Gazdasági jog, 1944 (5. évfolyam, 1-8. szám)

1944 / 2. szám - A háborús jogalkotás és a váltóköveteléssel kapcsolatos jogviszonyok szabályozása

Az előző törvény indokolása pregnánsan mutat rá arra, hogy a háború a magánjogi követelések érvényesítése szempontjából két irányban veendő figyelembe. Először az erőhatalom (vis maior) az, mely a háborúval kapcsolatosan fellépő olyan körülményekben nyilvánul meg, amelyek a rendkívüli intézkedéseket megokolják, másodszor a katonai szolgálat többnyire a polgárok magánérdekének rovására történik, minek következtében gondoskodni kell arról, hogy azok hátrányt ne szenvedjenek. Ezek a szempontok indokolják a moratóriumokat, vagyis azokat a rendelkezéseket, melynél fogva a követeléseket bírói úton érvényesíteni egy átmeneti időre nem lehet, másrészt okul szolgálnak arra, hogy a gazdasága köréből kiragadott állampolgártól nem lehetett elvárni, hogy hadi szolgálat közben magánjogi kötelezettségeinek pontosan eleget tudjon tenni. Épp ezért az előbbi hivatkozott törvény a magánjogi követelések, ideértve a váltókövetelések érvényesítését, a lejárattól eltérő méltányos időpontokra jogot adó szabályozásra vonatkozó felhatalmazást foglal magában, másfelől pedig a polgári peres és nem-peres eljárás tekintetében a váltójogok terén is kivételes rendeletek kibocsátására ad lehetőséget. Az utóbbi hivatkozott törvény viszont az előbbi törvényes rendelkezésnek még egy érthető hiányát is pótolja. Ez pedig az a rendelkezés, mely felhatalmazást ad a kormánynak azon átmeneti jogszabályok megalkotására, melyek a kivételes hatalom megszűnése után szükségképpen felmerülnek. Az első világháborúban a jogalkotásnak az egész gazdasági életet átfogó eszköze a váltó fizetési határidejének kényszerű kitolását jelentő moratóriumi rendeletek. A moratóriumi rendeletek ezt valamennyi váltóra nézve biztosították, következésképpen általános jellegűek voltak. Ezek az intézkedések az adósokra nézve kétségtelenül könnyítést jelentettek, ami azonban nem szolgálta az egész nemzetgazdaság javát, mert a gazdasági élet egyes ágaiban éppen olyankor idézett elő pénzszűkét, amikor a nemzetgazdaság érdeke a termelés fokozottabb menetét kívánta meg. Az e téren tett kedvezőtlen tapasztalatok a második világháborúban — mint azt látni fogjuk — arra indították a kormányt, hogy a mult jogpolitikájával szemben irányt változtatva, a kérdést a váltón alapuló teljesítési határidők kitolásával ne általánosságban szabályozza, hanem a konkrét helyzet megragadásával, vagyis akkor adjon könnyítést, amikor az adós részéről a teljesítés ténylegesen nehézségekbe ütközik. Figyelemreméltó törvényi intézkedés még a tulajdonképpen mintegy az első világháború előérzetében hozott 1912. évi LXIV- te, mellyel a kormányzat — a hágai nemzetközi egyezmény szövegének megfelelően — a magánjog, közelebbről pedig a váltón alapuló jogok érvényesíthetőségének akadályait