Gazdasági jog, 1944 (5. évfolyam, 1-8. szám)

1944 / 5. szám - Az európai jogtudomány mai helyzete

264 áll elő a törvény objektív akarata és a törvényszerkesztők és törvényhozók szubjektív akarata közt. amelyek így egymással szembe is állíthatók. Ez a különbség gyakorlatilag nagyobb lett, sőt politikai jelentőséget kapott azokban az országokban, amelyekben a parlament, a törvényhozó testület, több, különböző pártra oszlott. Itt a törvény (a törvényhozó testület többségi határozata) a heterogén pártkoalició kezében úgyszólván minden fontos esetben egy nehézkes, gyakran önmagában véve sem világos kompromisszummá torzul. Ilyen volt a helyzet például a Német Birodalomban Bismarck 1890-i lemondása óta, sőt tulajdonképpen 1878 óta, amióta a német országgyűlésben voltaképpen megszűnt a többségi párt-rendszer és a többség esetről-esetre, sőt törvényről-törvényre, gyakran egészen ellentétes motívumoktól vezérelve, alakult ki. Itt a törvénynek a legnagyobb élességgel kellett egy egységes objektív alkotássá önállósulnia, ha nem akarta, hogy a törvényhozó testület belső ellentétei egységes akaratában megsemmisítsék. Imígyen lesz a törvény, mint objektív, keletkezésétől eltávolodott létező, híd a belpolitikai szétszakadozottság szakadéka fölött. Az objektív, minden pártpolitikai ellentmondástól megtisztított normában testesül meg úgyszólván a politikai egység objektív értelme. És a jogtudomány, a bírói gyakorlat mellett, ennek az „objektív értelemnek'-, a törvényakarat emez önmagában következetes egységének fontos, nélkülözhetetlen hordozójává lészen, amely objektív értelem ellenszegül a törvényhozásban részes sokféle tényező egymástól eltérő akaratának. Ilyen helyzetben az a különben paradoxonként vagy szőrszálhasogatóan csengő mondat is, hogy „das Gesetz muss oft klüger sein, als der Gesetzgeber"', konkrét, gyakorlati jelentőséget kap. Ez a mondat meg is teremtette a lehetőségét egy olyan jogtudománynak, amely, bár alávetette magát az időnként uralkodó tételes törvénynek, ugyanakkor azonban tudott az „objektív törvény" nevében is beszélni. A törvény és törvényhozó közti különbség, amely a törvény imént kifejtett objektív akarata és a törvényhozásban részes személyek szubjektív motívumai között kialakult ellentétből fakadt — igen jelentős érvényesülési teret biztosított a jogtudomány magyarázó és értelmező tevékenységének, megalapozva egyben a belsőleg részekre szakadt törvényhozóval szemben a maga új tekintélyét és majdnem törvényalkotó méltóságát. Hiszen a jogtudomány az önző pártok és frakciók sokféleségével ellentétben a jogi akarat egységét képviselte! IV. Ez, a jogtudományra bizonyos szempontból kedvező helyzet az első világháború után jelentősen megváltozott. 1914 óta a fejlődés iránya és a nagy történelmi események valamennyi