Gazdasági jog, 1944 (5. évfolyam, 1-8. szám)

1944 / 5. szám - Az európai jogtudomány mai helyzete

265 európai országban arra vezettek, hogy a törvényhozás eljárása mind gyorsabb és sommásabb, a jogszabályok keletkezésének útja pedig egyre rövidebb lett. Háború és háború utáni idő, mozgósítás és leszerelés, forradalom és diktatúra, infláció és defláció minden egyébkénti különbségük ellenére valamennyi országban ugyanarra az eredményre vezettek: a törvényhozás eljárásának egyszerűsítésére és siettetésére; mindig új és mindig további felhatalmazások megszerzésére, amelyeket a törvényhozó testületek azért adnak a kormányoknak, hogy azok törvényerővel bíró jogszabályokat alkossanak. A rendelet legyűrte a törvényt. Alkotmányjogi meggondolások mindig voltak a felhatalmazási gyakorlat ellen és volt is alapjuk. Mert elvégre az alkotmány azért létesít törvényhozó testületeket, hogy azok maguk alkossanak törvényeket s ne másokat hatalmazzanak fel törvények alkotására. Már Locke, a modern alkotmányos állam jogfilozófiai megalkotója is azt tanítja, hogy a törvényhozó testületeknek törvényeket és nem törvényhozókat kell alkotniok. Az 1921-i berlini német jogászgyűlésen H.Triepel közjogász megállapította, hogy Németországra az a szerencsétlenség, hogy a törvényt a rendelet nyomja el, az első világháborúval kapcsolatos 1914 augusztus 4-i felhatalmazási törvény létrejöttével köszöntött be. Triepel akkor egy levélből, amelyet nagy mestere: Kari Binding, röviddel halála előtt írt neki, a következőket olvasta fel: „Die nachste grosse Anfgabe ist die Bekampfung der Verordnung in ihrer A7imassung gegen das Gesetz". Binding — nemcsak jelentős büntető-, hanem alkotmányjogász is — biztos ösztönnel érezte meg a fenyegető veszélyt. Az európai jog minden országában, leginkább azonban Franciaországban hasonló gondok és megfontolások hangzottak el az alkotmányjogászok részéről. Minthogy a „delegációhoz" vezető fejlődést lehetetlen volt teljesen megakadályozni, sok művészi elmélet keletkezett, hogy legalább szilárd vagy használható határokat állítsanak fel a ,,legiszlatív delegáció" számára. Minden eredmény nélkül. Mindenütt: hadviselőknél és semlegeseknél, győzőknél és legyőzötteknél túlságosan erős és ellenállhatatlan volt a kényszer, amely a törvényes szabályozásnak a gyorsan változó viszonyohoz való símulását követelte meg.4 A törvényhozó gépezet nem várt mértékben növelte tempóját és a pozitív-jogtudományi magyarázat és értelmezés alig követhette ezt a gyors ütemet. A jogtudomány professzorai által írott tudományos kommentárok helyébe növekvő terjedelemben léptek a gyakorlati emberek vagy a minisztériumok i Lásd a törvényhozási felhatalmazások problémájának legújabb fejlődéséről adott összehasonlító áttekintést (Legislative Delegationen 1936) Carl Schmitt: Positionen und Begriffe c. gyűjteményében. Hamburg 1940.. 212. és köv. 11.