Iparjogi szemle, 1925 (19. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - Az iparjogvédelmi törvények egységesítése. Magyar gyáripar melléklapja

Budapest, 1925 május XIX. évfolyam, 3. szám IPARJOGI SZEMLE Megjelenik minden hó 1-én, int a „MAGYAR GYÁRIPA R" / „IPARJOGVÉDELMI EGYESÜLET" tagjai rendes melléklete, — — _ — — tagsági járuléku| kapják Az eszmei javak, az üzleti tisztesség, szabadalmi-, védjegy-, minta-, szerzői-, név- és cégjog oltalmát szolgáló folyóirat AZ „IPARJOGVÉDELMI EGYESÜLET" KÖZLÖNYE Szerkesztik: D*- BÁNYÁSZ JENŐ, az egyesület főtitkára, D* FAZEKAS OSZKÁR, az egyesület ügyvezető alelnöke SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST VI, PODMANICZKY UCCA 49 — TELEFON : 64-01, 123-18 Az iparjogvédelmi törvények egységesítése Nincs a jogéletnek ága, amely a szomszédos és a távoli, sőt a legtávolabbi külfölddel is oly élénk és sűrű kapcsolatban tartana bennünket, mint az eszmei javak joga, amelyek körében az a sajátságos jelenség észlelhető, hogy a magyar jogrend számszerint több és jelentőség szerint nagyobb külföldi, mint belföldi jogtárgyat von védőszárnyai alá. Ha valamely téren, úgy különösképen itt kell tehát kuliminálnia ama törekvésünknek, hogy mag*unknak szomszédainkkal szemben kimagasló és vitátlan fölényt, Európa keletén domináló pozíciót biztosítsunk. Ez a feladat nemcsak végső politikai és kultúrális céljaink látószögéből ítélendő meg, hanem közvetlen gazdasági kihatásaiban is figyelemreméltó, mert céltudatos és tervszerű megvalósítása odavezet, hogy mind nagyobb mérvben Budapestre terelődik ama nyugateurópai és európánkívüli ipari és kereskedelmi kezdeményezések kiindulási pontja, amelyek alapításaik, képviseleteik, ügynökségeik stb. útján a közel Kelet behálózására törekszenek. Az eszmei javakat felölelő jogrend jelen állapotát ezen a szemüvegen át nézve, csak kisebb részben találkozunk megnyugtató jelenségekkel. Lgújabb törvényalkotásaink az 1921. évi LIV. tc-be foglalt szerzőjogi törvény és az 1923. évi V. tc-be foglalt törvény a tisztességtelen versenyről kétségtelenül megütik a nyugateurópai mértéket és amennyiben a törvényhozó intenciója a gyakorlatban is érvényre fog jutni, úgy jogállapotaink ezen a téren a legmagasabb kívánalmaknak is meg fognak felelni. Ennek az ellenkezője áll sajnos igen sok tekintetben a szabadalmi-, a védjegy- és a mintaoltalmi jog, valamint a cégjog tekintetében és pedig egyaránt az eljárási jog szempontjából. Mindama tényezőknek, amelyek az eszmei javakoltalmának kulturális, etikai és gazdasági jelentőségét felfogják és azt minél tökéletesebb mérvben megvalósítani hivatvák — és idesoroljuk kiváltképen az Iparjogvédelmi Egyesületet is — évek hosszú sorára szóló munkaprogramot biztosít ama törvényhozási munkálatok előkészítése, amelyek a fejlődésükben elmaradt, sőt részben teljesen parlagon heverő ágazatoknak olv nívóra való emelését fogják — remélhetőleg mieíőbb — megvalósítani, amilyet a szerzői és a versenyjog már eddig is elért. Ezt a mindenesetre esztendők egész sorát igénybevevő fejlődest egyszerűen bevárni és az említett jogéleti ágazatokat egy későbbi gyökeres és rendszeres kodifikáció puszta reményében jelenlegi állapotukban meghagyni tel.iességgel elhibázott volna, mert azoknak elmaradottsága oly szégyenletesen szembeszökő, és az aránytalanság, amelv ugyanazon eszmekörbe tartozó jogmateria különböző ágazatai között e tekintetben mutatkozik, annyira bántó, hogy a jelen állapot napról-napra érzékeny gazdasági és kultúrális károsodásunkkal jár és inficiálja helyre nem hozható kihatásaival a szomszédos ágazatokban is az egészséges jogfejlődést. Ez okból elengedhetetlennek és halaszthatatlannak tartjuk egy provizórius jellegű törvényalkotással legalább is azokon a> pontokon a gyors orvoslást, ahol a bajok a legsúlyosabbak és ahol a gennydaganatok operációs eltávolítása halasztást nem tűr. Opportunisztikus okokból még ezeken a pontokon is ajánlatosnak tartjuk a kívánalmakat azokra a momentumokra szorítani, amelyek tekintetében nézeteltérésnek helye nem lehet, mert csak így lehet elejét venni annak, hogy felfogásbeli eltérések felvetődése folytán és ezeknek kiküszöbölése okából a törvény-előkészítés instanciáin fennakadás álljon be és az ily esetben elkerülhetetlen huzavona beláthatatlan időkre elodázza, avagy végleg meg is hiúsítsa a tényleges orvoslást. Elég, elriasztó példaként a versenyjogi törvényre utalnunk, amelynek előadói tervezetét 1907-ben letárgyaltuk, de azt csak egy új generáció láthatta 1923-ban valóra válni; a már többször megvitatott különféle szabadalmi, védjegy- és mintaoltalmi törvénytervezetek közül pedig mind a inai napig egyetlenegry sem tudott megvalósulni. Az Iparjogvédelmi Egyesület március 27-iki elnöki tanácsülésén ezen megfontolások alapján a bizony nagyszámú sürgős reformpontozatok tömegéből csakis ama legkimagaslóbbakat terjesztettük elő. amelyeknek nem csak égetően nyomasztó jellege, hanem megoldásuknak mikéntje sem lehet kétséges. Tényleg — egyetlenegy kivétellel —, teljes egyértelműség mutatkozott e javaslatok ilyetén megítélésében, úgyhogy az alábbi javaslatokat az elnöki tanács nagyszámban jelen volt és a tanácskozásban intenzíven résztvett összes tagjai egyhangú állásfoglalása támogatja, miután azt az egy pontot, amelynek tekintetében különböző megoldási lehetőség vettetett fel. a mondott okokból az alábbiakban egyszerűen kiküszöböltük: I. A legsivárabb képet az ipari mintaoltalom helyzete mutatja, amely a 107.709/907. sz. keresk. min. rendeletnek kevéssé díszes köntösébe bujtatott, de még egészen jól felismerhető 1858. évi osztrák pátens-ben van szabályozva. Már ez egymaga is elegendő arra. hogy indokolja a fentebb alkalmazott „szégyenletes" jelzőt, különösen, ha hozzávesszük, hogy gazdasági viszonyainknál fogva hazánk nem vindikálhatja magának sem a. technikai haladást irányító találmányi szabadalmak produkálása terén a vezető szerepet, sem pedig világraszóló kereskedelme révén nagyjelentőségű védjegyek tömeges létrehozását. Éppen műiparunk, a háziiparok és a könnyű iparok számos ága az, amelyek körében a mintaoltalom mint tulajdonkép az egyetlen magyar jellegű és tényleges viszonyainkban gyökerező eszmei jogtárgy alkalmassá volna tehető arra, hogy impulzusokkal gazdagítva, versenyre ösztönözze s ilykép gyorsabb fejlődés útjára vigye az érintett iparágakat, annál is inkább, mert ezen a téren az oltalom igénybevétele a külföldi verseny részéről nem annyira intenzív, hogy a magyar találékonyságnak túlerős versenyben alul kellene maradnia. Jelenleg — mindezek ellenére — nálunk mintaoltalom csak névleg létezik. Ahoz, hogy valósággá váljék és kihatása legyen a gazdasági életre, legalább is az szükséges, hogy az oltalmi idő tai-tama 3 évről (amely tapasztalat szerint egy idevágó per lefolytatására is kevés) legalább is 9—10 évre enieltessék fel, s hogy az oltalom anyagi tartalmat és eljárási garanciá-