette és nem tekintheti hivatásának a kartellkérdés egészének megoldását, hanem azt kizárólag a tisztességtelen verseny szempontjából vizsgálja, az egyéb kérdéseket pedig átengedi a hivatott faktornak: a törvényhozásnak. A Tvt. pedig kizárólag a Versenytárs szemüvegén át nézi a tényeket, s így a kartell tevékenységének a vb. részéről való megbírálasa is csak ebből a nézőpontból történik. A második megállapításom ezzel az ítélettel szemben az, hogy a választottbíróság elvi álláspontja szerint — erre később még rátérek — a kereskedő egyéni tetszésétől függ, kitől vásároljon, kinek adjon el, s így bizonyos határok között a bojkottmegállapodás nem esik kifogás alá. De e kettős megszorítás határain belül sem szabad taxatív jelentőséget tulajdonítani annak a kijelentésnek, hogy a kartellt megengedetté az teszi, hogy más vállalkozók is beléphetnek a kartellbe, merthogy ez biztosítja a szabad verseny érvényesülését. Ez a tétel elvileg, szerény nézetem szerint, nem is áll meg, s viszont semmi kapcsolatban nincs azzal a másik kívánalommal, hogy a kartell ne vezessen a szakmabeli ipar vagy kereskedelem megbénítására. Bzonyára senki sem fogja állítani, hogy hazánkban a szeszipar meg van bénítva, pedig ebben az iparágban tudvalevőleg a szabad verseny törvényileg ki van zárva, mert hiszen az kényszerű módon kontingentálva van és gyakorlásának mértéke miniszteri engedélytől függ. Az ítélet súlypontját tehát inkább abban kell keresnünk, hogy az iparág létérdekeinek megvédése a betóduló kontárok versenyével szemben megengedett dolog. Lényegében ez az álláspont ugyanaz, amelyet az ipartörvénynovella is magáévá tett és érvényesít: védőgátat emelni hívatlanok beözönlésének. Feltétlenül helyes és méltánylásra érdemes szempont; csak azt ne fogjuk rá, hogy — a verseny szabadságát védi. (Folytatjuk.