Iparjogi szemle, 1927 (21. évfolyam, 1-11. szám)

1927 / 7-8. szám - Az üzlethelyiséghez való jog

XXI. évfolyam, 7-8. szám. TTX TT ^""^ X Budapest, 1927 szept. hó lrAKjVJOl SZEMLE ^ Az eszmei javak, az üzleti tisztesség, szabadalmi-, védjegy-, minta-, szerzői-, név- és cégjog oltalmát szolgáló folyóirat AZ „IPARJOGVÉDELMI EGYESÜLET" KÖZLÖNYE Szerkesztik: D* BÁNYÁSZ JENŐ, az egyesület főtitkára, DR FAZEKAS OSZKÁR, az egyesület ügyvezető alelnöke SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST VI, PODMANICZKY UCCA 49 — TELEFÓN : 264-03, 123-18 s Az üzlethelyiséghez való jog írta : Dr. Meszlény Artúr Dr. Halom korrnányfűtanácsos űr az Iparjogvédelmi Egyesületben tartott mélyreható és nagyszabású előadásában az üzleti tulajdonról szóló 1926 j únius 30-iki francia törvényt úgy tüntette föl, mint háborús, alkalmi törvényt, amely már eleve rövidéletüségre van ítélve; s az értekezlet nagyérdemű elnöke, dr. Fodor Ármin kúriai tanácselnök úr e nézetnek azzal a közléssel adott további alapot, hogy éppen legújabban érkezett hozzá egy törvénytervezet, amely máris az említett törvény egyes rendelkezéscinek módosításával foglalkozik és amely magáról a törvényről feltűnően pesszimista hangon emlékezik meg. Ezen a pesszimizmuson nem is csodálkozom. Az idézett francia törvénynek szembetűnően súlyos fogyatkozásai és hézagai vannak. Abban a terjedelemben és intenzitásban, amelyben a francia törvény az üzlet bérlőjének a helyiséget a bérlet lejárta utáni időre biztosítja, a bérlő megvédése messze túllő a célon és azon a jogbölcseleti indokoltságon, amelyre az értekezlet egyik szónoka, dr. Fazekas Oszkár találóan és meggyőző érveléssel mutatott rá. Amiben vele nem értek egészen egyet, az csak terjedelmi, fokozatbeli, de nem a lényegbe vágó eltérés. Szerinte a bérlő abban a mértékben érdemel védelmet, amelyben saját egyéni munkája, üzleti teljesítményei teremtettek azon a helyen oly gazdasági javakat, amelyek kihasználása már most tőle el nem vonható és amelyek élvezetében őt a jognak meg kell védeni. Némi igazsággal utalhatott már előtte ezzel szemben dr. Halom arra, hogy ennek a gazdasági értéknek a létrehozása az adott esetben talán nem is a bérlő, hanem egy vagy több ügyes segédjének érdeme, a bérlő maga talán egyáltalán nem is foglalkozott az üzlettel stb., úgyhogy végeredményben a kártérítés talán nem is a bérlőt, hanem valamelyik alkalmazottját fogná megilletni. Valamennyien, akik a mai magángazdasági trend alapján állunk, tudjuk, hogy ez az érv — túlsókat bizonyít: nem azt kutatjuk, kinek a munkája hozta létre a kérdéses gazdasági eredményt, hanem azt, kinek a vállalata körében, kinek a számlájára és veszélyére folyt az a gazdasági termelés, ki tehát annak — miként a rómaiak mondták — dominus-a, ura. Végre nem oldhatjuk meg az üzlethelyiséghez való jog keretében a szociális kérdést a maga egészében. Csak azt tűzhetjük ki célunkul, hogy megállapítsuk, van-e az üzletbérleti jog körében a mai jogfelfogás keretébe beférő, oltalomra méltó oly jogi érdek, amely a fennálló jogban ezt i\z oltalmat nélkülözi, s ha igen: minő határok között és módozatok mellett adhatnók meg neki ezt az oltalmat anélkül, hogy jogi és gazdasági rendünk létalapjait felforgatnák és szembenálló elismert érdekeket túlságosan sértenénk. S e részben egy bizonyos ponton a francia törvény védelmére kell sietnem. A „propriété commerciale" gondolata a francia jogban nem ezzel a törvénnyel keletkezett. Az ott szervesen beillik a tulajdonnak ama tág és imniaterializált felfogásába, amely ott — ellentétben a római, a német-osztrák és a magyar joggal — kezdettől fogva otthonos. Oly jogrendszer, amely a szerzői jogot eleve a ..propriété litéraire et artisique", a szabadalmi és védjegyjogot a ,.propriété industrielle" címszava alatt ismerte és fejlesztette ki, megengedheti magának, hogy az üzlethelyiséghez való jogot is a tulajdonjog mezében képzelje el. De tovább megyek: maga a propriété commerciale, mint fogalom, habár névtelenül, a francia jogban eddig is megvolt és számos kiágazásában érvényesült. Hiszen ott a kereskedelmi üzlet elzálogosítása, annak végrehajtás útján lefoglalása régtől fogva megengedett. A tisztességtelen verseny ellen kiterjedt oltalomnak a francia bírói gyakorlatban kelt nem egy megnyilvánulása hallgatólag feltételezi r propriété commerciale elismerését. Az üzletnek mint egységnek átruházása — a tradíció kívánalmának hiánya folytán — ősidőktől kezdve az üzleten mint egészen fennálló tulajdonjog koncepciójából kiindulva épült ki. Ebben a miliőben az új törvény nem kreálja az üzleti tulajdonjog fogalmát, csak alkalmazza azt egy újabb vonatkozásban. Bárhogyan álljon is azonban ez a kérdés, mi nem vagyunk Franciaország és a mi jogfelfogásunk a tulajdonjog tárgyául testi, egyedi dolgot követel meg. Amaz érdekeket, amelyeket a francia jog a tulajdonjog ily messzemenő kiterjesztésével oltalmaz, mi a személyiségi jogok fogalmával szemléltetjük és védjük meg. S a személyiségi jogok nagy területén a főmesgyét ott húzzuk meg, hogy különbséget teszünk oly személyiségi jogok között, amelyek valamely tényleges helyzet gazdasági kihasználására, kiaknázására irányulnak, minő pl. a szerzői, a szabadalmi, a védjegyjog és oly személyiségi jogok között, amelyek a jogosult valamely ideális érdekét, személyiségének eszmei érvényesülését védik, minő pl. a szabadsághoz, testi épséghez, élethez való jog, a szerző, feltaláló ama joga, 'hogy a mű, a találmány az ő nevéhez fűződjék, a képzőművész joga arra, hogy művén változtatást csak ö tehessen1) stb. A kettőt pl. a kihasználási jogok bizonyos mértékben a forgalom tárgyai és ennekfolytán átruházhatók, elzálogosíthatok, végrehajtás alá vonhatók, a csődbe mint vagyonértékek bevonhatók, örökösödésnek tárgyai lehetnek, addig az ideális személyiségi jogok a személyhez vannak kötve és attól elválhatatlanok.2) Melyik osztályba tartozik tehát az üzlethelyiség bérlőjének az a joga, amelyet a francia törvény nyomán mi oltalmunkba akarunk venni í Nem lehet kétséges, hogy az üzlethelyiség bérlőjének az a személyiségi joga, amelyet jelen jogszabályaink védtelenül hagynak, abban áll, hogy ő az üzlethelyiségben léte alatt odaszoktatta a vevőkörét, megkedveltette azzal éppen ezt az üzletet, biztosította magának azt, hogy amíg ő abban a helyiségben működik és az ellenirányban ható valamely ok nem keletkezik, ez a vevőkör a tények erejénél fogva továbbra is őt fogja felkeresni. Igaz. hogy a tényeknek ez az ereje már a priori csak bizonyos körön belül érvényesül, ott, ahol tere van az emberi megszokás hatalmának. Tehát jelesül csak nyilt üzletben, és nem irodában, műhelyben (ha az nem egyúttal eladó helyiség is), gyárban és csak a (Waif-üzletben, nem pedig a nagykereskedelem és a nagyipar körében, mert annak a dán vagy dalmát lisztkereskedőnek egészen, mindegy, vájjon az X. budapesti gőzmalomnál tett megrendelését Óbudára vagy a Soroksári útra címezi-e: ő a cég után megy, nem az üzlethelyiség után. Látjuk tehát, hogy amikor a francia törvény c tényállásbeli korlátokra nincs tekintettel, oly túlzásba esik, amelynek terére nem követhetjük. ') A m. kir. Kúria egy ily irányú ítéletét megbeszélés tárgyává tettem a „Jogtudományi Közlöny"-ben. (1912.) lényeges pontokban jogilag eltérően konstruáljuk, mert míg 2) Ez az osztályozás és különböztetés egyáltalán tőlem ered. V. ö. A svájci polgári törvénykönyvről, Bpest, 1909 című művemet és ott idézett korábbi e tárgyú értekezéseimet.