Iparjogi szemle, 1925 (19. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 2. szám

2 IPARJOGI SZEMLE bővítésére. Ami a tárgyalás nyilvánosságát illeti, reámutat arra, hogy a mai zárt tárgyalás rendszere helyett elvileg a tárgyalás nyilvánosságát kellene megvalósítani, amely általános elv mellett bármikor, amikor célszerűnek mutatkozik, a bíróságnak módja volna a zárt tárgyalást elrendelni. Dr. Kuncz Ödön egyetemi tanár mindenekelőtt arra mutatott reá, hogy a gazdasági életet, a háború és forradalmak után megfertőző lázas betegséget a szanálásnak nevezett orvosság megszüntette. Az illúziók eloszlottak, a hirtelen meggazdagodást lehetővé tevő konjunktúrák kora lejárt és ismét visszatért jogaiba a haszonszerzés fárasztó, verejtékes, de egyedül becsületes eszköze: a produktív munka. Ezt, a gazdasági életet szanáló produktív munkát verseny nélkül el sem lehet képzelni. Közérdek azonban, hog;y nemes verseny legyen ez a nemzetet megmentő verseny. Az 1923-ban alkotott versenytörvény (1923 : V. tc.) tulajdonképen most lett aktuális és különösképen most váltai- rendkívül fontosakká a kereskedelmi és iparkamarákat a verseny körül megillető feladatok. A kamara a versenytörvény értelmében asszisztál az egyes pereknél, neveli a kereskedőket és ítélkezik a zsűri elé vitt ügyekben. Felszólaló a kamara legfontosabb szerepét nem az ítélkezésben, hanem a két előbbi funkcióban látja. Mert a kamara közreműködése teszi a rendes bíróságoknak ítéleteit az élettel is számolókká és a kamara ítélkező jogának elismerése teszi lehetségessé azt, hogy a gyakorlati élet emberei a mi kereskedelmünket a tisztültabb, a fair eljárásra neveljék, amidőn a megindított pert. zárt ajtók mögött egyességet intézik el és kioktatják a tettest magatartásának helytelen, meg nem engedett voltáról. Azt, hogy a kamara ítéletet is hozzon, felszólaló csak olyan esetekben tartja szükségesnek, amikor a felvilágosítás, a békés egyeztetés lehetősége csődöt mond. Éppen ezért nem taríja indokoltnak azt a javaslatot sem, amely a kamara zsűrijének hatáskörét a kártérííés megítélésére is ki akarja terjeszteni. Ez csak tágítaná azt a funkciót, amelynek elvégzése legkevésbé felel meg a kamara közreműködéséhez fűzött várakozásoknak. A zsűri eddig hozott ítéleteiről általánosságban azt jegyzi meg Kuncz professzor, hogy benne határozottan aggályt keltenek az olyan kijelentések, amelyek A'alamely magatartást vagy eljárást in abstracto megengedettnek vagy az üzleti tisztességbe ütközőnek nyilvánítanak. Mert lehet a konkrét eset körülményei között meg nem engedett egy olyan mágatartás, amely más körülmények között megengedett; és ha a zsűri az általa hozott döntések közzététele alkalmával nem magának az esetnek konkrét körülményeire helyezi a súlyt, hanem a cselekedetet nyilvánítja megengedettnek vagy meg nem engedeftnek, — könnyen téves fogalmakat terjeszthet az érdekelt kereskedők körében. Mert pl. a 11. esetben körülírt magatartást csakis bizonyos körülmények között lehet befeketítésnek minősíteni; az tehát lehet megengedett is. Sőt felszólaló a jogos önvédelem egyetlen eszközét látja az olyan „óvásban", amely a versenyvállalatok exisztenciáját megtámadó reklám romboló hatását ugyanazon lap hasábjain azzal ellensúlyozza, hogy a közönséget a híresztelés tisztességtelen és valótlan voltáról nyomban felvilágosítja. Ha pl. egy cukorgyár azt hirdeti, hogy egyedül az ő cukra eg'észséges és minden más gyártmány súlyos mérgezést okozhat, akkor a megtámadott versenytársaktól nem lehet elvenni azt a jogot, hogy erre a brutális támadásra nyomban a kellő eréllyel ne válaszolhassanak. Ök ugyanis nem várhalják be, amíg- a kúria, évek mulva^nekik ad igazat, mert addig vállalataik a befeketítés folytán régen tönkremennének. Végezetül, örömmel állapította meg Kuncz professzor, hogy a zsűri a versenytörvény 7., 8. és 9. §-ait, amelyek a cég- és védőjegyoltalominal korrespondeáló rendelkezéseket állítanak fel, minő világosan és könnyűséggel tudja az életben alkalmazni, dacára annak, hogy nézete szerint ezeknek a rendelkezéseknek alkalmazása rejti magában a legnagyobb nehézségeket. Schuster Rudolf dr.. a m. kir. szabadalmi felsőbíróság elnöke az 1923 : V. tc. 44. §-a által a kereskedelmi és iparkamaránál létesített választott bíróságban igen helyes és a tisztességtelen verseny kérdésében a kamarára ruházott szép feladathoz méltó intézményt lát. E választott bíróság hatáskörét azonban, úgymond, a törvény túlságos szűk határok közé szorította, midőn kimondotta, hogy ez a hatáskör csak az abbanhagyás kérdésére szorítkozik és ki nem terjed a kártérítés kérdésére is. Ez szerinte nem helyes és nem látja a helyes indokát ennek a törvényes intézkedésnek. íla már a versenytársak közt perre került a dolog és a választott bíróság működésbe lépett, két eshetőség lehetséges: vagy nem kötelezi az alperest abbanhagyásra, akkor a felperest keresetével elutasítja és ezzel vége van a pernek, vagy pedig az alperest abbanhagyásra kötelezi és ezzel ki mondja, hogy az alperes a törvény ellen vétett. Ilyenkor miért ne foglalkozhassék a választott bíróság a kár kérdéséve] is és miért ne ítélhesse meg a kárt is (ha van í-á törvényes alap)? Miért kényszerítsük a felperest arra, hogy kártérítési igényének érvényesíthetése végett új pert (tehát második pert) indítson a rendes bíróság előtt? Ez szerinte érthetetlen, de úgymond nem is célszerű. Az új per csak újabb költséget okoz és elhúzza az ügyet, holott a választott bíróság úgyszólva egy ültében a kártérítés kérdését is elintézhetné. Tekintve, hogy a választott bíróság elnöke mindig aktív rendes bíró, a tagok pedig rendszerint az illető szakmából való kereskedők, gyárosok, iparosok stb., ez a választott bíróság egyenesen ideálisan összeállított szakbíróság, amely a kártérítés kérdését még jobban el tudja bírálni, mint a rendes bíróság. Azt hiszi, hogy a törvény szerkesztője csakis egy sajnálatos tévedés áldozata volt, amiko_r a választott bíróság hatáskörét minden Itelyes raison ellenére ennyire szűkítette. Ez a szűkítés oka annak, hogy a kereskedők, gyárosok, iparosok nehogy két pernek kitegyék magukat, egyenesen a rendes bíróság elé viszik perüket és kikerülik a csonka hatáskörrel bíró választott bíróságot. Ez pedig az érdekelteknek csak hátrányára van már azért is, mivel kívánatos, hogy őket jobban megértő kereskedőtársai egy ipari szakbíróságban ítélkezzenek ügyeikben. Az id. törvénynek a választott bíróság hatáskörét indokolathnml és célszerűtlenül korlátozó rendelkezései minél előbb eltörlendők. Mint választott bírósági elnök e nézet helyességéről ismételten meggyőződött. Fried Béla a homályos, határozatlan, vagy többékevésbé költött kifejezések ellen emel kifogást, amelyek, úgymond, burkoltan, sőt nyíltan is, hazug beállítással, az értelem meghamisításával jobb gyártási módra, főleg azonban jobb anyagra utalnak. Felhívja a kamara zsűrijének figyelmét erre a körülményre és kéri, ha a közzétett hirdetés, csak „egyik" értelme szerint is valótlan adatot tartalmaz, függetlenül attól, hogy a hirdető mily értelmet akar annak adni (avagy ha utólag fel is világosítja a vevőt), mondja ki a tisztességtelen verseny fenforgását. Az ily hirdetések ellen erőteljesebb oltalmat kér. Braun Vilmos a dolog természetében rejlőnek tartja, hogy a versenyző az érvényesülés érdekében minden eszközt felhasznál arra, hogy versenytársai elől a vevőkört elhódítsa. A versenytárs szabad mozgásában szerinte egyedüli korlát a kereskedő- és iparostársadalom erkölcsi felfogása. A szabad erőkifejtést, vagyis a gazdasági küzdelem minden nem kifogásolható módját meg kell tehát hagynunk akadálytalan lefolyásában. Ez azonban nézete szerint nem jelentheti a szabad, még oly erős kritikának az elfojtását. Oly kereskedő vagy iparos, úgymond, aki tisztességtelen eszközökkel erősíti meg a maga gazdasági pozícióját, valamennyi tisztességesen dolgozó versenytársát károsítja és így e versenytársnak káros gazdasági munkájúi csirájában kell elfojtani és könyörtelen kritikával lehetetlenné tenni. A szigorú és természetesen jogos kritikára elsősorban a fogyasztók érdekében van szükség. Schön Márk bármily kívánatosnak is tartja, hogy a tisztességtelen verseny minden fajtáját a törvény utolérje, óva int az egyhangúságtól, a törvény rendelkezéseinek túlhajtásától, mivel a törvény nem akarhat szembehelyezkedni gazdasági életünk alapjával, a versennyel. Analóg eseteket a gazdasági élet alig produkál. Kívánatosnak tartja, hogy mielőtt a versenytárs panaszával a nyilvánosság elé lép, igyekezzen érdekképviselete által a felmerült ellentétek kiegyenlítésére. Nem osztja azt a felfogást, mely a kamaráknak purifikátor szerepet kíván juttatni. Ez nem a kamaráknak, hanem az érdekképviseleteknek a feladata. A kamara feladata a helyes kereskedelmi és ipari közfelfogást az